Meglepetések a Balatonnál

Vannak olyan helyek a Balaton-parton, amiket régóta kerülgetek, de végül nem ülök be soha, mert vagy nem tudom magam meggyőzni arról, hogy jó lesz. Ilyen volt például a balatonvilágosi Lavender Terasz is, aminek a tábláját évek óta nézem az akarattyai lehajtónál, de mégsem vetődtem még arra soha. Aztán tavaly hallottam, hogy tulajdonosváltás volt, megújultak, és most, még szezon előtt végre kipróbáltam.

A Lavendert tavaly vette át egy székesfehérvári házaspár, Németh Andrea és Schwendtner Péter, akik soha nem gondolták volna, hogy egyszer még vendéglátózni fognak. Csak csendestársként szálltak be az étterembe, aztán egyszer csak arra eszméltek, hogy egyikük a konyhában főz, másikuk pedig felszolgál. Már örülnek, hogy így alakult, de azért hozzáteszik, hogy még egyszer nem hoznának ilyen döntést. Az éttermet azzal a céllal vették át, hogy megpróbálják jól elkészíteni az étlapon szereplő, hagyományos ételeket, de a hosszú távú terv az, hogy ha már a Lavender miatt szakmát váltottak, és Balatonvilágosra költöztek, akkor egész éves üzemeltetésre állítsák át a helyet. Ők is a balatoni éttermek szokásos gondjával küzdenek: a nyári hétvégéken mozdulni sem lehet, szezonon kívül pedig napokig nem jön senki.

A hagyományos ételek mellett éppen ezért szerettek volna markáns vonalat adni az étteremnek. Ehhez a steaket választották, január óta saját steakszakácsuk is van. Mint mondják, a döntés hátterében az állt, hogy sikerült bejutni Magyarország egyetlen wagyufarmjára, és úgy voltak vele, ha ilyen különleges marhahúst tudnak beszerezni, egyedüliként a Balaton környékén, akkor belevágnak.

A japán wagyu a legértékesebb marhahúsnak számít, és azért tartják különlegesen finomnak, mert a zsírja átszövi a húst, és nem külön rétegben rakódik rá, mint a többi marhafajtánál – vagy éppen az embernél. A hús ízét ez a finom, vékony zsírréteg adja, ettől olyan különleges. Magyarországon egyetlen helyen tenyésztik ezeket a marhákat, amiket állítólag annyira óvnak, hogy egész életükben csak két emberrel találkozhatnak, nehogy valami stressz érje őket – bár nem értem mi köze ennek a zsírlerakódási folyamathoz. Mivel ritka, így az ára is magas, a Lavenderben dekája 690 forint, egy 20-25 dekás hús nem olcsó mulatság. A telepen 21 naponta vágnak egy marhát, úgyhogy ez a hús viszonylag ritka, kevés helyen kapható. Ha valahol wagyuba botlanak az étlapon, mindenképpen kérdezzék meg, honnan érkezett.

De szerencsére a Lavenderben nemcsak a legdrágább marhahús kapható, hanem komolyan veszik a steak műfaját, ibericót, black angust, charolais-t is sütnek. A tulajdonosok elmondása szerint a vendégeknél is bejött a váltás, nagyon sokat keresik a steaket, és a drágább fajta is népszerűbb. Én is többet végigkóstoltam, és mindegyik nagyon rendben volt. Nagyon ajánlom a helyet, már csak azért is, mert nincs sok steakező a Balaton körül, az angus marháiról híres, balatonfenyvesi Hubertus Hof, amiről már mi is írtunk, pedig jóval messzebb van.

Azt nem garantálom, hogy a Lavender Teraszra mindig sikerül bejutni, volt olyan hétvégi nap, amikor már a telefonban mondták, hogy annyira tele vannak, hogy nagyon sokat kellene a főételre várni. Így végül nem mentünk, de az őszinteséget nagyon értékeltem, mert ha egy éhes vendégnek másfél órát kell várni egy étteremben, abból még sosem sült ki semmi jó. Azonban olyan is előfordult, amikor csak úgy beestünk, és húsz percen belül étel volt az asztalon. 

