A legszükségesebb berendezésekre szorítkozó közbeszerzési eljáráson szerzi be az új székház egyes eszközeit a Magyar Televízió azután, hogy nem érkezett ajánlat a gyártóbázis teljes felszerelésére - értesült az MTV-t felügyelő közalapítvány egyik név nélkül nyilatkozó tagjától szerdán az MTI.
A HD-minőségű, saját gyártású műsorok sugárzásához elengedhetetlen pályázatra azért nem érkezett érvényes ajánlat, mert a két versenyben maradt pályázó végül nem adott be végső ajánlatot, mivel a kiírásban szereplő finanszírozási feltételeket nem tudtál vállalni
Közlése szerint így maximum nettó 1,2 milliárd forintból szerzik be a két éve még 6-8 milliárdosra becsült beruházás azon elemeit, amelyek nélkül nem tudnák elkezdeni a normális működést Óbudán; azt tervezik, hogy egy központi kapcsolótermet és egy adáslebonyolítót szereznek be ilyen módon.
Egy másik, ugyancsak neve elhallgatását kérő kuratóriumi elnökségi tag úgy nyilatkozott: ezzel a megoldással még van esély arra, hogy tartsák a korábbi ütemtervet, és nyáron visszaadják a tulajdonosnak a most használt, Szabadság téri székházat.
Eredményes pályázat híján a köztévének a bérlőnek nyáron visszaadandó Szabadság téri székházban használt eszközökkel kell dolgoznia új gyártóbázisán; december eleji tájékoztatás szerint a felújított 1-es és 2-es stúdióban november közepén megkezdték a műsorgyártást, ám közvetítőkocsikkal továbbítják onnan az adást.