Szelíd cyberpunkok, rettegő lakosság

Az emeletmagas barikáddá halmozott hangfalak úgy brummogtak, mint egy motorját melegítő sugárhajtású gép. Szervízelő személyzet helyett azonban hippik bóklásztak bágyadtan a hangforrás vonzáskörzetében, néhányan mozogtak kicsit a francia hiphopra, a legtöbben azonban az ilyen környezetben szokásos rekreaciós tevékenységeket űzték, azaz heverésztek, ettek, ittak, beszélgettek.

Nem, ez nem a Sziget. Az éppen csúcsra járatott fesztiváltól 30 kilométerrel délnyugatra álltam, döbbenten konstatálva, hogy ellenkultúrába beágyazott informátorom kicsit sem túlzott: a lehetetlen helyszínen, az M7-es és az M0-s autópályák kereszteződésében, egy szemétlerakóvá alakult erdei út végén valóban több száz fős technohippi törzs táborozott. William Gibson valószínűleg rögtön új regény írásába kezdett volna, látva a hightech elektronikus berendezésekkel, generátorral, lakóhellyé alakított rozzant buszokkal, sátrakkal, kanapékkal, hangfaltornyokkal és kutyákkal borított mezőt a város határában.

Nincs itt semmi látnivaló

Első ránézésre az egész lehetett volna a Szigeten is, igaz, ott többen mobiloznak és szemetelnek, viszont kevesebb a kutya és a külföldi. Helyzetfelmérő körsétámon ugyanis kiderült, hogy én vagyok az egyetlen magyar. Fényképezőgépem miatt úgy néztek rám a bennszülöttek, mint a pionír telepesre, aki egy indián táborban próbál kedélyeskedve elvegyülni.

A bizalmatlanság amúgy érthető olyan embereknél, akiket néhány hete könnygázaztak szét egy hasonló rendezvényen. Mivel a szekértáborba vezető úton itt is megjelent a karhatalom, igyekeztem hangsúlyosan nem úgy viselkedni, mint egy álruhás rendőr. Ez egyébként könnyen ment, mert fél órája igazoltattak.

"Hova megy? Kitől hallott erről? Mit akar fényképezni?" - kérdezték a rendőrök érkezésemkor a személyimet lapozgatva, majd újságíró igazolványom láttán a faggatózás lebeszéléssé finomodott. "Nincs itt semmi. Már mennek is tovább. Bulgáriába."

Kollegiális alapon felajánlottam nekik egy üveg ásványvizet, mondván mindannyian dolgozni jöttünk ide, meg ugye a meleg. Úgyhogy megtudtam, odabenn, az autópálya alatti alagút túloldalán "goa, rave és más kábítószeres zenék mennek". Továbbá, hogy ennek ellenére "a főnökök arra jutottak, ez az egész nem illegális", és azt az utasítást adták, maradjanak kinn, "ha pedig valami rendbontás van, lépjenek föl". Gondoltam erővel, nem pedig az egyik színpadon.

Könnygázzal a rave köztársaság ellen

"Vajon mitől tart a karhatalom?" - töprengtem később, a lakóbuszok közt nézelődve. Hogy a nagyszámú külföldi váratlanul elcsatolja az autópályák kereszteződésében fekvő, néptelen területet, kikiáltva egy rave köztársaságot? Viszonylag gyorsan kiderítettem, hogy ennek veszélye nem áll fenn, a csapat ugyanis csak napokat tölt egy helyen, majd vonul tovább, az előre küldött felderítők által javasolt partihelyszínekre. Most éppen Bulgáriába és a boszninai, pontosabban hercegovinai Mostarba. Másrészt a metálos- és partistílus sajátos keverékének tűnő, fekete pólós, de rasztahajú közösség túl apolitikus volt az országalapításhoz.

A zene és a szocializálás mellett csak a több száz sebesültet és egy halottat eredményező rendőrségi akció említése hozta lázba őket. A társaság jó része ugyanis ott volt a technotörténelemben nyilván majd a cseh Wounded Kneeként emlegetett támadásnál.

