A budai várban működik Európa egyik titkos dimenziókapuja

Az alkímia filozófiai rendszerében a fémek átalakítása nemcsak az arany és a bölcsek köve előállítását, az örök élet elixírjének megtalálását jelentette, hanem a transzmutáció által az okkult-ezoterikus szellemi átalakulás megismerését is. 

A középkori felfogás szerint ezt a tudást csak az ördöggel szövetkezve lehetett megtalálni, feltéve, ha a kíváncsi tudós mellé szegődött öntörvényű Mefisztó hajlandó volt átadni túlvilági ismereteit. Ez az új filozófiai-kulturális irányzat a könyvkiadás technikai fejlődésével nagyon hamar elterjedt Európában a XVI. és a XVIII. század között, ami jelentősen befolyásolta a korszak értelmiségi gondolkodását és építészetét is.

A Robert Fludd és Athanasius Kircher misztikusok által írt okkult természetfilozófiai művek, illetve a Michael Maier, Johann Valentin Andreae és Jakob Böhme alkímiában is jártas filozófusok jegyezte értekezések többnyire azt a problémát boncolgatták, hogy hogyan lehet úgy házakat, városokat, másvilágba vagy túlvilágba vezető átjárókat megtervezni és kivitelezni, hogy azok egyrészt megfeleljenek a hermeneutika szimbolizmusának, másrészt pedig az alkímiai folyamatokat is jelképező homlokzatokon és az útkereszteződéseknél elrejtett jelek ne zavarják a mit sem sejtő és mit sem tudó itt maradtakat, a lakásaikban békésen szunyókáló keresztényeket. 

Hívő ember nem szereti a szépet

Természetesen sok középkori eredetű európai épületnél figyelhető meg szépen megmunkált okkult vagy ezoterikus tematikájú díszítés. Ezek többnyire vagy allegorikus figurákkal elmesélt történetek, vagy bolygókat, csillagászati együttállásokat szimbolizáló gömbök, körök, vonalak és spirálok. A beavatottak persze ezeket a szobrokat és mértani formákat is csak titkos kódként értelmezik, és nem esztétikai szépségként vagy szobrászati bravúrként, hiszen az 1260 körül keltezett francia Domonkos-rendi Vitae Fratrum is egyértelműen kimondta:

A szép épületek iránti túlzott érdeklődés mutatásával vétkező hívő emberek a haláluk után büntetést kapnak. Egy bolognai szerzetes álmában látta elhunyt társát négykézláb kúszni a kolostorban, egy bottal a kezében, amellyel a falakat mérte, miközben két démon ütlegelte bűnének büntetéseként.

Az idézet ellenére e fenti kritériumnak felel meg többek között Prága középkori órája, az Orloj, a Da Vinci-kód című könyvben és filmben is szerepeltetett skóciai Rosslyn-kápolna, de ugyanilyen tematika mentén faragták ki anno a művészettörténészek szerint a glastonburyi Speakeasy-ház homlokzatán a sárkányfogas címereket, a kölni dóm és a conquesi Sainte Foy apátsági templomok főbejáratait, de a párizsi Notre Dame altemplomának oszlopfőit és két tornyának torz és rút vízköpőit is. Ezúttal is éljenek sokáig a púposok!

A kaput őrző kis kövér isten

A középkori alkimisták bármennyire is próbáltak felkészülni egy túlvilági vagy egy így lebonyolított európai körutazásra, sok mágus szerint félő volt, hogy egy ilyen út során olyan ártó szellemek is rájuk akaszkodhatnak, akik a földi világba beszivárogva majd rátörhetnek álmukban a gyanútlan istenhívőkre.

A törpe méretű, fürtös szakállú egyiptomi istennek kísértetűző hatalmán kívül volt még egy pozitív tulajdonsága is: mágikus hatalmával mindig megsegítette a gyermekáldásban reménykedő lányokat, és könnyű szülést ígért azoknak a szépségeknek, akik naponta behódoltak neki, és értékesebbnél értékesebb ajándékkal halmozták el. Éppen ezért látni az ő fizimiskáját vagy pocakos alakját megmintázó tucatnyi műalkotást ezeknél a titkos ajtók mellett, amelyeket bizonyos csillagállások mellett állítólag „dimenziókapuként” működtettek az utazók.

Ha igazak ezek a történelmileg nem alátámasztott mesék, akkor a másvilágokba vagy a kontinens legtávolabbi városaiba csak így lehetett a leggyorsabban eljutni ezekben az évszázadokban, ami valljuk be, a repülés korában is irigylésre méltó utazási sebesség.

