Reklámról szó sem lehet

Egyre döbbentebben nézem, hová fajul a világ. Például emberek ezrei képesek 4900 forintot fizetni azért, hogy reklámokat nézzenek 8 órán át. Ennyi volt ugyanis a belépő a MIÉP-gyűlésen kívül mindenre tökéletesen alkalmatlan Kongresszusi Központba az ötödik Reklámzabálók Éjszakájára szombaton. Este 8-tól hajnal 4-ig 500 reklámot vetítettek le.

2 in 1

Gondoltam, vagy csak nekem tűnik soknak a belépő, vagy biztos a reklámcégek fizették be az alkalmazottaikat, hogy ha már kitalálni úgy sem tudnak, legalább lessenek el ötleteket a régi magyar illetve új külföldi spotokból. De kiderült, nem ipari kémekkel telt meg a központ, hanem főleg mezei reklámrajongókkal. Az egyik szervezőt vontam kérdőre, miért szednek egyáltalán belépőt egy agyonszponzorált eseményre. "4900 forintért mozi és koncert egyvelegét kapják" - magyarázta Radácsi Pál, a szervező MulTeam produkciós vezetője. "Ha azt vesszük, egy mozijegy 1500 körül van, koncertjegyek pedig már 10000-ről indulnak, ez még mindig sokkal jobban megéri."

Radácsi szerint aznap este olyan 2500-2800-an jöhettek el. "Feszegetjük a határainkat" - magyarázta. Az idén először matinét is tartottak délután, ami nem gyerekeknek szólt, hanem azt jelentette, hogy 14 éven aluliak ingyen jöhettek. Ennek sikeréről csak annyit volt hajlandó megjegyezni, hogy annyira nem voltak kevesen, mint amennyire számított.

Legközelebb egy harsonát is viszek

A Reklámzabálók Éjszakáján a bejáratnál sípot osztottak, majd a teremben a speaker külön felszólított mindenkit, ha tetszik, ha nem, fújják. Már anno a rave bulikon a falra másztam az idióta sípolóktól, ezért öt perccel kezdés után úgy kisípoltak engem a koncertteremből, mintha egy nagy bazdmeg lettem volna a Mónika Show-ban.

Régi szép idők

Egy darabig vissza se bírtam menni, pedig ott vetítették a reklámokat hajnal négyig. Annyira nem izgultam, hogy kihagyok valamit, mert a következő linkre kattintva meg tudom nézni sípolás és testszag nélkül szinte az összes régi magyar reklámot, illetve ha van valami érdekes külföldi, azt úgyis megírják a Homáron. Meg létezik már Youtube.

Könnyekig hatódtam viszont azon a zseniális Skála reklámon, amiben Kópé odakiált a mozgólépcsőn felfelé közeledő Puskás Ferencnek, hogy "Öcsi! Puskás Öcsi! Nem csinálnál egy reklámot a Skálának?" Mire Puskás: "Nem, nem, reklámról szó sem lehet." És itt vége. A másik, amin meghatódtam, az a Nestlé reklám volt, amiben azt éneklik: "Mindegyik táblában, egy jó pohár tej van. Mindegyik táblában egy jó pohár tej van." Majd benyomnak egy gombot a tábla csokin, és fény jön belőle. Ez azért tetszett, mert ártatlan fiatalságomba repített vissza.

Reklámklónok támadása

A folyosón tobzódó ismeretlenek arckifejezésében volt valami közös, amitől azt hittem, mindig ugyanaz a tíz-húsz ember kering körülöttem. Valami kicsit agresszív, kicsit féltékeny, kicsit pökhendi, kicsit sem érdekes. De csak kicsit. Ha voltak már a Dokk diszkóban, akkor az alapján el tudják képzelni a társaság összképét. A marketinges és a PR-os szubkultúra nagy erőkkel reprezentált, de elég furán. Az egyik VIP vendégből például harapófogóval kellett kiszednem, melyik céget jött képviselni.

További szocializálódásom során azt próbáltam kideríteni, leértékelés lehetett-e a térdnadrágboltban, vagy mi más lehetett az oka, hogy a jelen lévő lányok minimum 30 százaléka ugyanolyan térdnadrágot hordott ugyanolyan csizmával. Amúgy is olyan egyformák voltak az emberek, és ezzel még jobban megtévesztettek.

