Amerikában már eltemették az analóg sugárzást
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Úgy tűnik két lépcsőben fog megvalósulni a digitális átállás Amerikában. Mint, ahogy már írtuk, az Obama-kabinetnek végül sikerült átvinnie a Kongresszuson, hogy a végső határidőt június 12-re módosítsák, de az Államok adóinak közel negyede mégis tegnap 0 órától átállt a digitális sugárzásra - tudósít az AP hírügynökség.
Az ünnepelt sci-fi írónak, Bruce Sterlingnek azonban már ez a kicsit döcögős első lépcső is elég volt ahhoz, hogy a híres techguruval, Paul Saffóval, és a kaliforniai Berkeley egyetem más ismert vendégeivel tegnap este hivatalosan is eltemessék az analóg televíziózást a Berkeley Művészeti Múzeumban egy félig komoly tudományos és művészeti előadás keretében, kiemelve, hogy ez a közel 90 éves életpálya igazán gyümölcsöző volt. (Az első analóg jelekkel ugyanis az 1920-as években kezdtek kísérletezni San Fransiscóban.)
Az analóg tévé nélkülözhetetlen része lett az életünknek, ezen néztük a híreket, a háborúkat, a politikusokat, örültünk, amikor leszállt az Apollo, izgultunk és csalódtunk. Az analóg tévé túlélte feleségét, a digitális tévét, sőt unokatestvérét, az internetes televíziózást is. - szólnak a sci-fi író nosztalgikus szavai.
A múzeum látogatóinak egyébként lehetőségük volt a régi analóg tévéjüket leadni a múzeumban kiállításra és újrahasznosításra.
A ceremónián többek közt felszólalt Saffo is, aki az analóg tévé meglehetősen anyagias érdekekkel áthatott életét elemezte, az Author & Punisher csapat pedig egy igazi gyászéneket is prezentált - tudósít a BoingBoing.
Új kerékvágás
A legtöbb nézőt egyébként a mostani átállás nem érinti, a Nielsen január 22-én nyilvánosságra hozott adataiból kiderül, hogy a háztartások 85%-a már kész részben vagy egészben az átállásra, ami több mint 250 millió amerikai nézőt takar.
A háztartások közel 5,7%-a számít teljesen felkészületlenek, ami így is 14 millió nézőt jelent, jó hír viszont, hogy őket sem hagyja teljesen hidegen az átállás, ez a szám ugyanis 2008 decemberében még 6,8% volt.
A felkészületlenek mindenesetre most bosszankodnak, számos állami tévés ügyfélszolgálati irodán égnek a vonalak, ahol a csalódott nézők érdeklődnek, hogy tudnának újra életet lehelni televíziójukba, és hogyan juthatnának a digitális jelek fogásához szükséges set-top boxokhoz.
"Egy kicsit bosszantó ez az egész, de megértem, mert mindenkinek jobb lesz, bár ha engem kérdeznek, én hagytam volna az egészet a régi kerékvágásban" - kapta mikrofonvégre Dorothy Delegardot, 67 éves Minneapolisi lakost a hírügynökség, aki éppen egy barátjától kapott lejáró kuponnal állt sorba kedden az egyik áruházban egy set-top boxszal.
A vélemény jól mutatja a legjobban érintett nézők véleményét, akiket most legtöbbször a call centerek dolgozóinak kell meggyőznie, hogy nem a kormány újabb pénzlenyúlásáról van szó.
Persze azok a háztartások, ahol még nem készültek fel az átállásra, nem éppen a reklámozók kedvencei: az alacsony jövedelműek és alacsony iskolázottságú nézők nem számítanak a reklámozók legfontosabb célcsoportjainak, így a tájékoztatásuk sem érdekli a csatornákat annyira.