Rekonstrukcióra hivatkozva teljesen szétbarmolták a diósgyőri várat

Még mindig rólad írok dalt

Az épített nemzeti örökségért aggódók nagy örömére Káli Sándor miskolci polgármester és Tompa Sándor országgyűlési képviselő 2010. április 9-én jelentette be a sajtónak, hogy a Bajnai-kormány döntésének köszönhetően az akkor még MSZP–SZDSZ vezetésű önkormányzat végre elkezdheti a gótikus stílusú diósgyőri várkastély újjáépítését. A bejelentés azért volt jelentős, mert a műemlékrom már olyan rossz állapotban volt, hogy pont 

A kormányváltás, valamint a hosszadalmas és alapos kutatómunkák, ásatások, mérnöki előkészületek miatt az érdemi munka csak 2013-ban kezdődhetett el. Szekér György művészettörténész kutatásai alapján Botos Judith és Cséfalvay Gyula építészek nagy vonalakban megpróbálták történelmileg hitelesen visszaállítani az egykori erősség középkori állapotát, amely tömegében I. Lajos király koráról regélt, ám az egykori uralkodói lakhely bővelkedik a Habsburg Mária királyné által elvégeztetett átalakításokban is. Ezek az 1525-ig elvégzett módosítások leginkább a déli szárny fülkéinél érhetők tetten.

Az Új Széchenyi Terv keretén belül a második Orbán-kormány 2,7 milliárd forint uniós és hazai forrást különített el a rekonstrukcióra. 

• A rekonstrukció első látványos tévedését az építészek itt követték el. Érthetetlen okok miatt az észak felé néző lovagterem főfalaiba sokkal több ajtót és ablakot vágtak, mint ami történelmileg igazolható volt. A mérnökök ráadásul az újraalkotott XIV. századi nyílászárókat végig olyan lépcsős szemöldökű, háromtengelyes ablakkeretekként faragtatták ki, amelynek egykori meglétére a 120 éve tartó ásatások során semmilyen kőtöredék nem igazolt eddig.
• A Miskolc belvárosa felé néző keleti épülettömb helyreállítása sem lett pontos. Az itt fellelhető kétszintes, közepén nyitott kápolna ülőfülke-sorainak kialakításakor Cséfalvayék ismételten nem vették figyelembe, hogy egy fennmaradt eredeti kőelem szerint ezek az ülőfülkék igen gazdagon díszített fiálékban és vimpergákban végződtek, s nem úgy, ahogy ők elkészítették: egyszerű kialakítású, durva felületű, méreteit és arányait tekintve torz ülőalkalmatosságokként.
• Szintén érthetetlen, hogy miért nem építették vissza a szentélybe a Mátyás király szobrásza, Giovanni Dalmata által mintázott Szűz Mária márványoltár-töredékének legalább a másolatát, ha a történelem viharai ellenére ez az emlék is ránk maradt. Ezt a műalkotást hős taljánunk valószínűleg a pálosok XIV. század végén Diósgyőrben kifaragott és ma is látható holdsarlón álló Madonnájáról koppinthatta.

Szakrális öröm a materiális ürömben, hogy 2015 júliusában itt helyezték el a lovagkirály legkisebb leányának, Szent Hedvig lengyel királynőnek a krakkói Wawelben őrzött csontereklyéjét. A relikvia eredetiségét és hitelességét Stanisław Dziwisz metropolita érsek, bíboros, II. János Pál pápa korábbi személyi titkára szentesítette az átszállításkor.

• A kegyhely mellett egykor kialakított királyi és királynéi magánlakosztályokat több száz év kihagyás után ismét láthatókká tették. Bár biztos van rá magyarázat, de műemlékvédelmi szempontból is felfoghatatlan, hogy miért az egykori királyi lakosztály előszobáját, azaz az anticamerát kellett ahhoz teljesen szétverni, hogy itt alakíthassák ki a látogatóknak fenntartott liftet és a hozzá kapcsolódó aknát.

A jobb oldali hálószoba reneszánsz stílusú ajtókeret-rekonstrukciójakor – a fenti hibás építészeti döntéseket  részlegesen kiköszörülve – visszahelyezték ide a Maria Regina követ. Ez az 1525-ben kifaragott, latin szövegű, mondatszalagos fríz az 1960-as évekig a ragályi Balassa-kastély homlokzatát díszítette, és a vár köveinek széthordásakor, 1743 körül cipelhették el idáig. A szöveg Habsburg Mária királyné uralkodásának állít emléket.