Ami viszont hatalmas meglepetés volt számomra a Lavenderben, az a pizza. Évek óta kutatom a jó pizzákat a Balaton környékén, és sajnos nem túl széles a kínálat. Az eddigi befutó nálam az Apáti étterem, de a második helyre feljött a Lavender. A pizza minőségére egy leccei szakács ügyel, és pontosan úgy készítik ahogyan kell: kerti kemencében, nagyon magas hőmérsékleten, 18 óra kelesztés után. Ebből néha problémájuk is volt, mert ha elfogy a tészta, nem tudnak többet sütni, amit a vendégek nem értenek. A pizza és a steakek mellett maradtak az étlapon hagyományos, magyarosabb ételek is, úgyhogy nem lesz gondban az sem, aki bablevest, rántott húst, csirkepaprikást, vagy sztrapacskát enne. Érkezzenek korán, lehetőleg hétköznap, és akkor biztosan nem lesznek sokan, és kapnak majd asztalt a kerti tóban úszkáló aranyhalak mellett.

A tökéletes nyugalom

Hogy miért is annyira különleges hely a Balaton-felvidék, azt olyan helyeken lehet leginkább megérteni, mint a Sabarhegy. Pedig ez már nem is a felkapott Káli-medence, hanem a tapolcai társa, és tulajdonképpen még csak nem is hegy, inkább dombocska, a Balaton-felvidék hegyeinek legkisebbike. Mint Ádám Gábor, a Sabar pince tulajdonosa fogalmaz, ő azt a nyugalmat szeretné átadni másoknak is, amit itt megtalált, amikor közgazdász szakmáját hátrahagyva belevágott egy borászatba. Engem annyira letaglózott a hely, hogy szó szerint percekig megszólalni sem tudtam a körpanorámától: a Tóti-hegy, a Gulács, a Szent György-hegy, a Bács-hegy és a Csobánc. A csöndet csak néhány fácán rikoltozása töri meg.

A Sabar pince természeten első sorban bort készít, most szeretnének azonban egy kicsit bővülni, ezért Ádám Gábor épített a hegy oldalába egy teraszt, amit az idei szezonban üzemel először. Csend, békesség, bor, esetleg némi harapnivaló, és ha több bort is kóstolnánk, akkor az idén elkészült vendégházban aludni is lehet. Számomra az egyik legnagyobb meglepetés idén.

Jót enni Hévizen?

Harmadik meglepetés a szezon előtti kiruccanásban a hévízi Brix Bistró volt. Hévíz nem az a hely, ahol magamtól bármikor leparkolnám a kocsit, ha nem biztatott volna erre egy kedves ismerősöm, a Balatoni Gasztrotérkép egyik alapítója. Így bevállaltam egy vacsorát a hévízi sétálóutcán, és bár a hotel aljában kialakított étterem egyelőre közel sem tökéletes, nagyon értékeltem, hogy legalább próbálnak valamit újítani.

Holott a városban annyi a külföldi, főleg ukrán és orosz turista, hogy ha csak túlárazott gulyást árulnának, akkor is vígan megélnének, mégis érezhetően szeretnének egy frissebb bisztrókonyhát vinni. Az étlap és a koncepció egyelőre zavaros, hamburger, fish and chips, Szent Jakab-kagyló, borjúmáj, házias főzelék, lazac, erdei gomba egyaránt van az étlapon. Sőt ennél még sokkal több fogás, nem ártana egy kicsi étlapszűkítés, de az ételekre egyáltalán nem lehet panasz.

Bátor voltam, berendeltem egy hamburgert, és egy fish and chips-et is, mert nagyon érdekelt, hogyan oldják meg ezeket a street food-osabb ételeket egy alig egy éve nyitott, hévízi bisztróban. A hal az édesburgonya chipsszel kifejezetten kellemes meglepetés volt, a hamburgerben pedig jó volt a hús, kellemesen ráolvadt sajttal. A krumpli mondjuk túl volt sütve, de ennyi belefér. Helyi viszonylatban ezek az ételek nem is annyira drágák, 2500 forint volt a hatalmas, laktató burger, és 2100 forint a hal. A főételek ára ennél azért meredekebb, többnyire 3800 forint között mozog. Ha Hévízen vagy a közelben járnak, és hozzám hasonlóan szeretnék messze elkerülni a szokásos, nem túl színvonalas kínálatot, a Brixet érdemes kipróbálni.