Bármi művészet, amit bekereteznek?

A keresztút ahhoz képest semmi, hogy ötórás sort kell kiállni a múzeum előtt. A bristoli újságok címlapon hozzák, hogy előző nap hat óra után lehetett csak bejutni az angliai nyár egyik kulturális érdekességére, a graffitisből több milliós képeket árusító művész, Banksy kiállítására. A rutinos, felkészült látogatók hoztak kempingszékeket, én nem, úgyhogy leszakadt a derekam, de minden kulturális dolognak ki kell választania a saját befogadóját. Így fogtam fel én is: a fáradtság következtében úgyis kiüresedik az ember, a buddhistákhoz csatlakozni vágyónak néhol nem véletlenül kellett napokat várnia étlen-szomjan a bebocsátásra.

A falakról a múzeumba

A Banksy-jelenséget eddig az utcán és az interneten igyekeztünk megérteni, fújásai, stenciljei napi hírekké emelkedtek nemcsak a brit, hanem a világsajtóban is. A jelenségnek tartott művész eleinte szülővárosában, Bristolban és Londonban pukkasztotta a polgárokat, festett falat és üzent, de nyáron egy város életét és turizmusát meghatározó kiállítást produkált, ami már maga az akadémiai művészet, a kanonizáció és a kommercializálódás.

Elsőre kamikazeötletnek tűnt, hogy Banksy szűk falak közé szorította elképzeléseit, de végül bizonyította, hogy ő korunk egyik legszórakoztatóbb arca. Hogy a művész szót ne használjuk, ha már annyiszor megkérdőjelezi és lerombolja azt.

Banksy mindent Bristolban tanult a Massive Attack-tag 3D-től, aki elég korán fújni kezdett a városban, hozta Amerikából a hiphop zenéket és a graffitikultúrát. 2000 környékén kezdett igazán híressé válni munkáival.

A kiállítás egyik első állítása: nem attól művészet valami, hogy múzeumban állítják ki, így ő sem művész. Vurstli jellege van a bristoli múzeumnak, a bejárat felett szomorkodva ül a McDonald's kabalafigurája, Ronald, az óriási tömeg tyúklépésben lépked befelé, miközben az utca posztmodern hőse lerombolja a szobrokkal és keretezett festményekkel teli kulturális tudást, a Dávid-szoborra bombákat erősít, egy másikra festékesvödröt húz.

Az első terem közepén olvadó tetejű fagyiskocsi áll, szól a rémisztő Family Frost-zene, gyerekkorom és ártatlanságom fölé hatalmas fekete felhő úszik be, miközben a portaként is üzemelő autó előtt beöltözött rohamrendőr hintalovazik. A látogatók fotóznak, röhögnek ezen, keresik az ikonikus Banksy-patkányokat, örülnek, mert végre nem szennyezi városuk falait.

Mert Banksy graffitis, aki rombolja a városképet színes, érthetetlen firkáival. Bár mások szerint pont építi és díszíti. Sokáig napi harcot vívtak vele Bristolban is, amit elkészített este, leszedték reggel, így mondjuk Picassónak se sok alkotása maradt volna meg. 2006-ban a város főutcájának egyik árva falára feltett egy képet a lebukó párról, akikre rányit egy férfi, és ezt már nem merték leszedetni a városházán. Mondjuk ettől meg a graffitisek akadtak ki, hogy ha valaki híres, akkor a képe megmaradhat, ha nem, akkor ugyanúgy leszedik. A polgármester most szavazást kezdeményezett a képekről.

Szegény Csőrike

A Banksy-kiállítás két nagy egysége az önálló tárlat rengeteg festménnyel, és a világ legszomorúbb kapitalizmus- és kultúrakritikája az állatkertes díszletben, amit New Yorkban már kiállított egyszer.

A festményeket bemutató terem utolsó képén két pálcikaember beszélget, hogy akkor már bármi művészet, amit bekereteznek? Válaszunk, igen, legalábbis Banksy ebből csinál remek viccet.

Panírozott mirelit halrudacska úszik az akvárium vízfelszínén, a hotdogok önálló életre kelnek, a csirkefalatok is szomorúan buknak bele a ketchupba a háttérből figyelő tyúk jelenlétében, a leopárd szőrmeként lóbálja a farkát egy faágon, az amerikai rajzfilmkultúra sztárja, a mindig vidám Csőrike megöregedve, szomorúan ül kalitkájában. Banksy kultúrakritikus: művészet, társadalom, politika és természet számára nagy massza, nem tudjuk leválasztani magunkat, ezért kell regálni.

Játék a múzeumban

Amikor néhány turista éppen kifelé fordul, akkor a rutinosabbak elindulnak a felső két emeletre. A kínai porcelánok között szar alakú fagyit találunk, a kitömött állatok között legyilkolt róka fekszik véres tábla előtt. Gázálarcos balerina húzza meg magát a porcelán nippek között, a bristoli múzeum állandó tárlatába férkőzött bele különleges, viccesen fertőző vírusként a művész. A gesztus egyértelmű: miközben belehelyezi magát a már unalomig ismert művészeti gyűjteménybe, átalakítja és újragondolja azt, banksys lesz minden. Mintha a Szépművészeti Múzeumba beengednének egy csoport vicces kedvű gimnazistát, az önmegvalósító próbálkozások ollóval és festékkel felszerelt harcosait.

Bristolban 400 ezren laknak, a város elsősorban korábbi rabszolgakereskedelméről és triphopjáról ismert, jó hangulatú konzervatív helynek tűnik, a múzeumuk önmagában nem izgalmas. Adva volt nekik Banksy, és ha már évekig csak a költség ment el a graffitis hobbijára, most visszaadhatott valamit. A kulturális turizmus egynyári célpontja lett a város, Anglia minden részéről jöttek látogatók, ahogy Európából is. Banksy érdekes és szórakoztató, a város pedig ráült erre. Nincsenek banksys bögrék, patkányos pólók vagy előre elkészített, perforált stencilek, csak háromféle könyv, képeslapok és néhány poszter. De a városban rengeteg pénzt költenek a külföldiek, a múzeum pedig hiába ingyenes, mindenki adakozik. Mindenki jól jár.