A nő egyszer sem

Drozdik Orsolya neve és munkássága nem túl ismert a hazai közönség körében, ám ezt mégsem nevezném érthetetlen vagy meglepő ténynek. A 70-es évek közepe óta alkotó képzőművésznő munkái ugyanis nem az "egyszerű" műélvezőt célozzák meg, nem az alkotások esztétikai vonalát előnyben részesítő publikumhoz szólnak. Ahogy az a Ludwig Múzeum szerdán megnyílt kiállításán világosan kitűnik, Drozdik a művészet eszközeit sokkal inkább az őt foglalkoztató konkrét problémák megközelítésére és kibontására használja. Nem a mit-akar-elmondani-nekünk-a- művész típusú megközelítésről van azonban szó. Ez sokak számára talán könnyebbé tenné a befogadást, de Drozdik inkább kérdez, sőt, analizál.

Képünk illusztráció

Majdhogynem tudományos igénnyel járja körül témáját: a nőiséget, a feminin szerepek kialakulását és mozdíthatatlanságát. Mielőtt azonban újságírói technikák segítségével ezekre terelném a szót, a kiállítás retrospektív jellegének jelentőségéről kell beszélnem. Drozdik New York és Budapest közötti területen elszórt művei e kiállításon kerülnek először egymás mellé. A dolog nem azért említésre méltó, mert kiderül, hogy mennyi minden került ki a művésznő kezei alól az utóbbi, közel harminc évben, hanem mert a művek így, együtt már-már tudományos igényű elméletté válnak.

Az alkotások több oldalról veszik szemügyre kultúránk nő-képét, különböző oldalról közelítenek rá a természetesnek vett pozíciókra, evidenciákra. A teremről teremre bolyongó látogatónak végül a XVIII. századi anatómiai oktatószobor, a Medikai Vénusz hatására született alkotáscsoport adja meg a kegyelemdöfést: a belső szerveket bemutató tudománytörténeti emlék egy nő belsőségein keresztül szemlélteti az anatómiai részleteket. A kor tudósai által (akik történetesen mind férfiak voltak) alkotott, tárgyilagos szemléltető eszköz a hivatalos nézőponttól egy lépéssel hátrébb már az egzakt megközelítéstől elidegeníthetetlen szubjektumról (történetesen férfi szubjektumról) vall: a feltárt nő nyakára, meglepő módon, gyöngysort illesztettek a magas galléros urak. A szobor fejtartása, elnyílt szája szinte vonzóvá teszi az arcot.

Drozdik Medikai Vénusz köré épülő reflexiói, a képek, installációk, szövegek, szobrok rámutatnak korunk tudományos szemléletének álságosságára. Hogy a függetlennek kikiáltott, tényalapú világképünk valójában az egyik nem által alkotott, ám mindenkire kötelező viszonyrendszer.

Képünk illusztráció

A fenti kérdéskör olyannyira foglalkoztatja művésznőt, hogy az nem csak áthatja egész életművét, de legitimizálja az összes, szükségesnek ítélt művészeti ág bevonását: a kiállításon találkozhatunk fotóval, installációval, videóval, verssel, patinás, múlt századi műszerekkel, sőt, még kozmetikai szerekkel is. Bármi, ami segítségére lehet az izgalmas probléma megvilágításában.

A meggyőző érvelést azonban éppen tudományos alapossága teszi kérdésessé. Drozdik által használt logika ugyanis éppen abból a forrásból látszik táplálkozni, melyet kritizál. A frappáns rákérdezések után az ember valami jelet vár. Utalást az alternatív világkép és a párhuzamos kommunikációs rendszer létére vagy lehetőségére. Ilyet e sorok -férfi- írója nem talált. Létrehozható ilyen? Ha komolyan elgondolkozunk a kérdésen, már megérte végignézni a Ludwig Múzeum nagy formátumú kiállítását.

Drozdik Orshi Retrospektív Ludwig Múzeum Budapest, Budavári Palota, A épület Látható: December 12.-január 27.