Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem maradt frekvencia nélkül a Katolikus Rádió
Öt frekvenciáról döntött szerdai ülésén a médiatanács - közölte a testület szóvivője sajtótájékoztatón, Budapesten. Kiricsi Karola elmondta: a pályázati nyertesek között van a Magyar Katolikus Rádió is, amely a székesfehérvári vételkörzetben a 96,1-es frekvencián sugározhat ezután.
Arra a kérdésre, hogy a még szabad budapesti ultrarövid-hullámú frekvenciáról - amelyre a katolikus rádió és a Klubrádió is pályázott - mikor születik döntés, Kiricsi Karola úgy válaszolt: nem tudja megmondani, de a médiatanács a következő időszakban minden héten 5-10 frekvenciáról határoz, és összesen mintegy 40 frekvenciapályázatot kell elbírálnia.
A Magyar Katolikus Rádió - mivel nem kérte jogosultságának meghosszabbítását - január 16-án sugárzott utoljára középhullámon, azóta csak interneten és műholdon volt lehetősége a műsorszórásra. A rádiónak további pályázatai is az elbírálási szakaszban vannak.
A médiatanács szerdán arról is döntött, hogy a Lánchíd Rádió médiaszolgáltatási jogosultságot kap Székesfehérváron és a győri vételkörzetben. A Lánchíd Rádió Fellegi Tamás miniszter egykori cégének, az Infocenternek a tulajdona. A rádió főszerkesztői közül került ki a választások utána a Magyar Rádió és az MTI vezérigazgatója is.