Demszky vasárnap, Persányi szerdán teker

2004.09.17. 19:29
A főváros nem szeretné felzaklatni az autósokat, ezért a kerékpáros-szervezetek tiltakozása ellenére a néptelen vasárnap délutánra szervezte azt a demonstrációt, amit minden európai nagyvárosban jövő szerdán, a csúcsforgalomban tartanak. A városháza és a szervezők úgy vélik, a budapesti autósok hétköznap még nem tudnák elviselni a biciklissokkot. A kerékpárosok mégis megrendezik a szerdai felvonulást, részt vesz rajta a szabaddemokraták jelölte környezetvédelmi miniszter is.
A budapestiek nem érettek még az európai közlekedési normák befogadására, esetleg a magyar nép genetikus okokból elválaszthatatlan az autójától? Van-e értelme a közlekedési dugók ellen demonstrálni egy kihalt utcán? Meddig lehet álakciókkal elterelni a figyelmet a közlekedési problémákról?

A kérdéseket az európai autómentes nap budapesti rendezvényei vetették fel bennünk. Budapest az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén sem az előírt hétköznapon, azaz szeptember 22-én tartja az autómentes napot. A főváros az autósok nyugalmát óva vasárnap délutánra szervezi az Európa-szerte szerdán tartott kerékpáros demonstrációt.

Az Index meglepődve értesült arról, hogy bár az európai autómentes nap szabályzata többek közöttt leszögezi, a rendezvényt szeptember 22-én kell tartani, a főváros mégis résztvevőként hirdeti magát, sőt a nemzetközi honlapon is így szerepel.

A kerékpáros-szervezetek a vasárnapi hivatalos felvonulás ellenére szerdára nagyszabású demonstrációt hirdettek, amelyen ott lesz a budapestiek jóérzésében bízó környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós is.

Nem gerilla tüntetés

A kerékpáros-szervezetek, amelyek a tavalyi, hétvégére csúsztatott rendezvényen távolmaradásukkal tüntettek a szerintük lekezelő és álságos hivatalos hozzáállás ellen, most a kezükbe vették a szervezést. A Városi Biciklizés Barátai (VBB), a KEROSZ és a biciklis futárszolgálatok - az egyhetes központi rendezvénysorozattól függetlenül - szerdára demonstrációt hirdettek az Andrássy útra.

Autómentes napi biciklis tömegdemonstráció
Óriási kerékpáros felvonulást rendeznek a mobilitási hét zárónapján, 2004. szeptember 22-én a VBB, a KEROSZ, a Környezetvédelmi Minisztérium, a budapesti biciklis futárszolgálatok és más bringás szervezetek.

Nyolcvan-száz különböző egyesületet, bicikliboltot, céget, oktatási intézményt, rádiót, civil szervezetet, környezetvédő csoportot, újságot, mulatót, kávézót vonnak be a rendezésbe, mind saját csapatot toboroznak majd. Az így összeállt csoportok a saját boltjuknál, iskolájuknál gyülekeznek és indulnak útnak, hogy 18 órakor a városligeti műjégpályánál találkozzanak, és kezdődhessen a nagy felvonulás.

A rendezvénnyel fel akarják hívni a figyelmet a kerékpárral közlekedők egyre nagyobb társadalmi súlyára és az általuk igényelt bicikliutak, szállítási- és tárolási lehetőségek bővítésének szükségességére. Ezenkívül alternatívát szeretnének felmutatni a belvárosi közlekedést egyre jobban ellehetetlenítő autós áradattal szemben.

Az autómentes nap reggelén munkába és iskolába biciklizők ajándék reggelit kapnak a budapesti hidakon.

A felvonulás útvonala: Városligeti Műjégpálya (18 óra) - Kodály Körönd - Lövölde tér - Rákóczi út - Erzsébet híd - Attila út - Moszkva tér - Margit híd - Oktogon - Városliget . A felvonulást rossz időjárás esetén is megrendezik.

"Nem igaz, hogy gerillatüntetés lesz - szögezte le a forradalmi romantikát firtató kérdésünkre Kőhalmi István, a VBB elnöke. - Van engedélyünk a rendőrségtől."

A szeptember 22-én délután hat órára hirdetett demonstráció nem szerepel a hivatalos programban, így legalábbis a propaganda mozgalmi alapon szerveződik: a felvonulásról a szimpatizáns médiában megjelentetett hirdetések mellett emailek értesítik a célközönséget. Egy körlevél arra buzdít, hogy az iskolák, cégek és baráti társaságok szervezzenek találkozókat, ahonnan együtt vonulhatnak a Hősök terei starthoz.

