Vérrel és kínnal áztatott földön épül fel Ferencváros új, 510 lakásos lakóparkja

A vörösből zöld lesz

Ferencváros ipari múltjából ma már alig van látható hírmondó. Az egykori rozsdaövezetek helyén gombamódra nőnek ki az új építésű lakóparkok, lakótömbök és az új közösségi területek. A leglátványosabb átalakulás az elbontott Közvágóhíd területén és környékén figyelhető meg. A Vágóhíd, a Mester és a Máriássy utca között a Metrodom City Home kisvárosméretű lakóparkjának 1735 lakásába, illetve az Allure Residence három megtört alaprajzú, 520 lakással rendelkező épülettömbjébe már beköltözhettek a kerület új lakói.

A Cordia gőzerővel készíti elő a Vágóhíd utca 9. szám alatt másfél hektáron elnyúló, Woodland fantázianevű, 780 lakásos projektjét. Szintén jó ütemben halad a Közvágóhíd helyén felépíteni kívánt City Pearl nevű modern lakótelep szerkezetépítési munkálata is, akárcsak a Metrodom másik nagy területfejlesztési beruházása, amely a Vágóhíd utca és a Vaskapu utca kereszteződésében fog megvalósulni. A Green nevű, 510 lakásos lakópark alapkőletétele most október elején lesz esedékes, a projekt pedig várhatóan 2024 harmadik negyedévében lesz kész.

Bár elméletileg a futónövényekkel, fákkal és bokrokkal tagolt, új lakótömbnek nem lesz része a Vágóhíd utca 10. szám alatti telek, most szeptember 21-én valamelyik beruházó mégis bontási kérelemmel fordult az illetékes kormányhivatalhoz, hogy ledózerolhassa a több éve szellemházként vegetáló bérházat. Ha a Metrodom a kérvényező, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Green nevű, belső udvaros lakópark kétszer nagyobb területen fog megvalósulni, mint ahogy a cégvezetés korábban tervezte. 

Bárki is a bontás kérvényezője, egy biztos: a Vágóhíd utca utolsó, XIX. században épített épülete is hamarosan el fog tűnni a föld színéről, mivel az ingatlan nem áll helyi védelem alatt.

Egy kosár dollár, egy hektár zsoltár

A most lebontani kívánt, U alaprajzú bérházat több ütemben építették fel. Kezdetben az ingatlan földszintes volt, amelyet a Közvágóhíd mögötti Marhavásár téri piaci kocsmát is bérlő Mandl Tamás kocsmáros építtetett fel. Ezt az 1888-ban átadott épületet Hosztalek Károly építész tervei szerint kivitelezték. A vehemens és verekedős természetűnek ismert vendéglős 1893-ban vette meg 1329 forintért a tulajdona és a szomszédos Hungária Gőzmalom közötti telket, hogy leendő kétemeletes bérháza ebbe az irányba is kinyújtózkodhasson. A Geskenyi Károly építész terve alapján kivitelezett új épület 1894-ben lett kész. Ekkor kapta meg az ingatlan tetszetős, klinkertéglás homlokzatát.

Sajnos a kocsmáros alig egy évig élvezhette csak háztulajdonosi feladatait. A Vágóhíd utca 2. – Soroksági út 56. szám alatti Sperl Flóris-féle sarokházban működő, a Polgári Kör és a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt tagjai (Pázmándy Dénes, Thaly Kálmán, Győry Elek, Csanády Sándor, Tompa Antal) által is kedvelt, Közvágóhíd nevű kávézó-vendéglőjében ugyanis 1895. február 5-én, délutáni uzsonnázás közben hirtelen leállt a szíve, és elhunyt. Mandl Tamás vendéglátós 55 évet élt meg.

A Vágóhíd utca 10. szám alatti épületet felesége, Keppl Mária örökölte. Neki kellett innentől a lakbért szednie a lakóitól, akik a környék ipari jellege miatt leginkább kocsmárosok, fuvarosok, pálinkafőzők, ügynökök, mészárosok, vágóhídi alkalmazottak, húskereskedők, kovácsok és lakatosok voltak. A ház hátsó traktusában azonban működött egy igen érdekes dolgokkal foglalkozó kisüzem. A Rétay és Benedek nevű cég egyházi műiparárukat gyártott.

Míg a Vágóhíd utcai házban oltár- és szószéképítő, illetve szoborfaragó műhelyük működött, addig a Sörház utcában a miseruha-készítő egységük, a Baross utca 17. szám alatt pedig hímzéssel foglalkoztak.

