Mit keres Kádár János a hetedik kerületben?

Az élet nem áll meg azért, mert egyesek szerint az előző század fordulóján minden szép és jó volt. Csak azért, mert egy új belvárosi bérházon nincsenek gipszstukkók, kovácsoltvas korlátok és oszlopos kapuzat, még nézhet ki jól, miközben a környezetbe is illeszkedik, gondoltuk, miközben az Óvás civilszervezet régiházmentő-akcióit követtük nyomon.

A huszonegyedik században épüljenek huszonegyedik századi házak, végül is Podmaniczky sem későközépkori épületekkel szórta meg Budapestet, tettük le voksunkat a haladás mellett. Mivel azonban nem csak forradalmárok vagyunk, hanem érdeklődőek is, végigsétáltunk a városvédők és ingatlanfejlesztők célkeresztjének közepén húzódó Király és Wesselényi utcán, hogy megnézzük a jövő Budapestjét.

Utunk végén arra lettünk figyelmesek, hogy nosztalgiázó kisnyugdíjasként, a régi szép időket emlegetve érkezünk meg a Deák térre.

Nagypolgári unalom

Pedig a Király udvar nevű bérházkomplexumnál még bizakodóak voltunk. A három, hatalmas tömbből álló, kétszintes kőlábazattal és kovácsoltvas dolgokkal felszerelt sarokházon ugyan látszott, a tervezők célja a profitmaximalizálás volt. Tehát, hogy minél több lakót zsúfoljanak be minél kisebb térbe úgy, hogy közben a polgári környezet okán az átlagnál magasabb legyen a négyzetméterár.

De éppen az igényesnek szánt megoldások miatt a ház összességében nem volt riasztó, inkább csak unalmas. Luxusbérház, ahogy egy nyárspolgár elképzeli. A legömbölyített sarok rímelt a szemközti házra, a kapuzatra erősített kovácsoltvas elemek és a kőburkolat elég távolról nagyvilági hatást keltettek, ami pont arra jó, hogy a Király udvar ne hozzon frászt egy véletlen arra tévedő turistára.

Közelebbről persze látszik, hogy a vékony, kovácsoltvas pálcák lakótelepi ajtót takarnak, a kőburkolat a legolcsóbb fajtából való. Az pedig, hogy a háznak vannak egyáltalán felső szintjei, csak azért tűnik fel, mert otrombán felerősített erkélyek lógnak ki a falból.

A tervezőknek valószínűleg egy statisztikai átlagpolgár képéhez láncolva kellett végezniük a munkájukat az Autóker holding alagsorában.

Világító pálma esete az építésszel

Amikor a Székely Mihály utcai telket birtokló ingatlanfejlesztő azt mondta építészének, stílus, az építész fejében gipsz pálmalevelek fénylettek fel, majd azon melegében munkához is látott.

A két századfordulós, eklektikus stílusú épület közt álló, jelenleg befejezéshez közeli bérházra így nem csak magasabb kategóriát jelző kőlábazat és sugaras elrendezésű, kovácsoltvas erkélykorlátok kerültek, hanem hangsúlyos, gipsz ornamentumok is.

Egy szakember szerint az épület elcsépelt posztmodern stílusban készült, szerintünk viszont úgy néz ki, mintha valaki klasszicista, eklektikus és szecessziós jegyeket keverne össze egy régi malterkeverővel. A látvány ezúttal is inkább unalmas volt, mint sokkoló, de ebben nagy szerepe van a szűk utcának, ami nem engedte, hogy kellő távolságból vehessük szemügyre a végeredményt.

Kádár János él

A Holló utcai házsor a sallangok nélküli minta, az ősforrás, a minden újépítésű ház mögött rejtező archetípus. A Király utca felől érkező, gyanútlan sétáló a hajdan szűk, hangulatos mellékutcába lépve előbb térdre rogy, arcából kiszalad a vér, majd vadul kotorászni kezd zsebében a vonatjegye után. Ahol ugyanis addig csendesen enyésző, de jó arányú épületek álltak, most bevakolt panelházakra emlékeztető blokk áll, amitől az embernek olyan érzése támad, mintha váratlanul Nyírbátor külvárosába teleportálták volna, pedig neki tíz perc múlva találkozója van az Oktogonnál.