Száll egy pofon a szélben

Az építésztrió dicséretére váljon, hogy a 4500 négyzetmétert felölelő rekonstrukció első ütemekor nem engedtek a műemlékvédelem „zsarolásának”, azaz nem akartak az eredeti kőfalak és az ő kiegészítéseik között olyan éles didaktikai csíkokat meghúzni, amelyek matériájukban teljesen eltérő anyagokat alkalmazását követelte volna meg.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) és a Műemléki Tanácsadó Testület (MTT) tagjainak többsége ugyanis azért erőltette a faragott terméskő falak, a nyíláskeretek és a téglából rakott boltozatok vasbetonnal, üveggel, műkővel, fémmel történő továbbépítését, mert a 

Ennek az egész országra kiterjedő művészettörténeti szemléletnek köszönhetően kapott a gótikus stílusú erősség 1963 és 1968 között jól elkülöníthető – vasbetonból, üvegből és fémszerkezetekből álló – toldásokat és robbantott fehér mészkőből álló falmagot. Bár ez az építészeti terv is egyedi és hatásos megoldásokra törekedett, az egykori királyi székhely lényegében ekkor kapta meg az első hatalmas pofont, jelesül pont a műemlékvédelemtől. Miért is?

Hello BAZ megye, avagy felköpött, majd aláállt

A középkorban általában azért nem használtak robbantott vagy fejtett mészköveket várfalak építésekor, mert a kötő- és fúgázóanyagként használatos mészhabarcs nagyon lassan oltódott fel közöttük, így az egymásra pakolt dolomitban gazdag üledékes kőzetek rendszerint elcsúsztak egymáson. A középkori kőművesek csak akkor nyúltak ehhez a kőtípushoz, ha tudták, hogy nincs háborús vészhelyzet, nem kell sietni, bőven lesz idejük a falazóelemek és a mészhabarcs között lassan kialakuló kémiai kötést, az úgynevezett karbonátosodást kivárniuk.

A diósgyőri vár is pont azért épült nedvszívó vörösbarna dácittufából, sárga homokkőből és sötétszürke trachitból, mert ezeknek a vulkáni kőzeteknek az alkotóelemei néhány óra alatt összekapcsolódtak a mészhabarcs hidrát-vegyületeivel, így nem kellett arra várni, hogy ezek a falak és bástyák megkeményedjenek.

Mária királyné is csak akkor vette igénybe a fehér és vörös színű lúgos mészköveket bükki erőssége szépítésénél, amikor nem magas főfalakat, hanem csak széles és hosszú, azaz kisebb tömeget megtartó konstrukciókat akart viszontlátni az ablakából. Diósgyőr esetében ez a várudvar első emeletéhez vezető két balusztrádos korláttal díszített lépcső volt.

A 2007-ben elhunyt építészmérnök valamilyen ok miatt azonban nem számolt azzal az anyagtani tulajdonsággal, hogy a puha terméskő néhány évtized múlva azért fog szétmállani, mert a cementhabarcsnak jóval nagyobb a szilárdsága, így kisgömböc módjára előbb-utóbb fel fogja zabálni a mészkövet. Emiatt az elhibázott mérnöki döntés miatt kezdtek el jó harminc évvel később zsugorodni, majd „kirobbanni” a várkastély északi szárnyából a falazóanyagok.

A Szekér-Botos-Cséfalvay trió „szerencséjére” a kormány 2012-ben számolta fel a KÖH és az MTT nevű szakmai szervezeteit. Az építészek lényegében csak ennek az állami lépésnek köszönhetően tudták akaratuk szerint és sokszor helyesen az eredetiekkel azonos fajsúlyú, hagyományos anyagokból, hagyományos építési móddal elkészíttetni a falpótlásaikat, a boltozatrekonstrukcióikat, valamint a nyíláskeretezéseiket.

Mivel Cséfalvayék mindvégig elvetették a szakhatóság által szorgalmazott bükki fehér mészkő és a cementhabarcs együttes alkalmazását, a bogácsi termésköveiket trassz habarccsal kötötték össze, amelyet csak enyhe színbeli eltérésekkel és kősoros mintázatokkal választottak el a középkorban rakottaktól. A szabályos alaprajzú belső vár csaknem teljes rekonstrukcióját 2014-ben fejezte be az ÉPKAR és a Zeron Zrt. alkotta páros.

