Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTávozott a Széles Gáborhoz tartozó Vital Tv-től a televízi, sőt tulajdonképpen az egész huszonkét fős stáb. A Muosz által kiadott Emasa szakportál információi szerint az életmód- és fitneszcsatorna műsorát fokozatosan az Echo Tv politikai műsoraival töltik fel, a Blikk információi szerint egyesül a két adó, ami úgy tudjuk, csupán annyit jelent, hogy a Vital Tv egy-két népszerűbb műsora továbbél majd az Echo Tv-n, a csatornát viszont megszűntetik.
Egyelőre az átalakulásból annyi látszik, hogy a műsorajánlók szerint a csatorna adásában fokozatosan megjelennek az Echo Tv által gyártott, közéleti-politikai műsorok, mint például a Híradó, a Világpanoráma és a Mélymagyar. Az Index információi szerint ezzel a műsorstruktúrával legfeljebb december végéig húzhatja a Vital Tv, mivel a kábelszolgáltatók nem akarnak majd fizetni az amúgy sem túl nézett Echo Tv ismétlőcsatornájáért. A Vital Tv így is csak kevés hálózaton érhető el, ha a legnagyobb szolgáltatók szerződést bontanak vele, még a műholdas továbbítás költségeit sem tudja majd kitermelni az adó.
Két év alatt sehova
Szepesi György a csatorna távozó vezérigazgatója az Emasának a stáb kirúgásáról csak annyit mondott, hogy a tulajdonos március elején váratlanul jelentette be, hogy radikálisan csökkenti a csatorna költségvetését. A szaklap információi szerint a Vital Tv nézettsége éppen felfelé ívelt: változatlan büdzsével 35 százalékkal többen nézték az adót az előző év hasonló időszakához képest, pedig a lefedettsége mindössze 10 százalékkal nőtt. A Vital Tv nézettségét az AGB Nielsen hivatalosan nem méri, de az Index információi szerint a csatorna átlagos közönségaránya 0,1 százalék körül van, ami azt jelenti, hogy főműsoridőben is legfeljebb 7-12 ezer nézője lehet.
Széles Gábor még 2005 november elején kezdte kialakítani médiabirodalmát Első Média Holding Zrt. néven, a Vital TV pedig 2006 májusában indult el. A csatorna vezérigazgatói feladatait először az Echo Tv vezérigazgatója, Szabó László Zsolt látta el 2007 októberéig, amikor Szepesi György kapta meg a pozícóját. Szepesi márciusi távozásával pedig újra Szabó László Zsolt irányítja a televíziót.