Zsanett, Janka
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Csak ültem a szobámban, és vártam, hogy elmúljon az éhség

DSC7732
2020.04.02. 21:01 Módosítva: 2020.04.03. 00:28

Ma is 2,5 órát sétálgattam a Monoprixben. Tiszta idióta vagyok. És a legnagyobb vicc, hogy semmit sem vettem meg. Csak nézegettem a kajákat és tervezgettem, hogy egyszer majd eszek belőlük. Olyan jó lenne, de nem merek. Nem lehetek kövér.

Ez egy idézet a 2008-as Elite Model Look modellverseny magyar résztvevőjének naplójából. Bogár Nikolett a verseny után pár évvel bekerült a divatszakma nemzetközi vérkeringésébe, olyan divatházaknak modellkedett, mint például a Chanel, a Dior, Giorgio Armani vagy a Dolce&Gabbana. 2013-ban azonban abbahagyta a modellkedést, és gyógyszerésznek tanult, tavaly pedig Túry Ferenccel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tanárával megjelent a közös könyve A divatipar és az evészavarok – A kifutók veszélyei címen.

A fenti mondatok is ebből a könyvből származnak, és Bogár Nikolett személyes történetét egy kultúrtörténeti áttekintés és a Túry Ferenccel közös kutatásuk eredményének ismertetése öleli körbe. Az egykori modell arról ír, milyen belecsöppenni anorexiásként egy olyan világba, ahol csak a külsőségek számítanak, ahol soha nem lehetsz elég sovány, és milyen búcsút inteni ennek a sokak által álommelónak tartott szakmának, amikor az ember rájön, csak úgy tud megszabadulni a démonjaitól, csak úgy lesz rendben testileg és lelkileg, ha kilép.

Mindig is vezettem naplót, így nem volt nehéz megírni a saját történetemet, ráadásul addigra eljutottam oda, hogy rendben voltam az étkezési és sportolási szokásaimmal, és ez sokat segített abban, hogy lezárjam a korszakot. 

Közvetlen környezete számára sem volt újdonság, hogy evészavarral küzdött, tudtak róla, így nem érezte megkönnyebbülésnek, hogy nyomtatásban is megjelent a története. Az pedig, hogy ezt a világ elé tárta, már nem bírt olyan nagy jelentőséggel, vagyis olyan szempontból remélhetőleg mégis lesz hatása, hogy sok sorstársának segíthet vele. Hiszen teljesen más kívülről látni, hogy mi a probléma, és teljesen más, amikor valaki, aki belülről élte át, megosztja ezeket a személyes tapasztalatokat, és „sokkal hitelesebb, őszintébb lesz így az egész” – teszi hozzá. 

A naplóírás és az először angol, majd magyar nyelven is megjelent könyv között azért történt még egy-két dolog. Bogár Nikolett gyógyszerészeti tanulmányai alatt tudományos diákköri munkára jelentkezett a Magatartástudományi Intézetnél, és ott személyes és szakmai okokból is úgy döntött, ezt a témát boncolgatja majd.

Evészavarosan csináltam végig a modellkedést, és kíváncsi voltam arra, hogy a többi kolléganőm ezt hogyan élte meg belülről. Az ember persze lát ezt-azt, meg beszélget erről-arról, de nem olyan nyitottak a lányok. Ráadásul a szakirodalomban nem igazán találtam olyan jellegű felméréseket, ami a divatmodellek és az evészavarok kapcsolatát elemezné, holott ez egy kurrens téma, és teljesen kézenfekvő lett volna ezt alaposabban megvizsgálni.

Szerinte ez részben annak köszönhető, hogy ez egy olyan téma, amiről nem szívesen beszélnek az érintettek; ha még benne vannak a szakmában, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért, hiszen sem az anorexia, sem a bulimia nem olyasmi, amivel dicsekedni szokás. Ez egyébként a két legismertebb evészavar. Az anorexia nervosa alaptünete a soványság, az elhízástól való félelem, a testképzavar, és két fajtája van: a koplaló és az öntisztító, vagyis purgáló. Utóbbi a bulimiával azonos jegyeket hordoz. A bulimia jellemzői a falásrohamok. Mivel a nagy mennyiségű étel elfogyasztása hosszú távon testsúly-növekedéssel járna, ezért az ezzel a zavarral küzdők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, van, aki hánytatja magát, van, aki hashajtókat szed és így tovább. (Az anorexiáról nemrég egy podcastot is készítettünk Dr. Pászthy Bea gyerekorvossal és gyerekpszichiáterrel, ezt itt hallgathatja meg.) Léteznek más ide kapcsolható zavarok is, amik az utóbbi években kezdenek egyre jobban előtérbe kerülni, ilyen például a falászavar, a testépítő típusú evészavar vagy az orthorexia nervosa.