További sallerek, gyomrosok és jó nagy tockosok

A belső vár rekonstrukciós sikerén felbuzdulva hamar egyértelművé vált, hogy szükség lesz egy második ütemre is, hiszen értelmezhető tetőszerkezet hiányában az újonnan épült termek többsége beázott. Az állami műemlékvédelem felszámolásával ráadásul az a remény is felcsillant a 2010 és 2019 között regnáló fideszes városvezetésnél, hogy a KÖH és az MTT által folyamatosan ellenzett totális visszaépítés mégiscsak megvalósítható.

A 7940 négyzetméteren elterülő erősség teljes rekonstrukciós gondolatát Miskolc új főépítésze, Rostás László vállalta magára, aki már az első ütem ideje alatt is aktívan részt vett az újjáépítési folyamatokban. Az ő tervei alapján valósult meg többek között a Szent Hedvig-kápolna. 

Építő jellegű kritikáikkal, meglátásaikkal azonban nem nagyon foglalkozott Rostás és városi irodája, nekik elegendő volt az illetékesek, azaz az Országos Tervtanács és a Miniszterelnökség külön erre a célra felállított szakmai bizottságainak döntéseit és tanácsait elfogadniuk. A miskolci önkormányzat a második ütemet 2021 februárjában indította útjára.

Mivel Rostás László szerint a nemzet erkölcsi és identitásbeli kötelessége, hogy a Varsói Charta szellemiségében revitalizálja elpusztult épített örökségét, a belső vár 2014-ig beépített kőmennyiségének minimum a dupláját kívánta a második ütem során visszaépíttetni a külső védművekbe és a kapupárokba, valamint a belső tornyok újabb szintjeibe.  

Ezzel a döntéssel a tervező és a megbízó egyértelművé tette, hogy a 200 forintos hátoldalán látható diósgyőri vár a jövőben nem romantikus küllemű romként, hanem brutális méretű, 2500 tonna trassz habarccsal összekötött „középkori katonai erősségként”, egyesek szerint „borsodi Disneylandként” fogja a Szinva-patak völgyének látképét meghatározni.

Bár sokan vitatják a komplett visszaépítést, a történelmi hűség és a régészeti eredmények tükrében vitatható rekonstrukció mértékét és nagyságát, Rostás László elődjéhez hasonlóan leginkább az anyagkiválasztással és azok használatával vágta teljesen tönkre a diósgyőri várat.

A négy méter vastag és 15 méter magas külső várfalakat, valamint a nyugati, a déli és a keleti bástyapárokat egykoron különböző méretű kváderkövekből építették fel. Amikor a védműrendszer alkotóegységeit a környékbeliek több száz évvel ezelőtt elhordták, akkor a Ferenczy Károly irányította szocialista rekonstrukció során ezeknek a kézzel faragott tömbök hiányát úgy próbálták pótolni, hogy a bükki mészkövekkel álló falmagot ismételten cementhabarccsal kötötték össze, a falak külső borítását pedig egységes méretű, 15 centiméter magas, sötétszürke műkövekkel takarták be.

• Rostás László az 1963 és 1968 között lezajlott revitalizáció téves analógiáját megfejelve azonban a falak külső „becsempézését” nem sötét tónusú műkövekkel, hanem édesvízi fehér mészkőlapokkal folytatta tovább csaknem 7500 négyzetméternyi területen! Ez a technikai megoldás azért problémás, mert mint feljebb jeleztem, a középkorban az erőtan, az anyagtan kémiai reakciói, illetve az épületfizika egyszerű törvényei miatt sohasem épültek mészkőből várfalak. Pláne nem olyan fényesre pucolt világító fehér fedkövekből, amelyet az ellenség már jó messziről láthatott.
• Az elkészült mű láttán a laikusok és a szakma felháborodása azért is jogos, mert a gépi úton milliméter pontosan levágott és egyenletesre csiszolt fedlapok mértanilag annyira szabályosak, homogének és sterilek lettek, hogy köszönő viszonyban sincsenek a középkorban kézzel faragott, amorf, egyenetlen, ráadásul sötét színű tufakövekből kivitelezett falszakaszokkal.
• Ennél a problémánál szerkezettanilag fajsúlyosabb gond, hogy a csiszolt kőlapok mögött elhelyezett fémtartószerkezetek, az úgynevezett borbák idővel korrodálódni fognak, amelyek a mészkőkőlapok sérülését követően igencsak érdekes, a műemléktől idegen sérülésekkel fognak a XXI. század látogatóira rákacsintani. Ezekkel a pár év alatt kialakuló anyagtani elváltozásokkal az Ybl-díjas főépítész ismételten nem kalkulált.
• Mindezen tervezési hibák mellett Rostás elfejtette a tükörsimára csiszolt külső várfalakat tagolni is. A 15 méter magas védművek tetejéről ugyanis nemcsak a középkori várakra jellemző, 2,4-2,8 méter tengelytávolságban elhelyezett lőréseket hagyta el nagyvonalúan, hanem a Hazael Hugó szervita páter 1758-as felmérési rajzán feltüntetett övpárkányt is, amely a kazamatarendszer járószintjének magasságában osztotta vízszintesen ketté az egykori erősség 35 falsíkját.