"Nem volt más választásunk, mert a Fővárossal már két éve hiába egyezkedünk" - tárta fel az civil szerveződésű felvonulás hátterét Kőhalmi. A szervezet el akarta érni, hogy az autómentes napot ne tegyék át a demonstrációs értékét tekintve elenyésző jelentőségű vasárnap délutánra, amikor a forgalom töredéke a szokásosnak.

Európai normák ellen

A VBB tavaly már részt sem vett a hétvégi felvonuláson. Csak titkáruk jelent csak meg a kezdőponton, ahol beszédében ismertette az egyesület azóta is változatlan álláspontját. Eszerint azzal, hogy Budapesten a hétvégére csúsztatják át a más országokban 22-én tartott eseményt, az európai normákat utasítják el.

A felvonulás lényege ugyanis, hogy felhívja a döntéshozók és az utca emberének figyelmét a személyautó használatán alapuló városi közlekedési rendszer tarthatatlanságára és a kiutat jelentő kerékpáros közlekedés mostoha helyzetére. Ha azonban éppen azok nem értesülnek a problémáról, akik okozzák, az egész demonstráció értelmét veszti.

A VBB-elnök, aki elmondása szerint a rendszerváltós időkben még Demszky Gáborral elvközösségben harcolt, úgy vélte, a főpolgármester semmilyen engedményt sem tesz a kerékpárosoknak az autós lobbi ellenében.

"Demszky bejelentette, hogy ki fogja tiltani a fogaskerekűről a bicikliseket, mert a Budai hegyekben tönkreteszik az erdőt. És mi a helyzet az autókkal, amik az embert teszik tönkre?" - fakadt ki a szervező, majd harcát bemutatandó beszámolt aktuális szélmalmáról: a városházán mindhiába próbálja elérni, hogy vonják vissza a turistabuszok Andrássy úti bicikliútra kiadott parkolási engedélyét.

A budapesti kerékpáros helyzet véleménye szerint egyébként azért is tarthatatlan, mert a főváros már több éve nem biztosít pénzt kerékpárutak építésére.

Reggeliosztás

"Nem az a cél, hogy magunk ellen fordítsuk az autósokat" - mondta lapunknak a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke, Czuk Dóra. A felvonulás a főváros szerint ugyanis indokolatlanul nagy forgalmi zavarokat okozna, ami visszatetszést keltene az emberekben.

Felvetésünkre, hogy a kerékpáros demonstráció éppen azáltal érné el a célját, hogy találkozik a probléma okozóival, Czuk a fontolva haladás híveként megjegyezte, bíznak abban, hogy hamarosan Budapesten is meg lehet tartani egy hétköznapra szervezett kerékpáros felvonulást.

A sajtós hangsúlyozta, a Fővárosi önkormányzat mindazonáltal támogatja a kezdeményezést, hiszen ők szervezik a vasárnapi kerékpáros felvonulásnak is teret adó mobilitási hetet, amelyre húszmillió forintot adtak. Az európai autómentes nap délelőttjén reggelit osztanak a kerékpárosoknak. Budapest részt vesz az autómentes napon, szögezte le Czuk Dóra válaszul arra, hogy megemlítettük, az európai autómentes nap honlapja feltételeként említi , hogy a csatlakozó településnek szeptember 22-én kell rendeznie a demonstrációt.

Tornából felmentve

Nem előírás, hogy az Autómentes Napot okvetlenül szeptember 22-én kell megtartani, osztotta Demszky Gábor sajtósának véleményét Kovács László, az európai mobilitási hét budapesti rendezvényeinek fő szervezője. "Egy egész hét áll rendelkezésünkre, hogy népszerűsítsük az autómentes város ötletét"- mondta.

A megkérdezettek az Indexnek elmondták, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) működő nemzeti koordináció hazánknak felmentést adott a szerdai időpont alól. Kovács László állította, hogy nem Budapest lesz az egyetlen tornából felmentett település, de kérdésünkre konkrét városokat nem tudott megnevezni.

Végül a GKM felelőse, Mészáros Imre sem tudott magyarázatot adni arra, ha létezik felmentés, arról miért nem szól az amúgy részletesen kidolgozott hivatalos honlap, és miért rögzíti egyértelműen 22-ére a kerékpáros felvonulás dátumát.

Kovácsék egyébként három évvel ezelőtt rendezték meg először az autómentes napot, akkor szerencséjük volt, mert 22-e éppen vasárnapra esett. "Brüsszelben, Amszterdamban megtehetik, hogy hétköznap rendeznek autómentes napot, mert ott mások az emberek. Gondoljon bele, hogyan reagálnának itt az autósok, ha egy szerdai napon blokkolnánk a város autóforgalmát. Az önkormányzat nem mehet szembe a polgárokkal" - állított ki sajátos bizonyítványt a magyarokról Kovács.