Ahogyan a könyvben is szerepel, az evészavarokról nehéz társadalmi és kulturális háttér nélkül beszélni, hiszen számos olyan szociokulturális tényező van, ami befolyásolja azt, hogyan szabályozzuk a testsúlyunkat, hogyan viszonyulunk a saját testünkhöz. Nyilván nem lep meg senkit az a megállapítás, hogy a médiának milyen óriási hatása van a testképre, egy 1994-es tanulmány szerint a résztvevőkben már azután is nőtt a testükkel kapcsolatos elégedetlenség, hogy három percen át karcsú modelleket mutogattak nekik. A modellkedésen kívül természetesen számos olyan szakma van, amelynek a szereplőivel naponta találkozhatunk a sajtóban és a közösségi médiában, és amiknél az alacsony testsúlyt preferálják, ilyenek például a balett, illetve bizonyos sportágak, például ritmikus sportgimnasztika vagy a hosszútávfutás.

Viszont valami mégis elindult, ugyanis pont abban az évben, amikor megszületett az első publikációja, megjelent egy olyan tanulmány, aminek egy másik modell, Sara Ziff volt az egyik társszerzője.

Bár az nem újdonság, hogy a divatiparban az evészavarok előfordulnak, ez a tanulmány azt mutatja meg, hogy a modellek mi mindenre képesek annak érdekében, hogy elérjék az ipar által diktált ideált

– nyilatkozta Sara Ziff, a Models Alliance alapítója.

Amikor én modellkedtem, akkor nem volt nagyon érdekérvényesítésre lehetőség, vagy legalábbis én nem nagyon tudtam róla. Amit az ügynök mondott, azt meg kellett tenni, vagy nem nagyon dolgoztál, bármilyen módszerrel kértek, hogy fogyj, nem volt alkalmad, hogy visszaszólj vagy ellenkezz, mert erre az volt a megoldás, hogy nem ajánlottak munkára. Manapság már egyre többen szólalnak fel ellene, Sara Ziff is azért alapította meg a Models Alliance-t, hogy a divatszakma is sokkal élhetőbb legyen

– mondja erről Bogár Nikolett.

Az International Journal of Eating Disorders című folyóiratban megjelent kutatás a Northeastern Egyetem, a harvardi népegészségügyi iskola (Harvard T.H. Chan School of Public Health) és a Models Alliance összefogásával készült, és nyolcvanöt, a New York-i Divathéten dolgozó modellt kérdeztek meg. A válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy a felmérést megelőző egy évben az ügynökség, tervező vagy más divatipari szereplő arra kérte őket, hogy fogyjanak vagy változtassanak az alakjukon, ezen modellek 54 százalékának azt mondták, hogy ha ez nem megy, akkor nem fognak munkához jutni, közel negyedüknek pedig azt, hogy repülnek az ügynökségtől. A megkérdezett modellek 56 százaléka hagyott már ki étkezést, 24 százaléka szedett már fogyasztószereket, 8 százalékuk hánytatta magát, hogy elérje a kívánt célt.

A legtöbb modell, aki részt vett a kutatásban már eleve nagyon sovány volt vagy nagyon közel járt hozzá, mégis arra kérték őket, hogy fogyjanak, és ezzel az egészségüket kockáztatták. Az ügynökségek tulajdonképpen arra akarják rávenni őket, hogy válasszanak az egészségük és a munkájuk között

– nyilatkozta Rachel Rogers, a tanulmány másik szerzője.

