Egy hétig a menekültek ételeit ehetjük

A Körítés nevű gasztrohét szervezőinek célja, hogy bemutassák azokat az országokat, ahonnan jelenleg a legtöbben érkeznek hozzánk menekültként, ilyen Szíria és Afganisztán is. Bár, mint Boda Judit, az egyik főszervező elmondta, tavasszal, amikor kitalálták ezt a dolgot, még egyáltalán nem gondolták, hogy őszre ennyire aktuális lesz a téma. A két sokat emlegetett ország mellett azonban szerettek volna néhány alig ismert afrikai országot is bemutatni,

 

Ez azt jelenti, hogy a Finomítóban például jövő héten nem a hamburger lesz főszerepben, hanem az injera, amit a félig eritreai Sába Tesfay ismertetett meg a Finomító séfjével. Péter iszonyú lelkes volt az ötletre, és hosszan kísérleteztek Sábával, amíg a tökéletes injerát kitalálták. Az injera az etiópok és az eritreaiak nemzeti eledele, egy kissé savanykás, lapos kenyér, ami inkább palacsintára emlékeztet. Ezt kézzel megfogva szedik fel a mellé kínált, nagyon csípős, szaftos húst, ami a Finomítóban a marha lesz.

Az injera egy nagyon speciális, kizárólag a környékre jellemző, kölesszerű gabonából, a teffből készül, amit itthon elég nehéz beszerezni, úgyhogy a Finomítóban kukoricaliszt lesz az alap. Bármilyen gasztrováros lett is Budapest az utóbbi időben, eritreai vagy etióp étterem sajnos még mindig nincs a városban, így amellett, hogy a Körítés egy csodás kezdeményezés, nagy lehetőség is mindenkinek, hogy végre kipróbálja az etióp konyhát!

Sába csak félig eritreai, anyukája ugyanis magyar. Elmúlt már 18 éves, mikor el tudott menni Eritreába, az őket meglátogató nagymamáját kísérte vissza. Addig találkozni sem nagyon tudtak az Eritreában zajló háború miatt. Annyira beleszeretett az országba, hogy azóta is gyakran jár, sőt kutat ott, ezért is lett kulturális antropológus. Otthon ritkán esznek injerát, pont azért, mert nehéz beszerezni az alapanyagokat, de két éve érkezett hozzájuk Eritreából unokatestvére Luwam, és ő gyakrabban készít hagyományos ételeket.

Eritreából a legtöbben azért jönnek el, mert nincs lehetőségük azt tanulni, amit szeretnének. Azt hogy ki mit tanulhat, ugyanis sokszor központilag döntik el. Luwam már a magyar nyelvvel is elég jól boldogul, de azért nehéznek találja. Főiskolára jár, művészeti képzésre, elérte az álmát, méghozzá itt nálunk, Magyarországon. Luwam is részt vesz egyébként a Körítésben, a Kisüzemmel összefogva. Luwam nem engedett az eredeti receptből, így a Kisüzemben eredeti teff gabonából készül majd az injera, lehet tehát összehasonlítani a kettőt!

Az apukája révén szír Zéna az általunk is bemutatott Édes Sári nevű cukrászdával állt össze a Körítésre. Amikor kora reggel a főpróbára érkezem, igen jó hangulatban próbálgatják a legismertebb szír süti, a datolyás mamoul receptjét. Zéna, miközben elemzi a libanoni, a török és a szír konyha közötti különbséget (amennyire értem, elég hasonlóak) próbálja visszaidézni, hogyan is készítette nagymamája ünnepekkor ezt a süteményt otthon, Szíriában. Mostanában nem tudnak találkozni, nagymamája a családjával folyamatosan költözik egyik városból a másikba, hogy biztonságban legyenek. Eljönni a végsőkig nem akarnak, egyelőre interneten tartja a kapcsolatot unokáival és fiával, aki Zéna apja.

Zéna fejkendőben és hosszú ruhában érkezik, bár anyukája magyar, betért az iszlám hitre még Zéna születése előtt, és azóta is tartják az iszlámot. Zénának magyar az anyanyelve, de arabul is nagyon jól beszél. Naszádi Sári, az Édes Sári tulajdonosa még egy mamoul nyomót is beszerezett, hogy teljesen autentikus legyen a szír sütemény. Főzik a datolyát, szaggatják a tésztát, az eredménnyel ízre elégedettek, de a mintán még dolgozni kell.

Ami nagyon finom, mindenki megkóstolhatja majd jövő héten az Édes Sáriban.

Szíria mellett sok menekült érkezik hozzánk Afganisztánból is, így nem volt kérdés, hogy a Körítés keretében az afgán konyha is terítékre kerül, ebben segít Aziz, aki öt éve érkezett Magyarországra. Hazájában soha nem járhatott iskolába, ennek ellenére ma már nagyon jól beszél magyarul, itthon asztalos végzettséget is szerzett, most pedig az érettségire készül, éjszaka pedig egy gíroszosnál dolgozik.

Mivel a hazara nemzetséghez tartozik (jellegzetes, keleti vonásokkal) hazájában üldözték, ezért Pakisztánban élt sokáig, majd alig több mint tízévesen elindult egyedül Európába. Amikor kérdezem, hogy jött Magyarországra, azt válaszolja, hogy gyalog. Konkrétan idegyalogolt Afganisztánból, és ezen ma már ő is csak nevetni tud. Mindig ment egy keveset, majd dolgozott, hogy pénzt keressen az út többi részére. Összesen 14 ezer eurót fizetett az embercsempészeknek, míg Magyarországra ért. Itt van öt éve, de ahhoz, hogy állampolgárságot kapjon, még hosszú az út. Egyelőre a fóti gyermekotthonban lakik, és amíg tanul, maradhat is ott. Szüleiről tud, amennyire lehet, tartja velük a kapcsolatot, de nekik nincs annyi pénzük, hogy útnak induljanak.

Aziz ha olvasni nem is tanult meg kiskorában, főzni is nagyon jól tud és szeret is. Mai napig hagyományos ételeket főz például magyar barátnőjének is, bár mint mondja Afganisztán egy bonyolult hely, a hazara ételek is teljesen mások, mint a többi törzs ételei. Aziz a pékműhelyes Vajda Józseffel készült az eseményre (a Pékműhelyről itt írtunk) egy tradicionális, édeskés afgán kenyérrel. Aziz szerint Afganisztánban nagyon sokféle kenyeret sütnek de ez az egyik leghagyományosabb fajta, vidéki falvakban ma is ezt eszik, bár a hazarák inkább másféle kenyereket sütnek.

Aziznak mindig azt volt a vágya, hogy tanulhasson, ez a vágya nálunk teljesült. Szeretne maradni, bár kissé aggasztják a mostani, menekültekkel kapcsolatos események. Sokat azonban nem ér rá ezen tűnődni, mennie kell dolgozni. Elbúcsúzik, elindul, közben folyamatosan mosolyog.