Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJanuár 4-től új műsorrenddel jelentkezik a Magyar Televízió, amiben a televízió vezetői szerint változatlanul szerepelnek a közszolgálati alapfeladatok ellátását biztosító kisebbségi, vallási és hírműsorok, de a korábbinál kisebb hangsúlyt kap a szórakoztatás és a sport. Az MTV a rendelkezésre álló belső kapacitásokat meghaladó, nagy készpénzkifizetéssel járó produkciókat egyelőre nem gyárt.
A változásokról kiadott közlemény szerint az MTV közszolgálati kötelezettségeit és gazdasági lehetőségeit szem előtt tartva tervezte meg jövő évi műsorrendjét; a közszolgálati alapműsorok folytatódnak, költségesebb adásokra azonban "nincs keret".
Mint írták, az MTV-t sújtó költségvetési megszorítások miatt a műsorkészítésre fordítható források drasztikusan csökkentek, ezért olyan megoldást kerestek, amellyel az intézmény továbbra is a nézőket szolgálja, de megőrzi gazdasági stabilitását.
Csak a stúdióbeszélgetések maradnak
Az m1 jövő évi műsorrendjének vázát a belső gyártású élő stúdióműsorok adják: folytatódik a Ma reggel és a Nappali, a 6 órai tea pedig az eddiginél korábban, Teadélután címmel jelentkezik. A Híradó esti kiadása után közszolgálati magazinokat és filmeket vetítenek. A tervek szerint a későbbiekben az ország ügyeivel foglalkozó társadalmi műsort sugároznak csütörtök esténként.
Hétvégén délutánonként az MTV egykori nagysikerű műsoraiból válogat a Hogy volt...!? címmel induló sorozat. A Kultúrház is megváltozik: január közepétől élőadásszerűen rögzített kulturális talkshow lesz. A magazinok közül nem folytatódik a Sztársáv, a Szempont és a Múlt-kor.
Az m2 januártól leginkább csak ismétléseket sugároz. Hétköznap nemzetiségi műsorokat, portrébeszélgetéseket, ismeretterjesztő magazinokat, zenei válogatásokat és filmsorozatokat adnak, a hétvégi kínálatban továbbra is nagy hangsúlyt kapnak az ifjúsági sorozatok, az ismeretterjesztő munkák és a klasszikus mozik, esténként pedig továbbra is művészfilmekkel várják a nézőket.