Ugyan a mintavétel jellege miatt nem biztos, hogy valóban reprezentatív volt az amerikai felmérés, az mindenképpen megfontolandó, hogy szerintük milyen intézkedések lennének hatásosak, mivel lehetne javítani a modellek munkakörülményein, ugyanis a kutatásban erre is kitértek. Az egyik módszer az, hogy megszabják, milyen testtömegindexű (BMI) modelleket alkalmazhatnak. Franciaországban 2015. decemberében lépett életbe egy ilyen szabályozás, ám ezzel az a baj, hogy a BMI már egy kicsit elavult mutató, ez alapján nem feltétlenül lehet megmondani, hogy valaki egészséges-e vagy sem. Ráadásul, lehet trükközni is vele, Bogár Nikolett könyvében visszaemlékszik arra a madridi divathétre, amikor bejelentették, hogy csak 18-as BMI feletti lányok szerepelhetnek a kifutón, mivel a modelleknél ezt szinte senki nem érte el, az ügynökök különböző módszereket eszeltek ki, hogy a mérésnél minden rendben menjen, például derékra akasztható kis zsákokba súlyokat varrtak.

A BMI-t ugye úgy kell kiszámolni, hogy testtömeget osztják a méterben mért testmagasság négyzetével, és életkoronként más, hogy mit tartanak ideálisnak. Ez pedig azért is fontos a divatvilág és az evészavarok szempontjából, mert egyre fiatalabb lányokat szerződtetnek le, aminek persze több oka is van, az ügynöknek így például ideje van felépíteni egy modellt, a divattervezők közül pedig sokan a prepubertás alak megtartását favorizálják. Igen ám, de tizenévesként nagyon sokat változik az ember teste, a lányoknál például kiszélesedik a csípő, és a beszámolók szerint nagyon sokszor ennek a szélessége volt az, ami kritizált, és ugye nehéz ilyen szinten szembeszállni a természettel. A könyvben megjegyzik, nemcsak azoknak kell odafigyelnie, akiknek egyre nőiesebbek a formái, hanem azoknak is, akik sportos alkattal rendelkeznek, hiszen van, hogy a kidolgozott izomtömeget le kell építeni. És persze a divatszakmát nem lehet egy kalap alá venni, vannak eltérések abban, hogy a különböző piacok milyen méreteket preferálnak, és a high fashion munkát végző modellekkel szemben szigorúbbak az elvárások a magasság, mell-, derék- és csípőméretet illetően, állítólag ők azok, akik emiatt erősebb nyomás alatt vannak.

Bogár Nikolett fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nagyon sok faktor játszik szerepet abban, hogy valaki anorexiás vagy bulimiás lesz, az önmagában nem elég, hogy meg akar felelni egy szépségideálnak, de mindenképpen kockázati tényező. „Ha egy lány érzékeny a mentális betegségekre, akkor sokkal könnyebben fog nála kialakulni krónikus evészavar, és sokkal nehezebben is fog kijönni belőle. Ha csak egy külső környezeti nyomás van, aminek meg akarsz felelni, de az élet más területein nincsenek problémáid, és ha el tudod fogadni, hogy ez kell ahhoz, hogy pénzt keress, az tök jó, akkor ha vége a külső nyomásnak, akkor nagy valószínűséggel vissza fog térni egy olyan étrendre, ami neki kényelmes.” Nála is jóval hamarabb kezdődtek a problémák, minthogy modellként kipróbálta volna magát, 14 évesen 9,5 volt a BMI-je, ami súlyos anorexiát jelent, és idővel kórházba is került emiatt, majd nyolc hónappal utána részt vett az első modellversenyén, akkor 15 volt a testtömegindexe. Csak hasonlításképpen: a tanulmány szerint a modellek BMI-je átlagosan 16,2.

Bogár Nikolett és Túry Ferenc felhívására 53 női és négy férfi modell válaszolt, de a felmérésben részt vett több ügynök, divattervező, fotós is, valamint egy sminkes, egy személyi edző és egy stylist is. A modelleknél fontos szempont volt a legalább hároméves szakmai múlt, és az, hogy munkájuk során nagy nevekkel is dolgoztak.

Közepesen volt nehéz alanyokat gyűjteni, körülbelül 3-4 lány volt, akit nem ismertem, a többieket mind személyes ismeretség alapján kerestem meg. Még az én megdöbbenésemre is nagyon nyitottan reagáltak erre, könnyebb volt, mint gondoltam, persze így is volt, aki visszautasította, és volt, aki nem is reagált a megkeresésre. Inkább az ügynökök és a tervezők szempontjából volt egy kicsit nehezebb.

