Görgey elmondta a kormányváltás utáni gyors előkészítő munkába széles körben tájékozódott szakmai körökben és mindenki egyetértett Huszti Péter rátermettségével, ám sokan megjegyezték, a pályáztatás lenne az ideális megoldás. Görgey Gábor akkor a tanácsok első felét vette csak figyelembe, mert törvényadta joga volt a kinevezés is.
Megjegyezte: a fideszes Várhegyi Attila ezzel kapcsolatos kritikája, miszerint ő miniszteri meghallgatásán pályáztatást ígért nem felelt meg a valóságnak, mert mint mondta, ő akkor csak valószínűsítette, hogy pályázattal fogják eldönteni a főigazgatói poszt sorsát. Szembesülnie kellett azonban a kinevezés miatti kritikákkal és most mint mondta emelt fővel megváltoztatja korábbi döntését. Közös megegyezéssel Huszti Péter december 31-éig vállalta az ügyvezető főigazgatói megbízatást, augusztus 31-ei beadási határidővel pályázatot írnak ki a posztra.
Huszti Péter megerősítette, hogy közös volt a döntés és kijelentette, ezen a poszton csak akkor tud jól működni bárki, ha teljes a személyét illető egyetértés.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Görgey Gábor kulturális miniszter a kinevezésről szóló döntését csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten.
Rovataink a Facebookon