Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Életmód cikkek
A srác felmutatott a közlekedési táblára, és a nagyváros David Attenborough-jaként röviden összefoglalt a látnivalót: "Ezt a matricát még Influenza helyezte el néhány éve. Utána jött az 1000%, ami itthon az első komoly csapat. A mi csoportunk, a Durva Trabantos Matrica az ő hagyományaikat folytatja. Elismerésünk jeléül csináltunk egyszer egy Plussz egy százalék feliratú matricát is. Mellette az 5 PTS-t pedig az 1000% egyik tagja, Plav tervezte. A francia Space Invaders mozaikból készült munkáira reagált vele."
Teszt és Influenza
A járókelők értetlen arckifejezése helyénvaló volt, mivel bár naponta haladok el a tábla mellett, én is legfeljebb annyit gondoltam erről az egyirányú utca-parkolóhely kombóról, hogy meglehetősen belakott tábláról van szó.
Legális és illegális dekoráció Klikk a képre! |
Vezetőm, a törzsi néven Batkaként ismert srác szerint megtiszteltetés olyan ember matricája mellé ragasztani, mint Influenza. A holland művész 2001-ben jött Magyarországra, hogy a Lövölde téri, művészeti célra hasznosított óriásplakátra készítsen alkotást. TESZT, írta fel szigetelőszalaggal a fehér felületre, majd belevetette magát a városba.
"Influenza szisztematikus csávó" - tudtam meg a hatvanas éveiben járó művészről. Matricát csinált az összes, betegséget terjesztő légy képével, és nyomtatott 15 ezer különböző típusút a reklámipar leggyakoribb szavaival is. Munkáit Budapest edition alcímmel nyomta fel városszerte.
A Ráday Mihály-kommandó
A matricázás létéről persze tudtam, az utóbbi években nehéz volt nem észrevenni a szórakozóhelyek vécéfalain, buszmegállókon, vagy házfalakon megjelenő furcsa falragaszokat, amik meglepő módon nem hirdettek sem körfűrészt, sem pártot. A vicces figurákkal, rejtélyes szövegekkel leginkább nem lehetett kezdeni semmit, csak zavarba hozták az embert, és így az agy - egy rutinprogram beiktatásával - legközelebb már nem is vett róluk tudomást.
Kattintson további képekért! |
A matricázást köztéri művészetként tartják számon, laza nemzetközi hálózatot alkot és a mind kanonizáltabbá váló graffiti mellett jött létre, foglalta össze a lényeget a művészként is aktív Sugár. Bár nyilván már a régi rómaiak is ismerték a matricát, a műfaj felfutása a kilencvenes évek elejére tehető.
Meglepőbb volt, hogy a Képző Intermédia szakán nem csak az elmélettel foglalkoznak. Kötelező feladat ugyanis a matrica- és stencilkészítés, még azoknak is, akik amúgy nem élnek ilyesmivel. Egy városvédő szemében ez persze olyan lehet, mintha a fiatalokból egyenesen Ráday Mihály ellen képeznének ki kommandókat. Sugár szerint azonban a street art kriminalizálása egyszerűen szemforgató behódolás a pénznek és/vagy hatalomnak.
Miközben ugyanis a köztereken üldözik a graffitiseket, senkit nem zavar, hogy ugyanott, megfelelő összegért egy valóságshow-szereplő három emelet magas képe végez vizuális szőnyegbombázást.
"A street art kreatív és innovatív. Válaszreakció egy olyan helyzetre, amikor a kreativitást hivatalosan száműzték az oktatásból". Az intermédiás tanár elkötelezettségét igazolja, hogy Batka egyenesen matricái révén került be az egyetemre. A legenda szerint felvételije előtt kiragasztott néhány munkát a tanszék vécéjében, a folyosón, és mikor Sugáréknak bemutatta az anyagát, már tisztában voltak vele, a jelentkező nem a puszta elmélet embere.
Túlélő matricák
De hogy mit jelent pontosan a gyakorlat, végül mégis az utcán derült ki számomra. "Ezt hívják építkezésnek" - ismerkedem meg az első szakkifejezéssel a teleragasztott vasajtó előtt állva. "Az emberek oda ragasztanak, ahol már van egy túlélő matrica. Itt például valamiért nem kaparják le őket, úgyhogy egyre többen teszik ide a dolgaikat, míg kialakul a zsúfolt építkezés" - vezet be a sűrűbe Batka.
Észrevétlen óriástrabant Klikk a képre! |
"Vele csináltunk ott szemközt egy nagyobb, közös matricát", mutat be Batka egy filccel rajzolt, képregény stílusú matricahalnak. Elképedve nézek, de nem azért, mert a hal buborékba írva azt mondja: "E!", hanem mert vezetőm karmozdulatából ítélve szokatlan méretű munkáról lehet szó. Hamarosan kiderül, hogy tudatunk egészen nagyméretű vizuális jelenségeket is képes kiszűrni, mint értelmezhetetlent. A szemközti ház garázskapuján, a Kijárat, kérjük szabadon hagyni! felett ugyanis senkinek nem szúrt szemet a közel életnagyságú Trabantból kiintegető, gülüszemű lény.
Nem minden matricás akarja azonban vidám, szürreális fészekké tenni a várost. Vannak, akik háromdimenziós videójátékká alakításán fáradoznak. Az 5 PTS feliratú matrica például a nyolcvanas évekbeli, pénzbedobós videójátékot street artra átültető Space Invaders csoport munkáira reagál. A matricán azonban nem az űrhajók, hanem csak a kilövésükkel nyerhető pontszámok jelennek meg. A figyelmes járókelő így, miközben ügyeit intézi a városban, egyúttal megdöntheti gyermekkori Space Invaders-rekordját, a különböző értékű matricákat számolva.