A válaszok értékelése után nem született olyan eredmény, ami igazán meglepte volna a szerzőket, talán csak az, hogy maguk a modellek is valódi változást szeretnének, és hogy ők sem értenek egyet azokkal a sztenderdekkel, amiknek meg kell felelniük, illetve hogy sokuk szerint a külsőségek helyett inkább a természetesség és a kisugárzás az, ami igazán számít az életben. A megkérdezett női modellek BMI-értéke átlagosan 16,1 volt, ami éppen, hogy nem a súlyos soványság kategóriája, és a felmérésben résztvevők közül többen is azt állították, komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy elérjék a szakma által megkövetelt értékeket. A modellek közül hárman már első szerződésük megkötése előtt is anorexiával küzdöttek, kettejüknél pedig ezután jelentkeztek klinikai súlyosságú evészavarra utaló tünetek. 

De ez ugye csak a történet egyik szála. Amire a szerzők még különösen kíváncsiak voltak, azok a divattervezők válaszai. Sokan rájuk mutogatnak, amikor felelősöket keresnek, úgy gondolják, az ő igényeikhez igazodik az ipar többi szereplője.

Szerintem ez a társadalom által generált probléma, ha az emberek nem vásárolnák meg az extrém modellekkel reklámozott ruhákat, a divatipar nem alkalmazná őket. Ez egy IPAR

– nyilatkozta az egyik tervező, aki a többiekhez hasonlóan név nélkül szerepel. Számos helyen találkozni azzal a felvetéssel is, hogy a tervezők nem egyéniségeket keresnek, szeretnék, ha a modellek egyfajta klónhadsereget alkotnának, hiszen így lesz egységes az összkép. Erről írt Size Zero: My Life as a Disappearing Model  című könyvében Victoire Dauxerre modell is. 

A könyvben egyébként csak négy dizájner válaszai szerepelnek, Bogár Nikolett szerint őket volt a legnehezebb megszólaltatni, mert nincs olyan szoros kapcsolata velük, de – mivel még nem zárult le a kutatás – a jövőben szeretné bővíteni azoknak az interjúalanyoknak a körét, akik tervezőként dolgoznak.

Egy álomvilágot szeretnének eladni, és emellett úgy gondolják, hogy a sovány modellek optikailag jobban mutatnak a kifutón, és amúgy is egyszerűbb megtervezni és megszabni a ruhákat egy vékony lányra, mert nem kell bajlódni a fenék- és a mellbőséggel, a mintás darabokat jobban lehet használni, tehát az alkotói szabadság nagyobb. Szóval igen, nagyon ragaszkodnak ehhez az ideálhoz, de hazai tervezők – például Tomcsányi Dóra vagy Szegedi Kata – finomabbak, nyitottabbak ilyen szempontból

– teszi hozzá. Szerinte – visszautalva az előbbi tervezői gondolathoz – az egyik megoldás erre a problémára egyébként tényleg az, hogy a pénztárcánkkal szavazunk, bár nyilván nem lehet mindent a fogyasztókra hárítani, és ezt nem is tartja annyira könnyen kivitelezhetőnek. De szerencsére az oly sokat szidott közösségi oldalaknak is lehet haszna, például ha nagyon sok vásárló olyan visszajelzést hagy, hogy neki nem tetszik az az irány, amit az adott cég vagy márka választott, akkor talán rájönnek, hogy muszáj lesz változtatniuk, ha nem akarják, hogy elpártoljanak tőlük az emberek.

Ugyanakkor kifutó- és divatmodellek helyét – főleg a fiatalabb generációknál – átveszik az Instagram-modellek és az influenszerek, akik viszont teljesen más trendeket diktálnak, köztük most a hihetetlenül vékony derék és az egyébként kerekded idomok hódítanak, jó példa erre Kim Kardashian. Bogár Nikolett szerint nekik köszönhetően talán még nagyobb nyomás nehezedik a lányokra és a nőkre. „A modellek mindig egy kicsit különleges kasztba tartozó nőideálok voltak, viszont ma már szinte mindenkiből lehet influenszer, nem kell annyira különleges adottságokkal rendelkezniük. Emiatt lehet, hogy nagyobb a verseny a lányok között, mert úgy érzik, hogy ez nekik is menni fog, nem baj, ha nincs modellalkatuk, nem kell ügynökség se. De közben nem szabad elfelejteni, hogy az Insta-modellekről profi fotósok, profi felszereléssel készítenek olyan képeket, amiket meg is utómunkáznak.”

