Alfred Eisenstaedt, Margaret Bourke-White és Thomas McAvoy mellett ő is tagja volt a Life magazint alapító négy fotósnak. Összesen 26 címlapot adott a magazinnak, főleg hollywoodi hírességeket, pedig nem is ez volt a kedvenc műfaja, mi sem ezekből a képekből válogattunk.
Művészcsaládba született, ahol támogatták, hogy fotós legyen. Már fiatalon tagja volt egy f/64 nevű művészi csoportosulásnak, de őt inkább az újságírás érdekelte. De nem volt egyenes az út a sikerhez: amikor egy nehézsúlyú bokszolóról a ring szegényes fényénél készített fotókat, az oaklandi napilap utálta. Inkább a beállított képeket szerették, mintsem a pillanatot elkapó, élő felvételeket, ráadásul egy kis Leicával dolgozott a megszokott Speedgraphic vagy Graphlex kamerák helyett. A Leica csak később jött divatba, főleg Robert Capa és Henri Cartier-Bresson munkásságának köszönhetően: a második világháborús tudósítások nagyban segítették ezt a váltást, hiszen a nagy böszme kamerákkal nem lehetett a frontvonalban dolgozni. (Stackpole egyik híres sorozatát W. Eugene Smith-szel közösen készítette Saipan-bombázásáról)
Henry Luce 1936-ban alapította meg a rendhagyó formátumú fotós magazinját, egyértelmű volt, hogy Stackpole is benne lesz a Life-ot alapító négyesben. Nagyon szeretett kísérletezni, folyamatosan új és új technikákat talált ki, a vízalatti képeiért még díjat is nyert. Mivel a nyugati parton élt, ő volt a Life sztárfotósa, amit egyébként nem is szeretett annyira, pedig még bulikirálynak is csúfolták. Állt a kamerája előtt Gary Cooper, Alfred Hitchcock, Judy Garland, Mickey Rooney, Orson Welles, Rita Hayworth, Vivien Leigh és a 12 éves Elizabeth Taylor is.
1991-ben egy tűzben a legtöbb negatívja odaveszett, mindössze húsz perce volt, hogy kimentse a legértékesebbeket a lakásából. Szerencsére ekkoriban volt kiállítása egy oaklandi múzeumban, és szintén mázli, hogy ilyen sokat dolgozott a Life-nak, ahol (mint azt a Walter Mitty csodálatos élete című filmben is láthattuk ) nagyon precízen vezették az archívumot. .
Az 1800 méter magas Washington hegy arról híres, hogy itt fúj a legjobban a szél. Itt van a legrosszabb, legkegyetlenebb, leghidegebb tél egész Amerikában, és ez egyszerre kelt csodálatot a hegymászókban és a tudósokban. 1953-ban Peter Stackpole kamerája kísérte el a katonai és civil csapatokat a zord időjárási körülmények közé. A képen az látható, hogy a látási körülmények annyira rosszak voltak, hogy a csapat vezetője gyalog vezette fel a lánctalpas autót a hóban. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Az itt dolgozó katonai és tudományos csapatok a hideg élettani és egyéb hatásaira voltak kíváncsiak. Az erős szélben a hideg annyira elviselhetetlen, hogy csak fedett arccal lehet kibírni. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Sőt, ebben a hidegben szabad szemmel is látható, ahogyan húsz másodperc alatt megfagy minden létező dolog. Az épületeket annyira bevonja a jég, hogy teljesen mesebeli lesz tőle a táj. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A fagyás és az erős szél nagyon furcsa, cseppkőszerű képződményeket tud létrehozni. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A hadsereg a repülőgépek jegesedését teszteli a hegyen. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Egy nyitott ajtajú hangárban azt tesztelik, hogy ilyen hidegben hogyan fagy be a motor napközben és hogyan éjszaka. A motor melegétől ugyanis elolvad a ráfagyott hó, de abban a másodpercben kőkeményre is fagy. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A duplaablak mögött viszont ott a meleg levegő és az otthonosság: az emberek úgy pókereznek, mintha kívül mi sem történne. A katonákra és a civilikre ugyanaz a szabály vonatkozott: tilos volt alkoholt fogyasztani. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Ilyen hidegben nem a divat volt a legfontosabb a katonák és a kutatók számára, hanem a túlélés. (Fotó:
Peter Stackpole / Getty Images)
