A világ a Hitler-bajusz és a Dávid-csillag közt

Lagymatag év volt a 2006-os, legalábbis az idei sajtófotó-pályázat díjazottjait látva. Az, hogy a valójában mozgalmas év eseményei, idén például az őszi zavargások vagy a választási hisztéria nem tobzódnak a képeken, megszokott. Elfogadtam, hogy a fotósok, esetleg a képeiket válogató zsűri jobban vonzódik a szociovonalhoz vagy a melankóliához.

A 2006-os anyagot látva azonban kiderült, hogy a viharos év legalább olyan bénítóan hatott a fotósokra, mint a zavargók a tévét védő rendőrökre. A megszűnő vasutakról készített, MÚOSZ-nagydíjas sorozatra (Móricz Simon) például még azt is nehezen lehet mondani, hogy szépelgő, merthogy inkább semmilyen. Egy jó, hétvégi vasutas riport mellett persze remek illusztráció lenne, de a nagydíj érthetetlen.

Mindenesetre utána katartikusan hatott az André Kertész-díjjal jutalmazott fekete-fehér sorozat (Simon Márk) három jó képe. Csak második szemlélésre tűnt fel, hogy a vakok életét bemutató sorozatból valójában semmi nem derül ki a vakokról, és hogy a többi hét képre még ezek után sem emlékszem.

Világ-összeesküvés

Optimistán lapoztam a hír-esemény kategóriához, ahol elvesztettem a fonalat. Azt még elfogadtam volna, hogy az egyedi kategóriában egy izgalmas, de nem túl jól komponált rendőrdobálós kép lett az első (Beliczay László). Szigetváry Zsolt rég beharangozott, World Press Photón is díjazott képei helyett ugyanis valami más fogadott. Megdöbbentő, de azt is Szigetváry fotózta, sőt, szintén könnygáz, tűz, tévéostrom volt a téma, de mégsem a nemzetközileg kitüntetett sorozat volt. Például színes volt, nem fekete-fehér, a képek pedig inkább átlagosak voltak, azt láttam a felvételeken, amit ebből a témából helyszíni fotóriporterek ki szoktak hozni.

Nemzetközi összeesküvést gyanítva tárcsáztam a fotóst, hogy aztán kiderüljön, a valóság szürkébb és szomorúbb. Szigetvári elmondta, hogy senki nem keverte el a képeit. Három zavargásos sorozatot adott be a pályázatra, a World Pressen kitüntetett képek azonban kiestek az előzsűrizésnél. A fotós szerint ez nem a zsűrit minősíti, hanem a magyar sajtófotós hagyományt, amiben inkább a színek, a vér, az akció dominál.

Ezzel azonban nem értettem egyet, a magyar sajtófotós hagyományban éppen az ezekkel szemben álló iskola az erős. Úgyhogy az is elképzelhető: remek fotók készültek az idén, de ezek végül kiestek a szigorú szakmai rostán.

Született persze néhány jó kép, a sport kategória ejtőernyős sorozata (Reviczky Zsolt) bravúros, a humor kategória kis és nagy kutyája (Végel Dániel) tényleg vicces és hatásosan összerakott kép. Megragadt még bennem az egyetlen, választásokra emlékeztető fotó (Móricz Simon): a tépések miatt egymásba áttűnő Gyurcsány-plakátok, összefirkálva a magyar politikai világegyetem két végpontjával, a Hitler-bajusszal és a Dávid-csillaggal.

Száműzetésben

A felhozatalon egyébként nyilván nyomott hagyott, hogy az elmúlt 4-4 év díjhalmozói, Dezső Tamás (aki tavaly minden fődíj mellett World Press Photón is nyert) és Gárdi Balázs nem pályázott.

Ha már a telefonnál voltam, megkérdeztem a távolmaradásáról Dezső Tamást. A fotós, aki jelenleg Németországban él, elmondta, hogy különösebb oka erre nem volt, egyszerűen egyéb elfoglaltságai miatt nem küldött be idén képeket. Dezső ettől függetlenül folytatja tavalyi, díjnyertes sorozatát Romániában, a másik, szintén díjnyertes sorozatát a nyolcadik kerületben, és a szintén díjnyertes újgazdag fiatalos sorozatot a bűnbarlangokban.

Gárdi Balázs telefonján egy afgán női hang jelentkezett be, ami érthető, mert a fotós jelenleg Afganisztánban dolgozik.