3000 szög és 4 négyzetméter − emlékezés az utoljára felszabadult pesti gettóra

Ez volt az Európában utoljára felszabaduló gettó. Épp ez, a miénk, a budapesti. A VII. kerületi Klauzál téren. Itt zsúfolódott össze 1944 novemberétől 1945 januárjáig mintegy 70 ezer zsidó, akinek átlagban fejenként négy négyzetméter volt az élettere, és tizenöt deka kenyér a napi fejadagja. Egyéb élelmiszer, gyógyszer csak ritkán jutott, az is akadozva. Tisztálkodni alig, fürdeni egyáltalán nem lehetett. A gettó elkerítésére szánt hosszú palánkot fegyveres őrök figyelték. Se ki, se be. Csak kivételes indokkal, konkrét személyre szóló engedéllyel.

A Dohány utca, Nagyatádi Szabó István utca (mai Kertész utca), Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér, Károly király út (mai Károly körút) által határolt gettó közepe egy egybefüggő tér volt, ez a mai Klauzál tér.

Itt „vették őket fel” a gettóba, és itt kezdődött el számukra az a borzalmas időszak, ami alatt a gettóból ki csak temetésre vagy kórházi kezelésre szabadulhattak. Az a szörnyűséges néhány hét, aminek a végét jó esetben megérték, rossz esetben nem. Mert lelőtték őket, vagy „egyszerűen” csak nem bírták a zord körülményeket. Tömegsírba hányták őket. Háromezrüket.

A gettó felszabadulásakor, 1945. január 18-án az utcákon több ezer temetetlen holttest feküdt, csak a téren több mint háromezer halott volt. A halottak közül 1140 név szerint ismert és 1170 ismeretlen mártírt a zsinagóga udvarán, 24 közös sírba temettek el.

Több emlékmű, emlékező momentum (a tízszer tíz centis, macskakövekre rögzített réztáblácskák, a botlatókövek, a Dob utca beugrójában található Carl Lutz-emlékmű, maga a Dohány utcai zsinagóga és a hozzá épült temető, illetve a holokauszt-emlékmű) utal a második világháború zsidó áldozataira vagy épp azok megmentőire a kerületben, de konkrétan a gettó területére és a budapesti gettóban elpusztult áldozatokra nem emlékeztet semmi.

mint például a VII. kerületi lakosok által állított, Wesselényi utca 44.-ben található, azzal a szöveggel, hogy „Mindazok emlékének, akik a gyilkos fasizmus áldozatai lettek, mindazok hálájaképpen, akik a felszabadító szovjet hadseregnek köszönhetik új életüket”.

 

Erzsébetváros önkormányzata, amely egyébként most amúgy is felújítja a Klauzál teret, úgy érezte, kell egy méltó emlékhely, amely földrajzilag, történelmileg, urbanisztikailag és kultúrtörténetileg is emlékezik a magyar történelem tragikus eseményének helyére, ezért 2021 tavaszán pályázatot írt ki a Klauzál téri gettóemlékhely tervezésére. Olyan emblematikus köztéri alkotást szeretett volna, amely XXI. századi módon reflektál a jelenkor és a jövő nemzedéke számára Európa utolsó gettója, a pesti gettó tragikus eseményeire. A pályázaton Szabó Levente építész és a Hetedik Műterem pályázata lett a győztes.

Az alkotók – Biri Balázs, Breuer Anna, Surján Borbála és Szilágyi Szabolcs – koncepciójukban azt fogalmazták meg, hogy egyszerre akarnak markánsan jelen lenni és a városi térbe belesimulni. Ha ez a pályázat így fog megvalósulni, akkor mindkét vágyuk teljesül. A markáns jelenlét és a finom belesimulás már sikerült Szabó Levente és társai két korábbi, hasonlóan történelmi témájú alkotásával, a Kálvin téri, a reformáció 500. évfordulójára készült, lábunk alatt fel-fel bukkanó, elgondolkodtató kövekkel vagy az ELTE 2014-es, Trefort kerti második világháborús emlékművével.

Ez utóbbi, a Névsor a fugában című műben az ELTE Bölcsész- és Természettudományi Karának hallgatói, illetve tanárai jelentek meg, akik a második világháborúban haltak meg, elhurcolták vagy kényszermunkára küldték őket. A nevek a Trefort kerti épületek tégláinak közeibe telepített bronzcsíkban futnak végig. A Múzeum körúti és Puskin utcai épület fugáiban 200 méteren keresztül futó névsor 198 áldozat nevét tartalmazza születési és halálozási évvel, halálra vonatkozó megjegyzéssel (deportált, kényszermunkás).

Most pedig olyan emlékhely születik a gettó lakóinak életét, szenvedéseit és halálát megidézve, amelynek középpontjában háromezer bronzszög áll. 

Az egykori tér nagyobb volt a mostaninál, az alkotók ennek megfelelően olyan tervet készítettek, ami nem csupán a Klauzál téren jelenik majd meg, hanem kiterjed a gettó teljes területére. A tér a háború előtt átlós, centrális elrendezésű volt, ezért az átlót gondolatban rávetítették az új térszerkezetre, és az egykori középpontot ebben jelölték meg. „A tér méretéhez képest ez egy nagyon kicsi jel. Az emlékezést ennyi év után nem egy expresszív, sokkal inkább egy elgondolkodtató, reflexióra hívó gesztussal lehet kifejezni” – fogalmazta meg pályamunkájában a tervező.

A tér közepén egy pontosan négy négyzetméteres korong áll majd, emlékeztetve arra, hogy átlagosan ekkora élettere volt egy embernek a gettóban, a korongon pedig háromezer szögnyomot helyeznek el a temetetlen áldozatok emlékére. A korongon szövegmagyarázat is lesz körben magyar és angol nyelven, ebben leírják többek között azt is, hogy a pesti gettó kijáratait 1944–45 fordulóján 16 utcán át tartó deszkapalánk vette körül.

A bronzkorong egy betonperemre fekszik, amely a lyukaknak mélységet biztosít, és lehetőséget teremt a belső, rejtett világítás kialakítására is. A lyukak a szögnyomok, a szögek helyei, amelyek a gettó kerületén a betonban valóságosan, itt pedig negatívjukkal szerepelnek.

A gettó kerületén pedig az egykori utcák járdájában háromezer darab három centiméteres, sorszámozott bronzszöget helyeznek el ritkuló mintában, tehát a kerületi részen folyamatosan és markánsabban, a belseje felé egyre ritkulóbban. Ezek a szögek kissé hasonlatosak lesznek a fugában futó nevekhez, lehetővé téve mind az egyéni, mind a kollektív emlékezést, vagy akár azt is, hogy valaki átsiessen rajtuk, ha épp nincs ideje, módja vagy kedve az emlékezésre, de azt is, hogy akár valamilyen módon örökbe fogadjon egyet.

A tervezők számolnak azzal, hogy a gettó határát kijelölő szegek nem maradnak meg az idők végezetéig az utcahasználat és az időjárási körülmények vagy akár az utcák felújítása miatt, de részleges vagy teljes jövőbeni eltűnésük tulajdonképpen része a koncepciónak, mondván: az emlékezet időben változó és kiszámíthatatlan alakulása természetes folyamat, így a gettó egykori határát kijelölő szögek esetleges eltűnése ennek a folyamatnak a tárgyiasulása lenne akaratlanul is a jövőben.

A tervet sajnos nem tudjuk olvasóinkkal megosztani, mert az építészstúdió látni szerette volna a szöveget megjelenés előtt, amihez a szerkesztőségünk nem járult hozzá, így viszont a tervező nem járult hozzá a közléshez.