Egy kis római szexi-mexi

Az egyik legismertebb titkos átjáró, úgynevezett Porta Alchemica az örök városban látható a Piazza Vittorio sarkán. Ez a két Bész isten által közrefogott kapu a korábban itt állt Palombara-villa egyik szobájának távoli sarkából nyílt, amit további négy másik hasonló kialakítású, héber feliratokkal keretezett ajtó vett szorosan körbe. Magát a villát Massimiliano Palombara márki építtette, állítólag csak azért, mert a borjúfejű Krisztina svéd királynő, miután az okkultizmusban elmélyült, és emiatt 1655-ben inkább lemondott trónjáról az unokatestvére, X. Károly Gusztáv javára, itt, ebben a római házban lehessen végre a

földiek leszbikusa és az égiek szeretője.

A svéd mama beavatása állítólag olyan jól sikerült, hogy a René Descartes filozófussal és Athanasius Kircher polihisztorral is jó viszonyt ápoló exuralkodó egy év múlva meg is alapította a kimondottan csak alkímiával foglalkozó Árkádok Akadémia nevű szervezetét, amelyet egyszerre két helyen is működtetett Rómában. Míg a Gianicolo-hegyen felépített ház külsőségeiben inkább pápai, kvázi „mennyei” szemléletű hely volt, addig a ténylegesen fausti, azaz „alvilági” helyszín a Palombara-villában pulzált. A társaság érdemi vezetője az inkvizíció által is üldözött Giuseppe Francesco Borri alkimista volt, aki olyan híres gondolkodókat nyert meg a hermetizmus eszméjének, mint Giovanni Cassini csillagász és Francesco Maria Santinelli alkimista, aki Borri mellett szintén Krisztike egyik földi szeretője lett.

A csoport titokzatosságát csak erősítette, hogy birtokukban volt a mai napig meg nem fejtett Voynich-kézirat másolata, amelynek segítségével Francesco Giustiniani Bono állítólag sikeresen meg is találta a villa kertjében azt a gyógynövényt, amelyből aranyat tudott készíteni. A legenda szerint a transzmutációt követően az alkimista át is lépett a titkok ajtaján, és örökre eltűnt vendéglátói szeme elől.

Távozása előtt azonban hátrahagyott egy mágikus jelekkel teleírt papírt, amelyben feltüntette, hogy mikor és milyen jeleket kell a falra rajzolni ahhoz, hogy a bölcsek kövének titkát bármelyik beavatott megismerje, és elkezdhesse az utazást. Az információk birtokában Massimiliano Palombara még aznap további négy, Bész által őrzött ajtót vágatott háza falába, és ő is örökre eltűnt e földi létből.

Tényleg Rákóczi fia a PSG névadója?

A világok közötti kapu állítólag olyan jól működött, hogy eretnekség és mérgezés vádjával az Angyalvárba többször is bezárt Giuseppe Francesco Borri éjszakánként nemcsak hogy rendszeresen felkereste cellájából a márki házában barátait a jófajta borok és sültek miatt, hanem a fent említett módon gyakran átugrott víkendre az alkímiában szintén elmélyült II. Rudolf király prágai várába. Ahogy ilyenkor lenni szokott, Borrit is örök életűnek tartották az örök város faék-gondolkodású lakói csodaelixírjének köszönhetően. A fáma szerint ő volt II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem legkisebb kalandoréletű fia, a magyar főúr szintén szélhámosként tengődő Saint-Germain gróf és Alessandro Cagliostro nevű gyermekei mellett a legkisebb, hinci-finci úton Párizsban nemzett utódja.

Persze ha Romániában lennénk, Párizs egykori vélt vagy valós urait már rég ősi oláh/vlach hősökként ünnepelné Havasalföld népe Bukarest utcáin. Summa summarum, egyik kobak sem volt Erdély uralkodójának gyermeke. Román nemzetiségű meg pláne, hiába is próbálja pár ottani történész ezt a sztorit erőltetni. De ez egy másik történet. Ami ellenben a több száz éves mítoszban izgalmas, hogy az „örök életűnek tartott” Saint-German gróf tényleg olyan ügyes kalandornak bizonyult a későbbiekben, hogy nemcsak Párizs egyik kerületét nevezték el róla állítólag a XIX. században – történelmileg persze ismételten nem igazolható ez a felvetés –, hanem a franciák világhírű focicsapatát, a PSG-t is.

A másik „Rákóczi-fattyú”, Massimiliano Palombara márki élete is vastagon ellentmondásos és érdekes. Ő állítólag a Rimaszombaton született, Debrecenben tanító Hatvani István orvos képében született újjá, akinek személyében az 1786-ban elhunyt első magyar Faustot ismerjük – feltéve, ha ismételten igaz a történet.