Eredeti és másolat

A Főváros értesült a VBB és a futárcégek által szervezett jövő szerdai eseményről, és örül neki, mondta Kovács. Annak idején felkérték a VBB-t, hogy vegyen részt a hivatalos programokban, "de ők a sajátjukat szervezték". Az önkormányzat segítsége jeléül áttett egy kerékpárosversenyt keddre, hogy ne akadályozzák az igazi autómentes nap felvonulóit.

Kovács egyébként örült, hogy Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter személyesen vesz részt a szerdai felvonuláson. Demszky Gábor pedig a 19-i hivatalos kerékpározáson teker majd, "nagyon szeret biciklizni".

Persányi a kerékpárosokkal van

Persányi Miklós az Indexnek megerősítette, hogy megjelenik majd a szerdai felvonuláson. Tud róla, hogy ez a nemzetközileg elfogadott autómentes nap, ráadásul tiszteletbeli tagja a VBB-nek. Nem ért egyet azzal a fővárosi felfogással, amely félti Budapest autósait a biciklis felvonulás okozta kényelmetlenségtől. Mint mondta, "a budapestiek is szeretik a tiszta levegőt", és ezért évente egyszer kibírnak egy kis kényelmetlenséget.

Szerinte a főváros "ellenérdekelt", és a szelektív hulladékgyűjtők példájával illusztrálta az önkormányzat hozzáállását: "Másfél évtizede az volt a Főváros álláspontja a szelektív hulladékgyűjtésről, hogy a lakosság hozzáállása miatt nem érdemes bevezetni Budapesten. Mégis, az a néhány szelektív hulladékgyűjtő, amit elhelyeztek az utcán, nagy népszerűségnek örvend." .

Európai mobilitási hét Budapesten
2004. szeptember 16.-22.
A TÖMEGKÖZLEKEDÉS NAPJA, szeptember 16., csütörtök

ÉLŐ UTCÁK NAPJA, szeptember 17., péntek
A Levegő Munkacsoport a parkoló autók nélküli Sas utcai úttesten bemutatja, hogy a zsúfolt Belvárosban is megoldható a gyalogosok, kerékpárosok és autósok békés egymás mellett élése.

GYALOGOS UTCÁK NAPJA, szeptember 18., szombat
11 órától a főpolgármester és a kerületek polgármesterei társaságában zenekísérettel, zászlódobálókkal járhatjuk végig a Ráday utcát, a Váci utcát, a Duna-korzót, az Erzsébet teret, a Hercegprímás utcát, a Szent István teret, a pesti Broadwayt, a Hajós utcát és az épülő Király utcát. Délután programok a Vörösmarty téren, a Ferenciek terén, a Gödör Klubban és a Kálvin téri aluljáróban.

FŐVÁROSI AUTÓMENTES NAP, szeptember 19., vasárnap
Zöld fesztivál" az autómentes Andrássy úton. A BKV Rt. ingyenes különjárataival lehet eljutni ide a Flórián térről, az Örs vezér teréről, illetve a Móricz Zsigmond körtérről.

Sportzóna: a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Operáig: BMX ügyességi versenyek, gördeszkaverseny és -bemutató, streetball, tizenegyeseket rúgó verseny, középkori ügyességi játékok, elfelejtett népi játékok.
Világörökség séta: Séta túravezetővel az Andrássy úton - indulás 10, 11, 15 órakor az Andrássy út 3. - Posta múzeum előtt.
Nagyszínpad: az Opera előtt: 10 órától koncertek, köztük környezetvédelmi vetélkedők. Fellépők: Chalaban marokkói népzene és a Yasmina hastánciskola táncosai, Ladánybene 27, Parno Graszt, M.É.Z. ír táncház

AUTÓZZUNK OKOSAN, szeptember 20., hétfő
Ésszerű autóhasználat és p+r parkolás

KERÉKPÁRRAL A VÁROSBAN, szeptember 21., kedd
Eljutási verseny. Bárhová eljuthatunk bringával a fővárosban. Ezt az állítást igazolják ezen a napon azok a háromfős kerékpáros csapatok, amelyek 14.30-kor rajtolnak a Városligeti fasorból. Feladatuk, hogy Budapest tíz megjelölt pontjának érintésével, biztonságosan közlekedve, eljussanak 16 órára a Parlament elé.

EURÓPAI AUTÓMENTES NAP, szeptember 22., szerda
A Margit hídnál, a Szabadság hídnál és a Népstadionnál elhaladó bicikli utakon a kerékpárosok reggelit kapnak, este kerékpáros szervezetek felvonulása az Andrássy úton.

A IX. kerületben, XI. kerületben, XV. kerületben, XX. kerületben, XXII. kerületben az önkormányzat útvonalakat zár le az autóforgalom elől, s itt kulturális és sportprogramok várják a gyalog, kerékpárral, görkorcsolyávalval, gördeszkával érkezőket.