Mit tud egy ötezer forintos üzleti ebéd?

A  St. Andrea éttermét (hivatalos nevét Wine&Gourmet Bár) sokan esélyesként emlegették az új budapesti az új Michelin-csillagra, - bár ebből aztán nem lett semmi, hiszen mint tudjuk, egyetlen új étterem sem kapott csillagot idén a Michelintől, helyette az Onyx kapott még egyet. A Dining Guide viszont az étterem szakácsának, Barna Ádámnak ítélte oda az év séfje díjat, ami egyértelmű jelzés afelé, hogy az ország egyik legjobb éttermének tartják a helyet.

A belvárosi Eiffel Palace irodaházban található éttermet, az egri borvidék egyik pincészete, az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok nyitotta három éve. Én kétszer voltam náluk eddig, és megmondom őszintén, egyik alkalommal sem voltam elájulva. Mostanában viszont olyan sok helyről hallottam, hogy sokkal jobbak lettek, hogy úgy éreztem, ideje ismét kipróbálnom a konyhát.

Az étterem egyébként kifejezetten drága, az ebédmenü szerencsére nem olyan húzós, mint az esti menüsor, de azért így is 

Bár mi nem jósolgattunk csillagokat, a St. Andrea az én fejemben az elsők között volt a Michelin kapcsán, már csak azért is, mert kifejezetten illeszkedik a mostani gasztrotrendbe, ami nagy hangsúlyt fektet a regionalitásra, és magyaros ételekkel is sokat kísérleteznek.

Ezt a St. Andreában ráadásul annyira komolyan veszik, hogy nemcsak egy-két jellegzetes magyaros fogást kínálnak, hanem összeállítottak egy kifejezetten tradicionális menüsort azoknak – főleg vélhetően turistáknak, - akik a magyar ízekkel szeretnének ismerkedni.

Emellett az inkább az újításokat keresőknek kínálnak egy úgy nevezett „greatest hits” menüt is, amiben szintén visszaköszön a regionalitás és az idényzöldségek. A mostani szezonban pisztráng sóskával, spárga íróval, kacsamáj mogyoróval és mangóval, mangalica kucsmagombával és cékla szerepelnek a menüsorban. Amelynek egyetlen problémája az ára 16, 19 és 20 ezer forint (4, 6 vagy 7 fogás), bor nélkül a menü, ennyiért a Michelin-csillagos Costes Downtown-ban is tudunk enni. 

Két évvel ezelőtt egy vacsorán nemcsak az ízekkel voltak gondok, de a technikával is, a csirke például félig nyersen érkezett, a szarvas pedig tocsogott az olajban, az egész menüsor kissé kaotikus volt. Tavaly egy ebédmenüt ettem, azzal már semmilyen problémám nem volt, minden étel a helyén volt, érezhető volt a fejlődés, az előrelépés. De kiborított, hogy egy órakor ültünk be ebédelni, és negyed négykor tudtunk fizetni, olyan sokat kellett várni még az előételre is, hogy teljesen teletömtem magam kenyérrel.

Ezért fogadtam kissé kétkedve azt a rengeteg pozitív visszajelzést, amit mostanában hallottam, bár maga Barna Ádám séf is azt nyilatkozta,  hogy az elmúlt egy, másfél évben rettenetesen sok energiát fektettek a fejlődésbe, sokat utaztak, kísérleteztek. Ezért mentem el újra egy ebédmenüre, és én lepődtem meg a legjobban, amikor rendelés után tíz perccel megékezett az előétel, annak ellenére, hogy az étterem teljesen tele volt, és egyetlen szabad asztal sem volt éppen. Még körbe is néztem, hogy biztosan nekünk jött-e a tányér, vagy csak tévedésből tették le elém. De nem reklamált senki, úgyhogy nekiláttam.

Füstölt tokhal, lardo (érlelt, zsíros olasz szalonna) és paprika állt előttem a tányéron, nagyon szép tálalásban. Ebédpartnerem újzeller levest rendelt pisztrángkaviárral, - a leves mondjuk nyilván egy kevésbé látványos, de annál finomabb műfaj. A füstölt tokhal sem hagyott maga után semmilyen hiányérzetet, de a szalonna egészen fenséges volt, bár én bolondulok a finom szalonnáért, hozzá a kápiapaprika-szósz harmonikus egyensúlyt adott. Tízből tíz pontot adnék az előételre, ha pontozni kellene, de szerencsére nem kell.

A folytatás kissé elmaradt ettől, mangalicafasírt érkezett káposztával és paradicsommal. Ezen látszott, hogy az ebédmenüben is visszaköszönnek a magyar ételek, ami pluszpont, mínusz viszont, hogy annyira magyarosra vették a dolgot, hogy a fasírt szinte piros volt a paprikától és a káposztán még külön is volt pirospaprika, ráadásul annyi köménnyel, amennyivel nem tudtam megbirkózni. Nem tudom, hogy csak én tányéromra csúszott-e meg a fűszerezés, vagy ez volt a koncepció, mindenesetre erős túlzásnak éreztem, teljesen elnyomta a többi ízt.

Itt tenném hozzá, hogy a 4800 Ft önmagában sem olcsó, (ehhez jön még egy 13,5 százalékos szervízdíj) de emellett több feláras fogás van az étlapon, ha például marhahúst, vagy szajblingot (pataki pisztrángot) kértem volna, akkor plusz 2500 Ft adódott volna a végösszeghez a számlán. A felár nélküli fogás, a rántott csirke burgonyapürével és uborkasalátával, szintén hibátlan volt, a panír ropogós és nem olajos, az uborkával színezett püré érdekes és finom. Végül a málna parféval érkező krémes zárta az üzleti ebéd menüt, bár én tejmentes desszertet kértem, ezt is megoldották, a naspolyaparfé az egyik legkarakteresebb íz volt az ebédmenüben.

Alig egy óra alatt mindennel végeztünk is, a kiszolgálás végig figyelmes volt, de nem tolakodó, minden pörgősen zajlott. A fejlődés tényleg érezhető. Az adagok méretével azért van szerintem némi gond, én ugyan nem vagyok nagyétkű, de jól egyáltalán nem laktam. De ha valaki éppen diétázik, akkor biztosan nem kell aggódnia a túlzott kalóriabevitel miatt.