Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHat képet fújt fel a Betlehem melletti izraeli védelmi falra a világ leghíresebb graffitise címre hajtó Banksy. A falra többek között egy katonát motozó kislány, egy fekvő óriás, egy szamarat igazoltató izraeli katona és egy golyóálló mellényt viselő galamb képét festette a londoni alkotó.
Banksy elmondása szerint az akcióval nem csak az volt a célja, hogy a figyelmet az ENSZ által is kritizált falra irányítsa. Furcsamód turisztikai szempontok is motiválták az alkotásban. A karácsonyi zarándoklat egyik fő célpontjának számító Betlehembe a terrorizmustól való félelem miatt ugyanis évről évre kevesebb turista érkezik. "A zavaros helyzet miatt a város már nem szerepel a turistacélpontok közt, pedig jó lenne, ha az emberek a saját szemükkel látnák, mi itt a helyzet. Ha Betlehem biztonságos hely egy csapat hülye művész számára, akkor biztonságos bárkinek" - nyilatkozta a művész a Guardiannak.
Megítélés kérdése, miként magyarázzuk, hogy a provokatív alkotások néhány nappal a graffitis betlehemi kiállítás megnyitója előtt születtek. A kedden nyíló Santa's Ghetto, azaz a Mikulás Gettója című kiállítás képei csak személyesen vásárolhatóak meg, így a művész rajongóinak valóban el kell zarándokolniuk a városba, ha vásárolni szeretnének.
Banksynek egyébként nem ez volt az első akciója Izraelben. 2005-ben a falra festett sorozata bejárta a világsajtót. Akkor az volt a célja, hogy minél több graffitist vegyen rá a fal kidekorálására.