A buzér böllér és a kültéri főér

Mint bármelyik budapesti bérház esetében, persze ebben az ingatlanban is történt gyilkosság. A veszekedő, kötekedő, indulatos természetű Bartos József hentesmester régóta perben állt szomszédja, Borbély József bérkocsis 45 éves feleségével, akinek pont az ominózus nap előtt adott igazat becsületsértési ügyében a helyi járásbíróság. Az ítélet tudatában 1927. szeptember 16-án péntek este kilenckor Borbélyné kezében bottal és vödörrel kiment az udvar végében álló közös használatú raktárhoz, hogy rendet tegyen a lomjai között. Ugyanabban a pillanatban lépett ki lakása ajtaján Bartos József, akire Borbélyné rögtön rátámadt, és megpróbálta a botjával megütni. Bartos ellenben gyorsabb volt.

A nő sikoltozására kirohant az udvarra 18 éves fia, aki teljes erejéből elkezdte verni a hentest. Az erőviszonyok megváltozásával a földön fetrengő Borbélyné ismét erőre kapott, és újra ütlegelni kezdte botjával a böllért, aki most az asszony bal vállába szúrta a kését. A többszörösen megsebzett asszony bemenekült a lakásba. Bartos is megijedt, hiszen az ordibálásra előjött a bérház többi, földühödött lakója. Ő az üzlethelyiségébe menekült, a tömeg azonban fölrántotta az üzletajtót, szétverték Bartos lakását, és meg akarták lincselni a késelőt. Közben előkerült egy rendőr is, aki rögtön a mentőkért telefonált, lezárta az üzletet, és megkötözte a hentest. A mentők azonban már nem tudtak segíteni a vérben fetrengő asszonyon, aki elvérzett. 

A filléres üzér, a kövér lakbér és a százért kötbér

Középső-Ferencváros szlömösödése természetesen a későbbiekben sem szűnt meg. A bérház későbbi tulajdonosai nem sokáig bírták a veszekedéseket és perlekedéseket lakóikkal. Általában mindig a főbérlők húzták a rövidebbet, pedig ők sem voltak könnyű pályások. A bérház új tulajdonosa 1903-ban a Tolna vármegyei Pincehelyről származó távoli rokon, Mandl József kocsmáros lett, akit a bíróság 1910-től kezdve szinte minden évben elítélt pénzhamisításért, csalásért és szénsikkasztásért. Ez utóbbit hamis mérleggel történő kamumérésekkel és túlszámlázással érte el jóemberünk.

Őt követte a tulajdonosi sorban Stumpf Károly irodafőnök, aki nemcsak rendszeresen megdézsmálta a Pesti Hengermalom Társaság kasszáját, hanem a cég raktárából kilopott liszttel is megpróbálta csődbe vinni munkáltatóját. 

Bosszúszomja onnan fakadt, hogy főnöke titkárnőjét elszerette, ám a homokóratestű nő az utolsó pillanatban mégis a biztosabb jövedelemmel kecsegtető malomigazgatót választotta bubukapartnerének, őt pedig állítólagos koktélvirslije és rossz természete miatt kirúgatta.

Öröklés útján 1935-ben kapta meg a ház kulcsait fia, dr. Stumpf Dezső jogász, aki csak azért nem tudott a Vágóhíd utcai jussában megmelegedni, mert néhai apja nagyon komoly, 1207 amerikai dollár értékű jelzáloggal terhelte meg tulajdonát.

Pár hét leforgása alatt a ház így a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt. tulajdonába került. A vehemens lakók miatt gyorsan elérték, hogy a rendőrség a földszinten megnyissa 114-es számú őrszobáját. Sok-sok izgalmas évtizedet átugorva Ferencváros önkormányzata egy nyilvános pályázat után tavaly nyáron adta el ezt a tulajdonát, amelyet az új vevő most szeptember 21-i kérvénye alapján lebontana. Erre egyébként minden esélyük megvan. Az épület nem áll helyi védelem alatt, nem is műemlék, hiába is tartanák meg az utókornak jó páran az épület másodvonalbeli homlokzatát a cégvezetéssel szemben.

Maszkulinoknak nektarin, malacokból albumin

Helytörténeti okok miatt érdemes pár mondatot ejteni a szóban forgó, bontási kérelem alatt álló épülettől keletre eső, a Vaskapu utca kereszteződéséig elnyúló Vágóhíd utca páros házszámú épületeiről is. Ez év nyara óta nem láttunk itt egyetlen, állatfeldolgozással foglalkozó épületet sem.