A háromszintes épületek erkélyeire az ügyes mesterek vízvezetékcsőből és tyúkhálóból barkácsoltak korlátokat, a külvárosi lakótelepek sivárságát pedig élénksárga, más helyen pedig csíkos festéssel, art decós csatorna-könyökcsövekkel és zavarosan vezetett falsíkokkal dobták fel. A Holló utcát így olyan hangulatúvá varázsolták, mintha feltámadt volna Kádár János, majd azzal a lendülettel magához is ragadta volna a hatalmat.

A sokkoló látványnak van egyébként haszna is, mégpedig hogy nem engedi majd elszakadni a valóságtól a szemközt épülő luxusbérház-komplexum leendő lakóit. Amikor a Gozsdu udvarban kiemelt áron lakáshoz jutó polgár kilép az éttermekkel, kávézókkal, elit üzletekkel és wellness stúdiókkal bélelt üvegbúrájából, rögtön észbe kap, bizony, mennyi gond és baj létezik még ezen a világon. Sőt, ha az orra alá tolnak egy Óvás belépési nyilatkozatot, valószínűleg azonnal aláírja.

Hogyan találjon haza a Wesselényi utcában?

Kitámolyogva a Holló utcából, már nem lepődtünk meg semmin. A másik kiemelt zónában, a Wesselényi utca környékén egyébként nem is találtunk olyan épületet, ami megzavarta volna a nyugalmunkat. A három újépítésű házat ugyanis az igényes kategóriába sorolták építtetőik, ami a szótárukban - na mit? - természetesen olcsó kőlábazatot jelent. A felső szinteken aztán jöhet az ötlettelen, vakolt falfelület, aminek puritánságától viszont irtóznak a tervezők, úgyhogy különböző gipsz, beton vagy fém nippeket szereltek fel rá.

A házakat ezek alapján érdemes megkülönböztetni. A Wesselényi utca 12-t Tetris-mintás korlátjairól, zavaros, aluljárószerű kapualjáról és a trolivezetékekről ismerhetjük fel. Ha ugyanis nincsenek vezetékek, akkor a sarkon túl, a Síp utcában állunk, a Tetris-ház hátsó nyúlványa előtt.

A szomszédos épületben lakók pedig az Enver Hodzsa főépítésze által megálmodott, beton oszlopsorról tudhatják, hogy hazaérkeztek.

Az egyszerű szép

A kicsit is fatalista vagy misztikus sétáló az átéltek után joggal gondolhatja, hogy a hetedik kerület foghíjtelkeire nem is lehet jó házat építeni, mert a kerület stílusa, esetleg aurája mindenképpen agyonnyomja az újat.

A jövőbe vetett hittel jelenthetjük be, hogy igenis lehet értékes épületeket tervezni, akár a sajátos hangulatú hetedik kerületbe is. Egyszerűen csak arányérzék, stílus és önmérséklet kell hozzá. Az építtető, a történetesen főleg díszkővel foglalkozó Reneszánsz Rt. szerint - az ingatlanfejlesztői közvélekedéssel ellentétben - a szép nem az, amin sok girland és mütyűr van. A szép adott esetben lehet olyan dísztelen, mint a Kazinczy utca 9-es számú ház.

A teljes homlokzatán kőlapokkal fedett épületen nincsenek furfangosan kanyarított erkélykorlátok vagy gipszstukkók. A sima felületet csak az emeletek alatti, finoman barázdált sávok törik meg. Továbbá a résszerű ablakok, amelyek izgalmas ritmikájú kiosztása a puritán, szürke épületet élettel, stílussal tölti meg.

Ehhez persze kellenek az elsőre észrevétlen részletek is, például hogy a többi épülettel ellentétben itt nem olcsó műanyag ablakkereteket használtak, hanem fát. A kapuzat szintén igényes anyagokból készült, vörös pácolású fával borított benyíló. Bár drágább anyagról van szó, azt mégsem tolta előtérbe a tervező, Puhl Antal, hanem inkább intimitást sugárzó tér kialakítására használta fel.

Az élményt követően, lehiggadva megállapítottuk, ha a kerület átépítése a mostani irányban halad, riasztóvá ugyan nem válna a negyed, egyszerűen csak egy lenne a város jellegtelen részei közt. Ahová a helyiek azért költöznének, mert közel van a metró, a külföldiek pedig napokkal később már nem tudnák felidézni, hogy Budapest vagy Bukarest.