Itt egy újfajta, hőtartó ruhát tesztelnek a szintén nem túl meleg vízben, a hegy lábánál lévő befagyott tóban. A ruha ugyan nem vízálló, de úgy van kialakítva, hogy a két réteg gumi között van egy szigetőanyag, ami megtartja a test hőjét, így nem fáznak a katonák. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A légi csapatok túljártak a hideg eszén: ejtőernyőből eszkábáltak sátrat, hogy ne fagyjanak meg. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Peter Stackpole egyik leghíresebb sorozata a Golden Gate híd építése alatt készült 1937-ben. A képen a munkások az utolsó elemét kötik be annak a nagy szerkezetnek, ami a hatsávos autóutat tartja majd a hídon. A híd négy éven keresztül épült, közel 35 millió dollárból. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A kemény munkában azonban néha szünetet is kell tartani, egy cigi mindig belefér. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Stackpole később is rajtamaradt a híd-témán: a képen ő maga látható a Delaware Memorial Bridge építkezésén. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Veszélyes manőverekkel jár egy híd építése, itt éppen 5 méter magasban egyensúlyoznak egy hatalmas vasdarabon. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Egy újabb híd, egy újabb Stackpole megbízatás, ezúttal 1960-ban járunk a New York híd építésén. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Az épülő New York híd legmagasabb pontja. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
1958-ban még eléggé új foglalkozásnak számított légikísérőnek lenni, így az újdonságokra mindig nyitott Life egy címlapos anyagban dolgozta fel a stewardess-iskola történetét. A képen éppen tornáznak a képzésben résztvevő lányok. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Ha valaki légikísérő szeretne lenni, akkor mindenfélét tudni kell hozzá. Itt például a tükör előtt gyakorolják a nebulók a fésülködés megfelelő módját. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Ekkoriban nagyon népszerűnek számított ez a foglalkozás, pedig nem is fizetett annyira jól, havi 250-350 dollárt kereshettek vele, miközben a munka teljesen rendszertelen élettel és kevés előrejutási lehetőséggel járt. De repülhettek, bejárhatták a világot és érdekes emberekkel találkozhattak, ami ebben az időben szintén nagyon fontos előny volt. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Az amerikai légitársaságok ekkoriban 8200 légikísérőt foglalkoztattak, azaz minden száz jelentkezőből csak 3-4 lánynak sikerült állást találni. A megfelelő jelölt 21 és 26 év közötti csinos és karcsú hajadon. A külsőt illetően különösen a csípőtájék környéke volt fontos a munkaadók számára, hiszen ez van az utasok számára szemmagaságban. A gimnáziumi végzettség, a kellemes hang és a jólneveltség is előfeltétel volt. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Különleges kiképzést kaptak az iskolában: itt például azt tanulják meg, hogyan kell egy látássérült utassal foglalkozni. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A Life riportja nemcsak egy korabeli divatos foglalkozást mutatott be, hanem azt is, ahogyan a hathetes képzés során kialakul egy közösség a lányok között a dallasi iskolában. Az biztos, hogy kemény kiképzést kaptak egy kemény melóhoz. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Az öltözködés, azaz az egyenruha is elengedhetetlenül fontos ebben a munkában. Itt éppen rájuk igazítják a formaruhát. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
És akkor a repülés árnyoldalairól még nem is beszéltünk: a kényszerleszállás esetére is fel kell készülniük a lányoknak, a képen a vészkijáratot tesztelik. A csúszda ráadásul mésszel van felöntve, hogy csúszós legyen. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
1958-ban járunk, a légi közlekedés hajnalán, amikor a repülés önmagában is nagyon izgalmasnak számított, hát még rendszeresen közlekedni így! (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
A kemény kiképzés után édes a diplomaosztó - végzős lányok úton New Yorkba. (Fotó:
Peter Stackpole / Europress / Getty)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon