A Faji Egyenlőségért Egyesület szerint elfogadhatatlan, írja a Guardian, hogy akármilyen bolt árulja, vagy akár raktáron tartsa a belga újságíró harmincas években játszódó kalandjait, ugyanis azokban leegyszerűsítő és erősen sértő faji sztereotípiák szerepelnek. A vad bennszülöttek" úgy néznek ki, mint a majmok, és úgy beszélnek, mint az értelmi fogyatékosok. Hogy képzeli a Borders, hogy effajta rasszizmussal házalhat? Ez rengeteg ember számára sértő" - nyilatkozta az egyesület szóvívője, majd hozzátette, hogy a könyvnek múzeumban lenne a helye, egy régivágású rasszista halandzsa" címkével ellátva.
Civil feljelentő, két évvel ezelőtti előszó
A feljelentést egy vásárló - David Enright, ügyvéd - tette, miután a képregényt egy londoni bolt gyerekosztályán találta. Megdöbbenve láttam a páviánoknak és majmoknak ábrázolt afrikai embereket, akik karukat idétlenül lengetve úgy beszéltek, mint a retardált gyerekek" - olvasható a férfi bejelentésében.
A Borders szóvívője megerősítette, hogy a könyvet a felnőtt szekcióba helyezik át, ám semmiképpen sem vonják ki a forgalomból, ugyanis - áll a nyilatkozatban - az áruház kötelessége, hogy a választást a vásárlóra bízza. Egy másik nagy könyvesboltlánc, a Waterstone's is bejelentette, hogy nem cenzúrázza a könyvet, de számításba veszi annak felnőtt osztályra való áthelyezését.
A Tintint kiadó Egmont két évvel ezelőtt írt egy előszót a könyvhöz, melyben részletesen kitér a mű keletkezésekor uralkodó gyarmatosító magatartásra és gondolkodásmódra is.