Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A Kreatív Információi szerint nőkre fókuszáló tematikával kezdi meg sugárzását március 8-án, nőnapon egy új fővárosi rádiócsatorna. A rádió állítólag a januárban elhallgatott adó, a Rise Fm helyén, a 88.1-es frekvencián kezdi majd meg a sugárzást, a rádió nevét a tulajdonosok egyelőre nem árulták el, az viszont a jelenleg hozzáférhető cégadatokból úgy látszik, hogy a rádió mögött, közvetett módon a Ferihegyen botrányos körülmények között leváltott Zóna Taxi külföldi tulajdonosai állnak.
A legújabb rádiócsere körülményei a 88.1-es frekvencián nem egészen világosak. A mostani helycsere hátterében az állhat, hogy a januárban elhallgató RiseFM nem tudott fizetni a frekvenciatulajdonos Rádió Infórumot tulajdonló N-Joy médiacsoportnak, emiatt kellett elhallgatnia. Ezt a sajtóértesülést viszont sem a Rise FM, sem az N-Joy illetékesei nem ismerték el.
Az N-Joy azóta el is adta a Rádió Infórumot, jelenleg tulajdonosként az Office Consulting Kft. és az Euro Taxi Kft. szerepelnek az Opten cégadatbázisában, melyek közvetve Cipruson és az Egyesült Államokban bejegyzett cégek (Mazalaca Ltd. és IV Investments LLC.) résztulajdonában állnak. Ugyanezen külföldi cégek álltak a Zóna Taxit működtető Zóna Service Zrt. mögött is.
Visszavont közlemény
A Rise FM helyén jövő kedden induló új rádió üzemeltetője a Kreatív szerint a január elején bejegyzett Green FM Média Kft., amelynek ügyvezető igazgatói pozícióját a ferihegyi repülőtéri botrány után február végén megszűnt Zóna Taxi vezérigazgatója, Veres István tölti be az Opten adatbázisa és az E-Cégjegyzék szerint. Mint emlékezetes, a Zóna Taxi az elvesztett repülőtéri taxitender után sem vonult el Ferihegyről.
Az új, ismeretlen nevű rádió mindenesetre speciális lesz abból a szempontból, hogy kifejezetten a női hallgatókra koncentrál – legalább is ez derült ki a Kreatív szerint a médiának kiküldött, majd visszavont közleményből. A tervezett program alappilléreit az egészséges életmóddal, gasztronómiával, erotikával és a párkereséssel foglalkozó műsorok jelentik majd. A zenei tematika hasonlítani fog a Rise FM-hez, továbbra is az elektronikus zene dominál majd. A rádiót állítólag partival köszöntik majd a Citadella teraszon, a Panoráma étteremben. A korábban botrányokkal övezett Citadella terasz és az étterem szintén Veres István érdekeltségi körébe tartozik.