Acélváros. Acél már most van

• Durva történelemhamisításnak tűnik az is, hogy a külső vár északnyugati sarkában elnyúló későközépkori konyhára olyan emeletet építtetett rá Miskolc főépítésze, amelynek esetleges létét az eddigi ásatások már többször megcáfolták. A XV. századi konyhatér közepén feltárt tűzhely helyzete pont azt bizonyította, hogy anno itt egy szabadtéri kémény állt, és nem egy lakosztálynak is beillő, emeletes zárt sütőtér.
• Rostás László ezt az újabb súlyos szakmai tévedését azzal tromfolta, hogy odahazudott szintjének homlokzatát ismételten úgy boríttatta be fehér mészkőlapokkal, hogy erre a homlokzati síkra két nagy méretű, gótikus stílusú ablakot is vágatott. Mivel a tévesen megjelenített keresztosztós nyílászárók a nyugati várfal mellvédjére nyílnak, fiktív kialakításuk azt sugallja, hogy ostrom idején az itt dolgozó szakácsok alig várták, hogy a konyha tágas ablakain keresztül mikor nyilazzák le őket, mintsem a várúr parancsára a bakó fejezze le őket elsózott leveseik és főétkeik miatt.
• Szintén problémás, hogy a belső és a külső várfalak közötti egykori glacist, a későbbi falszorosokat úgy tüntette el a főépítész három hatalmas méretű betonplatformmal, hogy teljesen eltüntette a megkapó szépségű, de aprócska, alig hat méter magas várhegyet. Ezt a természeti képződményt most már csak úgy lehet megtekinteni, ha valaki besétál az 1950 négyzetméteren elterülő, nagyképűen várterasznak hívott födém alá, s a több tucat előregyártott, kúpban végződő vasbeton pillér között botorkálva véletlenül kinéz oldalra.
• A belső vár 2014-ben befejezett első rekonstrukciójakor a Szekér-Botos-Cséfalvay építésztrió direkt azért nem nyúlt a nyugati palotaszárny középkorban elpusztult második szintjéhez, mert semmilyen hiteles adat nem támasztotta alá, hogy az első emelet monumentális méretű ablaksorral rendelkezett. Rostást azonban ez a történelmi tény sem érdekelte. Ő ide a tatai vár XIX. században kialakított, velencei stílusú hatalmas mérműves árkádsorának, pontosabban a kerengőrészletének a replikáját álmodta meg.

Bár hivatalosan sohasem kommunikálták, de ezt a szintet valószínűleg szállodaként, tárgyalóként, étteremként, büféként és további vendéglátási blokként próbálná majd újrahasznosítani az önkormányzat, hiszen a fennmaradt boltindítások és boltozati zárókövek alapján az Anjouk korában itt lehetett a király ebédlője és politikai döntéshozatalokra fenntartott terme. 