Ezt a több parcellán elnyúló telket 1891-ben vette meg a bécsi császári udvar családi kötelékébe tartozó, ám az alcsúti Habsburg-kastélyban élő Szász-Coburg-Koháry Klotild hercegnő, aki Unterauer József udvari tanácsos javaslatára kockázati tőkésként tetemes vagyonnal támogatta a prágai születésű dr. Hofmeier Gyula bécsi bőrgyáros és kémikus első magyarországi albumingyárát.

Míg a Preisz János tervei alapján kivitelezett földszintes üzem hátsó traktusában tojásból és állati vérből száraz takarmányt és lisztet állítottak elő, addig az utcafronton Springer József kisvendéglője működött, aki rendszeresen felhasználta konyháján a sertésvért ételei elkészítésekor, legyen szó lecsóról, disznótorosról, böllérreggeliről vagy véres pitéről.

A tulajdonosok 1903-ban adták el mezőgazdasági vállalkozásukat a szintén osztrák alapítású Vegyészeti Ipar Rt. magyarországi leányvállalatának, amely még ebben az évben felépítette Makovszky Ferenc tervei szerint kétemeletes üzemcsarnokát. Ez a cég sem működött itt sokáig.

Gyáregységüket 115 ezer koronáért 1913-ban továbbadták a szintén bécsi illetőségű Hans Fattinger nagyvállalkozónak, akinek a császárváros és Prága után ez az albumingyár volt a harmadik üzeme az Osztrák–Magyar Monarchia területén. A Fattinger és Társa részvénytársaság óriási beruházásokat és fejlesztéseket bonyolított le a területen. 1917-ben megépült az extrahálótelepük, 1925-ben pedig az állati csontot, bőrenyvet, bőrhulladékot, marha-, sertés- és juhkörmöt, lópatát, állati zsiradékot feldolgozó és előállító üzemük, amely mellé még egy szőlőmag és szőlőtörköly extrahálására alkalmas gyártósort is felállítottak. 

A cég 1934-ben már nemcsak vér-, hús- és hallisztet állított elő, hanem szójababdarát, osztrigahéjdarát, kutya- és fácáneledelt is. A legfelkapottabb termékük azonban továbbra is az Universal nevű sertéstakarmányuk és a Lucullus márkájú vértakarmányuk volt.

A pesztra, a devla és a szerdai Berta-gyertya

Az albumingyárban dolgozó segédmunkásoknak a Vágóhíd utca 12. szám alatt volt a bérházuk. Ezt az ingatlant is 1891-ben adták át Preisz János terve alapján. 1934-ben természetesen ebben a házban is gyilkosságig fajuló összetűzés történt, amelyről a korabeli Népszava számolt be. Schlikker Károly vágóhídi csontozó már 12 éves korától szexuális viszonyra kényszerítette lányát, aki egy gyermeket is szült apjának. Apa és lánya között a konfliktus akkor mérgesedett el még jobban, amikor a mentálisan beteg Schlikker a nyolc hónapos csecsemővel is abúzust akart elkövetni. Babája védelmében a fiatalkorú lány ekkor lúgkőoldattal szemen öntötte apját, aki súlyos sérülése miatt pár nappal később elhunyt a Rókus kórházban.

A hatalmas mennyiségű állati faggyú miatt szintén 1934-ben költözött a Fattinger gyár mellé az özvegy Samet Anselmné Rux Berta irányította Budapesti Gyertyagyár, amely kész sztearinból kompozíciógyertyákat, karácsonyfagyertyákat és mécseseket készített. Az ő megrendelésének köszönhetően épült fel ekkor az udvaron egy családi ház is, amelyet Metzger József terve alapján adtak át.

Az albumingyárat 1941-ben nevezték át Lucullus Tápszerüzem Kft.-vé. Az államosítás után a céget megszüntették, a gyártelepre a Csillag Fatömegcikk és Játékkészítő állami cég költözött be, amely többnyire fahulladékokból készített különböző méretű és formájú gyermekjátékokat. A másfél hektáros terület jóval később az ország legnagyobb műanyag-feldolgozó vállalata, az Albuplast tulajdonába került, ők adták el a telküket az ingatlanpiaci befektetésben érdekelt Metrodom Kft.-nek.