Elég látványos lesz az új trianoni emlékmű az Országház előtt

49810620456 a812cefdb2 o
2020.04.24. 15:47

Tavaly ilyenkor mutattuk be az Indexen az Országház előtti új trianoni emlékmű terveit, most pedig úgy néz ki, hogy a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének nevezett föld alatti emlékmű el is készült, legalábbis ez derül ki abból a fotósorozatból, amit Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője posztolt a Flickr képmegosztó oldalra.

Az emlékművet a trianoni békeszerződés századik évfordulójára, vagyis idén június 4-re állították, vagy inkább süllyesztették, mivel szokatlan módon szinte teljes egészében a föld alatt helyezkedik el. Az Alkotmány utca torkolata az Igazságügyi Palota és a Földművelésügyi Minisztérium között a Kossuth tér legutóbbi átépítésekor zsákutcává alakult, miután a forgalmat kitiltották a térről. A széles útszakasz a közepén alakítottak ki egy száz méter hosszú, négy méter széles rámpát, amely a tér felől lejt, és a Honvéd utca kereszteződésénél eléri a négyméteres mélységet. Itt van az emlékhely szíve, egy hatalmas, meghasadt gránittömb, közepén égő öröklánggal. A gázzal működő láng a tömböt körüljárva, a hasadékokon keresztül látható.

A rámpa oldalfalaira felvésték a Magyar Királyság utolsó, 1913-ban kiadott helységnévtárában szereplő összes település nevét az akkori helyesírás és névváltozat szerint, háromféle méretben. A feliratok nagysága a települések egykori jelentőségét tükrözi az 1910-es népszámlálás adatainak megfelelően. Az új emlékmű két oldalán megmaradhatott a jelenlegi fasor, az Alkotmány utca érintett szakasza pedig az Országház körüli, egyre kiterjedtebb – legutóbb a Vértanúk terével bővített – gyalogoszóna részévé válik, és díszburkolatot kap. 

A 2013-ban elindított Steindl Imre Programban ez az emlékhely kivételnek számít, mivel eddig csupa olyan emlékmű rekonstrukciója készült el az Országház körül – Andrássy Gyula, Kossuth Lajos és minisztertársai, Tisza István és a kommunista diktatúrák áldozatainak emlékműve –, amelyek a második világháború előtt is a téren álltak ugyanabban a formában. A trianoni emlékhely viszont teljesen kortárs alkotás, nemcsak nem másolata valami elpusztult réginek, de nem is historizál. Annyira kortárs, hogy egy hónapja derült ki, építenének egy hagyományosabb felfogású, értsd figuratív vagy allegorikus Trianon-emlékművet is a budavári Szent György térre.

A Wachsler Tamás által posztolt képek alapján, ha a világban megint lesznek turisták, az Országház előtti emlékhelyet imádni fogják, mert ennyire Instagram-kompatibilis dolog már rég készült Magyarországon. Már a perspektíva is nagyon szokatlan, mivel az Országház térre néző homlokzata egy olyan pontról vált láthatóvá, ami eddig fizikailag nem létezett: a mélyből felnézve az Alkotmány utca közepéről, ahonnan a főbejárati szárnyat a rámpa oldalfalai fogják vizuálisan keretbe. Az épület innen távolibbnak látszik, mint a valóságban, mivel a szemet vezető, látszólag összetartó vonalak miatt ál-perspektíva keletkezik.

De itt vannak inkább maguk a fotók egy galériában:

A látványtervek alapján nem lehetett sejteni, hogy az emlékhelyen milyen markáns, erős fény-árnyék hatások alakulnak ki. A gránittömb körüli körüljáróban készült fotókon a sötétség és a fénypászmák játéka egészen különleges látványt eredményez, és az is meglepő, hogy a településnevekkel teleírt oldalfalak rozsdamentes acél osztói bizonyos szögből úgy hatnak, mintha fénylő ezüstcseppekkel lennének a sötét grántilapokkal burkolt falak teliszórva. Mindez most még építési palánk mögött van, és a gránithasáb tetejét mutató fényképen látszik, hogy az utcaszinten egyelőre munkavégzés zajlik, de június 4. után birtokba vehetik a helyet a járókelők.

(Borítókép: A meghasadt gránittömb felülről, az Alkotmány utcából – Fotó Wachsler Tamás)