Mini, az indiszkrét autó

Zúgott a fejem, mert mindenhonnan támadtak a szóróanyagok, és az azokat átnyújtó műmosolyok. Folyton szembe jött két festett mellű lány toplessben, akik nem szóltak semmit. A teljes idegösszeroppanástól csak a Nagyon Fontos Kartárs (azaz VIP) helyiségben mért koktélok és duplaviszkik tudtak megmenteni. Fogyasztás után már nem tartottam akkora hülyeségnek megnézni egy-két standot. Tizenöt perces masszázsra szerettem volna regisztrálni az Air France-standnál, de egy expófüggőnek tűnő hölgy túl sokáig tartotta fel a sort.

Átszédelegtem a Mini standhoz, mert azt hallottam, lehet chatelni a Mini Cooperrel. A híres autóval. A cégek ugyanis a Reklámzabálókon próbálnak valami kreatívval előrukkolni, ilyen volt még a Sláger Rádió kitelepült stúdiója, ahova be lehetett ülni saját rádióspotot készíteni. A Minivel folytatott chat sem kötött le sokáig, Minit láthatóan nem érdekelte, hogy mi van velem valójában, csak "azt" akarta. Akár részletre is. Azt már nem vártam meg, hogy a számító kis Mini még a TAJ-számomat is kiszedje belőlem.

Szeretnék egy iPodot

Az Apple bolt pultjához az "iPod" és a "nyerjen" mágikus szavak vonzottak oda. "Akarok" - mondtam ki félhangosan első alkalommal az est folyamán. Megadtam nekik a szpemeknek fenntartott címemet, mire az alkalmazott annyit mondott, "Zsiráf!". "Hol?" - kérdezett vissza világhírű fotósunk éberségéről tanúbizonyságot téve. Az Apple-ös elmagyarázta, ez nála azt jelenti, "király, kuleró, zsír, állat". Aztán felszólított, hogy "ezt figyuzzuk", és bemutatta, hogyan kergetik egymást az ikonok a Macintoshon.

Ürülés

Én voltam az az ember, aki a tömegnyomás kiegyenlítésén fáradozott egész éjjel, így amikor koncert miatt szünetelt a vetítés, és mindenki kijött, bementem. Meglepetésben volt részem, mert az Anna and the Barbi nevű friss magyar formáció nem volt rossz. Dancehall, hiphop alapokra angolul és magyarul úgy mond nyomatták tehetséges, jó hangú, lendületes fiatalok. Beatboxosuk is volt. Hiába voltak jók, a nézőtér már a fellépésük előtt majdnem teljesen kiürült. A koncert után az illemhelyiségben fájón jött az eszmélés, nem csak a terem ürült ki a koncert alatt.

Bunda!

A Reklámzabálók láthatóan nem számít rangos eseménynek a szakmában, de azért van díjkiosztója. Erről csak annyit, hogy a fődíjat, a UPC telefonemberes reklámja nyerte. Az egyik Borsodi reklám készítője pedig a gyönyörű díja mellé (messziről vázának tűnt) térítésmentes sugárzási lehetőségét kapott az ATV-n. A kerékbilincses Suzuki reklám is nyert valamit, majd kiosztottak öt darab tízezer forint értékű Tesco vásárlási utalványt. Én kicsit csalódott voltam, mert az egyik díjátvevőt előtte a folyosón megpróbáltam rávenni, hogy mikor megköszöni, mondja be a mikrofonba, hogy "Le a bébifókák szisztematikus irtásával!", de végül nem mondta be.

Bújtatott reklám

Miután áldoztam a reklámcélú adatszolgáltatás oltárán, újabb viszkiért indultam a VIP-be. Az ajtóban a Nők Lapja munkatársai aggódva kérdezték, van-e bent valami celeb, mert kéne nekik egy. Mondtam nekik, hogy nem érdekel. Aztán rájöttem, mégis érdekel, mikor megláttam Bíró Icát, az egyetlen magyar híres embert, akit tiszta szívből szeretek. Elpanaszoltam neki, hogy mennyire lehúzott ez az esemény lelkileg. Ő erre elmondta, hogy nem elég, hogy szingli, az Alexandra könyvkiadó átveri, csaknem fele annyiért árulják a könyvét, mint amennyiről megállapodtak. Mégsem adja fel, most is szépen felöltözött, és eszméletlenül pozitív, mert gondolta, itt tudja kicsit promótálni az új szalonját, a Bíró Ica Megújító Klubot. Miközben vele beszélgettem, megvilágosultam, hogy egy dolog mentheti meg országunkat a végleges romlásba dőléstől: ha beíratjuk Bíró Ica klubjába.