Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz MTI két éven belül lenyomná az Indexet
A Magyar Távirati Irodán belül létrejövő hírcentrum fogja előállítani a közszolgálati híreket - mondta Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a Korrektúra 2010 médiakonferencia zárónapján, szerdán Tihanyban.
Az MTI vezérigazgatója elmondta, hogy ez a hírcentrum gyártja majd a Duna TV és az MTV Híradóját, illetve a Magyar Rádió Krónikáját. Szerinte az ideális az lenne, ha ez a hírcentrum egy helyen kezdhetné meg működését. A Duna TV és az MTV vezetője is cáfolta, hogy az átalakítás azonnali leépítésekkel járna.
Belénessy Csaba úgy vélte, hogy a hírcentrum által létrehozandó központi hírportál két éven belül vezető közszolgálati médiummá válhat. "Olyan portált kell csinálni, amely versenyre kel az Origoval és az Index-szel." Elmondta, hogy az Mti.hu szolgáltatja majd a híreket, a többi közmédia site-jai egyéb tartalmakat jelenítenének meg, de követhetők lesznek rajtuk a csatornák élő adásai is. A tervek szerint a portálon lesz blog is, a kommentek beengedése azonban még mérlegelés kérdése. A közszolgálati hírtartalmat 2011 második negyedévétől tervezik ingyenessé tenni a többi médium számára.
Az új törvényi szabályozás értelmében csak az előállított tartalommal kell foglalkozni, mivel normatív, vagyis a feladatok mellé rendelt támogatással fognak rendelkezni a közmédiumok - hangsúlyozta az MTI vezetője.
Belénessy Csaba Pörzse Sándor jobbikos országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a pártok arányuknak és fontosságuknak megfelelően szerepelnek majd a hírekben.