"Nem értem mi volt a gond. Írásos engedélyünk volt arra a helyre" - mondta egy pillepalackból borozó francia lány. "Illegálisan szereztetek áramot talán?" - eufémizáltam, feleslegesen, mert a lány félrehúzva a hangfalakra terített hálót, egy generátorra mutatott. "Összedobjuk a pénzt benzinre, és ezzel csinálunk áramot".

Hadgyakorlat

"A rendőrség utálja, hogy információhiányban van. Nekik kell tudni mindenről legelőször, és ha nem így van, idegesek lesznek" - villantott fel új megközelítést az egy-hetet-töltöttem-a-Szigeten-közben-mindenem-ellopták-kinézetű német srác, akiről kiderült, hogy nem csak autodidakta rendőrpszichológus, de a csapat egyik hadvezére is.

Amikor a cseh rendőrség, húsz kilométeres autósort produkálva lezárta a parti helyéhez vezető autópályát, ő vágta át az oldalsó kerítést, bélelte ki szalmával az árkot, és elsőként hajtott bele a pusztába. "A parti második napján jelentek meg a rendőrök - idézte fel a csata napjait a messzibe révedő stratéga. - Azt mondták, fél óránk van, hogy elhagyjuk a területet. Negyed óra múlva pedig elkezdtek jönni, vízágyúztak, könnygázt lőttek közénk. Az emberek kövekkel, botokkal védekeztek, egyszer úgy tűnt, a rendőrök feladják, mert két oldalról is támadtuk őket, de aztán persze szétvertek minket. Ez nekik csak egy hadgyakorlat volt."

"Szerintem az a baj, hogy túl szabadok vagyunk, és senkinek semmi befolyása ránk. De ez miért baj, nem rombolunk, csak összegyűlünk, zenélünk, partizunk és utazunk tovább" - evezett a hippi toposzok felé egy másik francia csaj, szabadságjogilag aktualizálva a motoros alapfilmet, ami arról szól: milyen rossz, hogy egyesek rettegnek mások szabadságától, és még rosszabb, ha az egyeseknek ráadásul fegyverük is van.

A magyar kiborg hazatér

A johnlennonos hangulat a sötétedéssel egyébként percek alatt változott cyberpunk vízióvá. Három sound system is működésbe lépett, beindultak a vetítők és a monoton szeletelés. A technoálom a hangfalak mögött teljesedett ki, ahol a közönségtől elzártan, keverők, laptopok, piros ledek és vastag vezetékek társaságában csavargatta a potmétereket egy raszta dj és germán arcélű vj.

A külvárosi, üres gyárcsarnokokban kikísérletezett hard techno, break core és rave lüktetése, a csupasz stroboszkópok és a táncolók közt úgy éreztem magam, mintha titkos, ősraver szeánszba csöppentem volna. Néhány pillanatra késztetést éreztem, hogy kiborggá váljak, és nyomtatott áramkörökkel a bőröm alatt vándoroljak a társadalom peremén, ahol azért van wifi lefedettség.

A raverek kiűzetése

Végül, kompromisszumként inkább visszatértem másnap, így láthattam, ahogy a tábor a rendőrség este nyolcórás ultimátumára felkerekedik. "Nem együtt megyünk, csoportokra oszlunk, és aztán valamelyik következő partin találkozunk" - tudtam meg egy szemetes zsákokat pakoló fiútól. Régebben a netre rakták fel a bulik infóit, de mivel figyelték a site-okat, már csak sms-ben és személyesen terjednek a hírek.

Váratlan utójátékként a csapat egyik szárnya hétfőn még tábort vert a Városligetben, kivívva a rendőrség és a Fókusz stábjának közös fellépését. "Szörnyű ami itt folyt - mutatott el két teát főző hippi felett a riporternő. - Sátrak álltak, mindenki frizbizett, heverészett, és amikor kamerázni kezdtünk, ránk támadtak". "És mindent összeszemeteltek. Szerencsére a társaik még a Szigeten vannak" - tette hozzá az akciót levezénylő rendőr.

"Nem sok jó jön le ma rólatok a tévében" - mondtam a kamionja előtt teázó olasznak. "Az mindegy, mi úgysem nézünk tévét". "De az emberek igen". "Hm, hát ők igen."