• Ha már ismételten szóba került a belső vár, érdemes a második ütem többi ámokfutásáról is beszámolni. A belsővár második emeleti járószintjének magasságában végigfutó külső gyilokjáró építészeti megjelenítése érdekében 88 darab, egyenként két tonna súlyú új konzolt építettek be. A látványtervek és az eddig megvalósított állapotok szerint ennek a körbejárható kilátófolyosónak a mellvédjét az egyik helyen üvegből, a másikon fémhálóból, a harmadikon fából, a negyediken pedig fehér mészkő tömbökből szeretnék visszaállítani. Számos analógia alapján azonban tudjuk, hogy itt végig egységes és pártázatos kőmellvéd futott végig sötét tufakövekből, amely mögött sohasem volt ennyi műkőkerettel körbevett kamu lőrés.
• Ennél a sokadik történelmi hazugságnál és esztétikai problémánál még gázosabb és súlyosabb, hogy úgy akarják a diósgyőri várpalota második emeletét visszaépíteni, hogy ez a szint sohasem létezett kövekből felépített második lakószintként. Ez a szint eredetileg egy olyan aszimmetrikus kialakítású padlástér volt, amelynek Bükk felé néző tetősíkja az első szintet megkoronázó gyilokjárók mellvédfalának a tetejéig, az udvarra néző tetősík pedig csak az első emelet párkánymagasságáig ért le.
• A látványtervek alapján az is problematikus, hogy belsővár tornyait a XX. századi magyar műemlékvédelem legrosszabb, legagyamentebb hagyományait folytatva olyan lapos hajlású lebegő tetőkkel kívánja a miskolci építész megkoronázni, mint amilyen például a gyulai és az egri várak, illetve a visegrádi fellegvár kaputornyának toronyfedéseinél látható. Ezt a „szocialista tetőtípust” azonban a középkorban nem ismerték. 
• Ezeket a középkorban sosem létező tetőfedéseket ráadásul Diósgyőrben úgy kívánják tovább cifrázni, hogy XIX. századi szecessziós mintákat követő mázas cserepekkel szeretnék letakarni a palotaszárnyak nyeregtetőit és tornyait, a történelmileg igazolt XV. századi rombusz vagy farkasfog minták helyett.
• Sokakat meglepett, hogy a belső vár északnyugati saroktornya előtt egy olyan különálló, 22 méter magas, robusztus kialakítású vasbetonszerkezetet is felállítottak, amely elkészülte után két lift befogadására alkalmas lépcsőház jön létre. Ez a tájidegen hatszögletű konstrukció kivételesen történelmileg igazolható. Valamikor a XIV. században emelhették a torony elődjét, amelyet Podmár János kamarai fundátor 1662-es alaprajza is visszaigazolt. A tervek szerint a konstrukció fémbordái közé ugyanolyan köveket fognak helyezni kitöltőfalazatként, mint a belső vár esetében. A leendő kőkeretes nyílászárók helyének kiválasztása azonban ismételten hasraütésszerű lesz.

Elhagyom a várost

A Modern Városok Program és a Nemzeti Várprogram keretén belül a miskolci önkormányzat további 12,7 milliárd forintot költött el eddig a felújítás második ütemére, amelynek kivitelezését az Épkar Zrt. és az FK Raszter Zrt. alkotta konzorciumra bízta.

Rostás László szerint nem történt tervezési hiba. A főmérnök úgy látja, hogy a második ütem előtt elvégzett alapos faldiagnosztika semmilyen szinten nem mutatta ki, hogy a szocializmus építési technológiája milyen mértékű rombolást okozott a falmagban. Pont az ilyen jellegű bizonytalanságok miatt különítették el a városházán azt a költségtartaléki keretet, amelynek összege – mint most kiderült – már nem elegendő ahhoz, hogy a tornyokat megerősítsék.

A főmérnök állítása igencsak meglepő. Mivel a Kádár-korszakban az összes magyarországi várat a műemlékvédelem által erőltetett mészkő-cementhabarcs párosítással lehetett csak rekonstruálni a Velencei Charta szellemiségében, 

Kémiai tulajdonságai miatt ugyanis a cementhabarcs mindenképpen szerkezeti állékonyságromlást és statikai gyengülést fog okozni a mészkőben, még akkor is, ha tartószerkezeti teherhordó képességét idővel megnövelik. Ennek ténye már több mint 50 éve ismert hazánkban és ehhez még faldiagnosztika sem kell.

A diósgyőri vár két ütemben elvégzett, majd forráshiány miatt megrekedt ráncfelvarrása a magyar műemlékvédelem és építészszakma leglátványosabb kudarca. A fentiek tükrében ugyanis az illetékeseknek nem az elméleti rekonstrukció folytatásával kellett volna elsőként foglalkozniuk, hanem a Ferenczy-féle hozzáépítések eltávolításával.

Ezt a súlyos hibát azzal fokozták, hogy szándékosan (?) eltorzították a történelmileg és régészetileg igazolható várkastélyt, hogy az állítólag csaknem egymillió köbméter mennyiségben felhasznált beton segítségével ezt a műemléket is – kis túlzással és szarkasztikusan – az ország újabb, kicicomázott atomerőművé alakíthassák át.

Cikkünk szerzője építészeti szakíró. A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.  Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést, várjuk az ön véleményét is!

Ha lemaradt volna a Járdasziget előző cikkéről, itt elolvashatja.