További Klassz cikkek
"nem Párizs, sem Bakony:
vér és takony."
(Sziveri János: Próféciák)
"Shántha Attila nyugszik itt,
kontárkodott ő is kicsit
Írt egy pár verset székelyül
Ezt a sírt kapta székhelyül"
(Orbán János Dénes: S. A. sírverse)
„Ide csak olyan csajok járnak, akik még mindig úgy sminkelnek, mintha az anyjuktól lopkodnák titokban a rúzst, meg a púdert” – sopánkodik már a bejáratnál egy részeg költő Sántha Attila Kemál és Amál című könyvének tiszteletére rendezett összművészeti partin, majd egy határozott mozdulattal megmarkolja az egyik közelben tartózkodó bölcsészlány fenekét. Odabent sűrű lila köd gomolyog, Peer Krisztiánok és Réz Andrások beszélgetnek az esztétikai jelentéshorizontok összeolvadásáról, másnapos novellisták kenegetnek testmeleg elismeréssel lázadásba belekopaszodott negyvenes expunkokat, majd hirtelen vált a kép, és azon kapom magam, hogy tátott szájjal bámulok pár öltönyös irodalomkritikust, akik elismerően bólogatnak a Ludditák szövegelésére.
A pult felé tolakodva megpillantom az igazi Réz Andrást, aki valószínűleg automatára állította magát, mert egyfolytában mosolyog, és meghatározott időközönként úgy tesz, mintha értené a poént. Az MC-lányok után doktor Máriás lép a színpadra, hogy felolvassa a költő néhány versét.
„Kemál a lépre utazik / Azt akarj elérni éppen: / Amált hát veri, / Hogy' nem törik el a keze? / Amál lépre csal: / Szegény ő mazo / A teste kék bele” – hörgi, mint egy torokgyíkkal küszködő hollywoodi vámpírszínész, minden bizonnyal, hogy ezzel is felerősítse a vers gazdag jelentéstartományának regisztereit.
Análizálás
Polgárpukkasztás, ami Erdélyben még nagyot szólt. „Fasz, pina és segg egy versben?” – hápoghatott Sütő András, amikor először olvasta az Előretolt Helyőrség elnevezésű irodalmi kör műveit, de az A38 állóhajón összegyűlt műértő közönséget ez már nem hozza ki a sodrából, egyébként is nálunk a polgárok Márait olvasnak, vagy Orbán Viktor összegyűjtött beszédeit, a kortárs magyar irodalom legfeljebb akkor ingerelné őket, ha valaki lenne szíves beolvasni pár verset a Tilos rádióban. Erdélyben ezek a versek szembe köpték a slozin is cizellált körmondatokat szaró irodalmi elitet, de itthon ennél még Segal is ízesebbet fing a Való Világ esti összefoglalójában, ráadásul a mi irodalmi elitünk nagy része itt ül az első sorban, és horizontba révedő tekintettel, meg- és átérezve hallgatja, hogy „Lennék Amálban / lé a kanálban, / nem análkanál / a babám faszába”.
Ilyen gondolatok cikáznak a fejemben, miközben újból változik a színpadkép, Karinthy Vera és kiszenekara érkeznek az emelvényre, hogy előadják kedvenc számaikat és pár saját szerzeményüket. Csak pár perccel később tudatosul bennem, hogy mit is látok: a színpadon behunyt szemmel éneklik a Killing me softly című klasszikust, miközben a közönség még csak nem is szégyenkezik. Hol van ilyekor a mindenre pöcsöket rajzoló lázadás? Miért nem üvölti be egy részeg festő, esetleg maga Sántha Attila, hogy „Elmentek ti a picsába ezzel a csöpögő fossal, inkább mutassátok meg a seggetek!”? A kötetbe zárt botránykeltés és egészséges pofátlanság ugyanis ezt kívánná.
Republikot dúdolok
Az Ulpius-ház eddig olyan könyveket adott ki, amelyek a pornográfia és az irodalom közt egyensúlyoztak, amik ugyan botrányt kavartak maguk körül, de a magasan kvalifikált olvasónak nem égett az arca, ha a vacsoravendégek megpillantották a könyvespolcon, mégis tele volt dugással. Sántha Attila versválogatása azonban nem irodalomba csomagolt disznólkodás, hanem Magyarországon értelmezhetetlen, irodalmon aluli forrásokból táplálkozó művészkedés, botrányt pedig biztos nem fog kavarni, mert hát senkit sem érdekel, kivéve persze azt az irodalmi elitet, amelyik költészeti mélységet és létfilozófiai bravúrt lát minden pöccsel teletűzdelt verssorban.
Ez van, ha a lázadókat magához öleli az öltönyös akadémiai elit, gondolom szomorúan, miközben átverekedem magam pár fekete garbóban és kordzakóban feszengő nyugdíjazott punk között. Kár, hogy Sántha Attilát análkötőnek sminkelték a kiadó reklámszakemberei, mer hát a több, mint száz verset tartalmazó kötetben azért van néhány jól sikerült mű is.
„Megyek utcán egyedül / szél fülembe hegedül/ lassan, néha gyorsulok / Republikot dúdolok / segít rajtam semmi se / panasz, ima, sem mise / megyek és rád gondolok / faszom mint az árboc(ok)” – próbálgatom magamban, miközben a villamoson hazafelé döcögök, és otthon kedvtelésből pornolizálok is pár lírai tónusú költeményt. Mert végül is a lázadásra és a csúnya szavakra azért szükség van.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
