János, Pál
19 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Az Új Színház és a betegségtudat

2012.01.31. 09:41 Módosítva: 2012.01.31. 11:08
A varázsheggyel búcsúzik az Új Színház egy nagyon hosszú bohózat után, ami kulturális és politikai botránnyal indult, ami csendben végződött. Márta István átadja a helyét Dörner Györgynek, aki február 1-jétől a színház igazgatója. Thomas Mann-nal búcsúzni szép, és jelen esetben nagyon fontos is. A szombati darab, A varázshegy után az Új Színház leköszönő igazgatója, Márta István elköszönt a társulattól, és bocsánatot kért.

A kultúra mindig figyel, kérdez, önmarcangol, ha kell kijelent, vagyis politizál. Az például egy erős politikai aktus, hogy A varázshegy előtt szinte teljes sötétségben Major Tamás elmondja József Attila nagy versét, a Thomas Mann üdvözlését, ami 1937-ben, a második világháború előtt íródott. Fehérek közt egy európait, hangzik el a vers vége, a színházban hirtelen óriási taps tör ki, tapsolni lehet sokféleképpen és sokféle okból, de itt mindenki európai akart lenni, kiállni a színházért, de még inkább a magyar kultúráért és művészetért.

Szikora János rendező, az Új Színház művészeti igazgatója ezzel a verssel ügyesen kontextusba helyezte a darabot, mégha azon lehetne vitatkozni, hogy ez művézetileg mennyire helyénvaló.

A varázshegy nem színpadra szánt alkotás, cselekménye alig van, viszont roppant erős vitákkal és gondolatfolyamokkal felépített szöveg, olvasni és értelmezni kell. Szikora tehát nagyot vállalt Mann nagyregényének adaptálásával, amit Hermann Beil és Vera Sturm készített, és Nádas Péter fordított magyarra. Nádas nagyon jót tett a szövegnek mellesleg a háttérnek vetített óriási fa, ami az időjárástól függően váltakozik, a Saját halál című könyv körtefáját idézi meg (ebben a könyvben Nádas érzékenységgel, figyelemmel és részletességgel írja meg infarktusát).

Mivel nem színpadra szánták, így nagyon erős koncepciónak kellene működnie a színpadraállításban, de sajnos ezt kevésbé lehetett érezni az Új Színházban. A díszlet nem érdekes, túl sok a jelenetváltás, a nagy vitákból semmi nem jön le, a karakterek alig különböznek, csak Gáspár Sándor jelenete zseniális. A Hans Castorpot alakító Schruff Milán beleszürkül saját tanácstalanságába, miközben Madame Chauchat-t kergeti a betegek között. Száraz Dénes katonafiguráját menet közben írhatták ki a darabból, Hirtling István doktora már érdekesebb és izgalmasabb a sok titkával. Szikora a legrosszabbat Settembrinivel és Naphtával tette, akik a regény kiemelten fontos karakterei, de itt erejüket és súlyukat vesztik. Erősen közepes A varázshegy, túl nagy dolgot akart Szikora, vagy elvitte őt is a kontextus, mert nyilván nem lehet pontos művészeti munkát letenni ilyen felfokozott helyzetben.

A varázshegyen lévő intézmény funkcióját tekintve tüdőszanatórium, ahova gyógyulni járnak az emberek, viszont hatása ennél jóval összetettebb: a szanatóriumba megérkező embert pontosan ez az intézmény alakítja át beteggé. Ha belépsz, már beteg vagy, tudatosul viszonylag gyoran a Hamburgból barátját meglátogató fiatal mérnök, Hans Castorp számára. A varázshegy és az Új Színház között nagyon sok közös pont van: az intézmény nemcsak egy hely, ahol színdarabokat játszanak, hanem valami, ami létrehozza saját emberképét, tanít, nevel, gondolkodtat, alakít. A hegyen az orvos dönt, pontosabban mindig van valaki, aki dönt. Egyes inzémények ugyam nyitottabbak, szeretik, ha szabadon alakulnak benne az emberek, és vannak szigorúbbak is.

A varázshegyen az orvosok és a betegek is csak azt akarják, hogy betegként gondoljon a főzereplő Hans Castorp magára, mert úgy a lehető legegyszerűbb bánni vele, mert ha valaki elfogadja, hogy ő beteg, akkor az orvos már rögvest mindenható gyógyítóvá válik. Sőt Hans Castorpnak is ez a legjobb, miközben azon gondolkodik, hogy ő egészséges vagy beteg, menjen vagy maradjon, már pontosan ugyanolyan lesz, mint bármelyik beteg.

„Ön páciensként érkezett? Én egészséges vagyok” – válszolja a kérdésre a darab elején Hans Castorp, aki látszólag egészségesen kerül be a rendszerbe, ami beteggé teszi. Éveken át zajló vívódása arról szól, hogy elmenjen a tüdőszanatóriumból, vagy maradjon. A biztonságot és a megszokottságot nehéz elhagyni, ahogy lehetetlen kikerülni abból a betegszerepből, amibe kényszerítették.

A darab sikerrel ábrázolja, hogyan leszünk mi emberek betegek. Az ember és a beteg között óriási különbségek vannak, és nemcsak hatalomtechnikai, intézményi, de gondolkodási szempontból is. Az egyébként különösen szórakoztató, hogy a darab alatt mennyien kezdtek el köhögni.

Az Új Színházban február 1-jétől új időszak veszi kezdetét, de a probléma hasonlít erre, ahogy Márta István írta: „Most néhányan távozunk, később többen is követnek majd bennünket, mások maradnak, mert nincs más választásuk, vagy maradnak, mert hiszik, hogy jobb színház lesz a Paulay Ede utcában, mint eddig volt.”

A színdarab utolsó mondata különösen szép és érvényes most: „Küzdj bátran ott, ahova tartozol, ennél többet nem tehetsz.”

Márta István bocsánatot kért a társulattól

„Nyilván rengeteget tévedtem, bűnöztem a társulattal szemben, én magam is felelősnek tartom magam ezért az egészért. Bizonyos helyzetekben nem hoztam meg olyan stratégiai döntéseket, amelyeket meg kellett volna hoznom. Vagy gyáva voltam, vagy gyönge voltam. Egy színház -bármennyire is nem szeretnénk-, egy hierarchikus felépítésű, szerkezetű valami és mindig az igazgató felel mindenért. Ez esetben, hogy így jártunk mindannyian, én is felelős vagyok. Bocsánatot kérek a társulattól és mindenkitől, ha az elkövetkező idők nem úgy sikerülnek, ahogy megszokhattátok. Búcsúzóul kívánok mindenkinek kitartást, cinizmusmentes hitet továbbra is a színházban, bármi történjék. Azt a tehetséget, tartást, amit a társulat felmutatott az utóbbi időkben, úgyse tudja elvenni senki és nem is vesztitek el. Ennél sokkal nagyszerűbb emberek vagytok és sokkal többet tudtok a színházról, az életről.” Még több a bocsánatkérésről és az utolsó kulisszajárásról a Színház.hu-n.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!