És ugyan sokak számára úgy tűnhet, hogy a divatszakma egyre sokszínűbb és egyre kevésbé kirekesztő, vagyis nagyobb teret kapnak például a teltebb, az idősebb modellek is, azonban még bőven van hova fejlődni.

Nemrég voltak Párizsban az haute couture divathetek, és ott az összes luxusmárka, az összes nagy divatház ugyanolyan modelleket használt, mint nyolc évvel ezelőtt, amikor én is a szakmában dolgoztam

– mondja Bogár Nikolett, aki üde színfoltként említette meg Jean-Paul Gauilter utolsó haute couture bemutatóját, ahol nagyon sokféle modell vonult a kifutón, igaz, ez a hozzáállás sosem volt idegen a francia divattervezőtől.

Nem értem, hogy miért nem nyitnak sokkal többen. Látjuk, hogy a Victoria's Secret hanyatló pályán van, ezzel szemben jól megy Rihanna Fenty márkája, ahol minden alkat képviselve van. És szerencsére egyre több webshopnál látszik, hogy nemcsak nagyon vékony, illetve tökéletes alkatú lányokkal dolgoznak. Kicsit laposabb a feneke, van rajta egy-két stria, nem olyan feszes a teste, így sokkal könnyebb velük azonosulni, nincs az a reflexszerű összehasonlítás, mint mondjuk a próbababáknál, hogy rajtam vajon miért nem néz ki olyan jól az a ruha.

Persze a plus size, pontosabban a curve modellekről sem gondolkodik mindenki ugyanúgy, Nikolették egyik interjúalanya szerint például túlságosan felhígulna a szakma, ha nem ragaszkodnak a szépségideálhoz, így nehéz lenne képviselnie mindazt, amire a modellek hivatottak.

A plus size modellek megjelenése szerintem nagyon jó ötlet, hiszen új üzenetet közvetít az emberek felé, miszerint nemcsak soványak lehetnek modellek. Azt viszont le kell szögezni, hogy azóta több támadás éri a vékony lányokat. Hiszen mióta elfogadott az, hogy egy sovány lánynak az utcán beszóljanak, hogy »egyél egy pizzát!«, avagy »ma is napfény volt a reggeli«, de ha valaki szóvá teszi az ember túlsúlyát, az szentségtörésnek számít. Hol itt az egyenlőség?

– válaszolta az egyik interjúalany.

Valóban, tévedés azt hinni, hogyha valaki megfelel a szépségideáloknak, akkor nem kell számolnia a kéretlen megjegyzésekkel. „Nem tudom, hogy hol csúszott el az a társadalmi norma, hogy egymás testalkatára ilyen jellegű megjegyzéseket teszünk kéretlenül. Persze a body shamingnek számtalan formája van, ha valakinek túl széles a válla, vagy túl alacsony, és ezért sértő megjegyzéseket tesznek rá, ennek mindenféle formája elítélendő, akkor is, ha valaki alkatilag vékony.”

És mi a helyzet a férfiakkal? Ugyan a könyvben nem térnek ki arra, hogy a férfi modellek körében ez mennyire gyakori, de tény, hogy a klasszikus anorexia is egyre elterjedtebb a körükben. „Ezt látjuk a kifutókon, hogy a divatheteken a nagyon szikár fiútestalkat jellemző, mintha a nőiesség és a férfiasság egyre közeledne egymáshoz, és mintha nem is lenne különbség a kettő között.”

Bogár Nikolett könyvéből az derül ki, hogy a modellek nem tekintenek egymásra konkurenciaként, és értékes kapcsolatok is kialakulhatnak a szakmabeliek között, de fontos, hogy erős szálak fűzzék őket a divaton kívüli világhoz, vagyis a családhoz és a nem szakmában dolgozó barátokhoz. „Belőlük tud majd táplálkozni nehezebb időkben. És ne hagyja, hogy a szakma elhitesse vele, hogy csak a külsőségek számítanak, és az egyetlen értéke az, hogy hogyan néz ki.”

Nem szabad elfelejteni, hogy ez a miliő egyszer el fog múlni, hogy nemcsak ez az egy aspektusa van az életének, és tudja, hogy ha ennek vége, akkor is még van hova tovább.

(Borítókép: Bogár Nikolett. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!