A legendákon túl ellenben az valóban tény, hogy az 1873-as lebontásáig Massimiliano Palombara egykori palotáját tényleg terminálként, csillagkapuként és szeánszközpontként használták a római illuminátusok, a rózsakeresztesek, majd később a szabadkőművesek. Ez a tradíció ellentmondásosan olyan mélyen gyökeret vert a katolicizmus fellegvárában, hogy 1888-ban az öt kapuból a ma láthatót vissza is építették, igaz, pár méterrel arrébb, a régi Szent Eusebius-templom helyére. Ekkor állították fel azt a két új Bész-szobrot is az ajtó mellé, amik korábban a Palazzo del Quirinale (ma az Olasz Köztársaság elnökének rezidenciája) kertjében álltak. 

A visegrádi négyek huncutságai

A Bész istenek által őrzött titkos alkímiai kapuk Közép-Kelet-Európában sem ismeretlenek. Sajnos a varsói átjáró az 1944-es felkeléskor teljesen elpusztult a németek bosszúhadjárata miatt. Hasonló sorsú lett a szentpétervári épület is, amelyet városrendészeti okokra hivatkozva még Sztálin bontatott le 1949-ben. Prágában a Károly tér 502. alatt álló, sok gyilkossággal terhelt, hatalmas kiterjedésű Faust-ház még ma is áll, ám a külföldiekre szintén gyanakvóan tekintő cseh polgárok miatt a kis köpcös szobrát még 1587-ben eltávolíttatta a főbejárat elől a ház akkori ura, a brit Edward Kelley udvari alkimista, a Filozófus kő őrzője, aki egyébként 

Budán, a Várnegyedben megbújó Úri utca 52. szám alatti ház kapuja felett látható az ókori szakállast ábrázoló faragvány. A puritán küllemű ingatlant még 1792-ben vette meg 12 ezer forintért gróf Rudnyánszky Antónia a Kamerar családtól. A komor tekintetű lány annak ellenére, hogy a korszak egyik legműveltebb és legfelvilágosultabb személyének számított, aktívan érdeklődött a már akkor is lenézett ezotéria, hermetizmus és alkímia iránt.

A frissen megvásárolt ingatlana egy évvel későbbi átalakítása során a hajadon szintén az egyiptomi Bész isten fából készült arcmását faragtatta ki a kapuja fölé, hogy a démonűző hatalmával ne csak a bajt űzze el frissen átalakított otthona körül, hanem segítse meg a férjkeresésben és leendő gyermekáldásában is. Antónia 1798-ban lett gróf Jankovich Miklós történész, polihisztor, könyv- és műgyűjtő felesége, akit állítólag Bésznek köszönhetően több gyermekkel is megajándékozott.

Érdemes megemlíteni, hogy a nász előtt a leány gyakran látta vendégül otthonában a későbbi Martinovics-féle szabadkőműves-jakobinus felkelés résztvevőit, akik a fennmaradt korabeli beszámolók szerint az emeleten, az égtájak szerint felosztott termekben gyakorolták alkimista szeánszaikat. Az oltalmazó egyiptomi istenség hatalma azonban már kevésnek bizonyult Laczkovics János, Hajnóczy József, Szentmarjay Ferenc, Sigray Jakab és Martinovics Ignác életének megmentésében. A mozgalom vezetőit 1795 májusában nemes egyszerűséggel lefejezték a vár alatti Vérmezőn. 

A kivégzést állítólag végignézte a ház Krisztinaváros felé néző ablakából „Rákóczi középső fia”, Alessandro Cagliostro kalandor is, aki ekkor ültette el barátai emlékére az udvaron azt az itáliai San Leóból származó fügefát, amely ma is bőségesen terem. A monda szerint azért választotta ezt a növényt a szélhámos, mert bűnbeesésük után Ádám és Éva is fügefalevelekkel takarták le szemérmüket, Martinovics pedig „alvilági tettei” előtt Istennek tetsző pap volt.

Persze ez a történet sem igaz. A gyümölcsfát a ház egyik lakója, Hauer Lajos fényképész ültette el körülbelül 30 évvel ezelőtt. A magokat pedig nem Olaszországból hozta, hanem egy budapesti szakboltban vette.

A sok legenda ellenére azonban a dimenziókapu még ma is jól működik. Bész oltalma alatt én például rendszeresen innen szoktam hetente kiugrani a PSG párizsi meccseit megnézni, mert én is szeretem a focit. És bármennyire is hihetetlen, de alkimista időutazóként már tudom a tegnap esti Manchester elleni BL-elődöntő végeredményét is. De többet már tényleg nem árulhatok el, mert múlt- és jövőbe látóként a végén még el kell árulnom az ingyenes európai körutazáshoz szükséges titkos postáskódjaimat is.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)