Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFigyelmeztetést kaptak a Lomnici-anyag készítői
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Az MTVA közleménye szerint Böröcz István „teljeskörű vizsgálatot rendelt el az ügyben, mely a mai napon lezárult. A vizsgálatban érintett három munkatársunk a szakmai hibát elismerte, a felelősséget vállalta. Az érintett munkatársak vezérigazgatói figyelmeztetést kaptak”.
"Hibátlan változat"
Mint ismert, szombat este a Duna tévé 6 órás és az MTV félnyolcas Híradójában a Tőkés László háta mögött álló Lomnici Zoltán arcát kiretusálták azzal a technikával, amit bűnelkövetéssel vádolt személyek, valamint rendőrök személyiségi jogainak megvédésére szokás használni.
A sajtóetikai vétséget csak fokozta az MTV azzal, hogy a két híradót meghamisítva tette fel videótárába úgy, hogy a kitakarás már nem látszott, mivel nem az adásba került verziót rakták fel, hanem a muster kazettáról újra bevágott interjúrészletet. A közlemény ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy "a vasárnap reggeli Híradóba, valamint az MTVA internetes oldalaira a tudósítás hibátlan változata került fel".
Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója kérdésünkre, hogy ki az a három ember, aki figyelmeztetést kapott, nem kívánt neveket mondani. Információink szerint azonban a tudósítást készítő szerkesztő-riporter, egy vágó és az aznapi Híradók egyik felelős szerkesztője kapta a vezérigazgatói figyelmeztetést.
Lomniciben nincs harag
Lomnici Zoltán arra a kérdésünkre, hogy elégedett-e az MTVA határozatával azt válaszolta, hogy „nincs bennem harag. Én senkinek a büntetését nem kértem, mert ezt az ügyet maximálisan lelkiismereti kérdésnek tartom. Csak azt szeretném kérni az MTV vezetésétől, hogy a jövőben mindenkinek tartsa tiszteletben az emberi jogait és senkit ne diszkrimináljanak”.
Lomnicit a bocsánat kérés mellett meghívták a csütörtöki Az Este című műsorba, az egykori főbíró a meghívást elfogadta.
"Most lett elég!"
Deutsch demonstrál
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szintén felháborodott a döntésen. Már kedden azt írta twitter-bejegyzésében, hogy amennyiben nem rúgják ki a valódi felelősöket, "akkor szombaton színes krétával ugróiskolát rajzolok az MTI főbejárata elé az aszfaltra!! Komolyan, és ez még csak a kezdet!” Deutsch legfrissebb bejegyzése szerint ezt meg is teszi: "Amit mondtam, megmondtam! Kisleányom színes krétáit kölcsönkérem, szombatra beélesítem! Szombat délben ugróiskolát rajzolok az MTI Naphegy téri főbejárata elé. Aztán valamennyi retusáló idióta pattoghat kifelé!"Az ügy a közlemény szerint az MTVA részéről lezárult, azonban vannak, akik úgy vélik, hogy nem az igazi felelősöket büntették meg. Mint kedden már megírtuk, az Indexnek több belsős forrásból származó információja szerint a riporter és a vágó annak tudatában járt így el, hogy Lomnici Zoltán az MTI Hírcentrum vezetőségének utasítása szerint nem mutatható sem képben, sem hangban. Lomnici az ATV-nek adott interjújában ezt megerősítette, amikor azt állította, hogy egy-másfél éve vette észre, hogy nem tudósít szerepléseiről az MTV Híradója. Az Index információi szerint az ügy hátterében az MTI Hírcentrum egyik munkatársának magánbosszúja állhat.
Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke az Indexnek elmondta, nem igaz, hogy az MTVA teljes körűen kivizsgálta volna az esetet. "Az érintetteknek azt mondták, hogy egy előzetes meghallgatáson vesznek részt, amin egyébként a konkrét ügyre, így az utasítás körülményeire sem kérdeztek rá, hanem az általános munkakészítési fázisokról esett csak szó". A szakszervezeti vezető tudomása szerint az MTVA közleményével ellentétben egyik érintett sem ismerte el semmilyen felelősségét, sőt, még csak nem is értesítették őket arról, hogy figyelmeztetést kaptak, többeket csak péntekre hívtak be.
Nagy Navarro elmondta, "a TFFSZ a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy megpróbálják a tényleges felelősökről elterelni a figyelmet, és olyanokra kenik rá az ügyet, akiknek minimális volt a felelősségük az események alakulásában. Most lett elég ebből a színjátékból, ismét annak vagyunk tanúi, hogy a közmédia vezetői úgy tesznek, mintha nem legfelsőbb utasításra történnének súlyos jogsértések”.
A szakszervezet csütörtökön beadványt írt Szalai Annamáriának, amelyben nemcsak a Lomnici- és a Cohn-Bendit-ügy, hanem az egész hírkészítési terület teljes körű vizsgálatát kérik a hírterületen tapasztalható tisztességes, hiteles, pontos, tárgyilagos tájékoztatás sorozatos és súlyos megsértései tárgyában. A beadványt a szakszervezet egyik vezetője személyesen adta át a hatóság képviselőinek. A TFFSZ az ügyben pénteken rendkívüli sajtóértekezletet tart.
Megfélemlítésről panaszkodnak a dolgozók
Az NMHH elnökének, Szalai Annamáriának írt TFFSZ-es beadványban többek között az olvasható, hogy "szakszervezetünknek nagyon sokan jelezték, hogy a közmédia hírterületének televíziós irányítói megfélemlítik azokat, akik kiállnak a tisztességes és hiteles tájékoztatás normái mellett, és betartják és betartatják a vonatkozó törvényi, szakmai és etikai előírásokat. A 2010.évi CIV. törvény 7.§(2) bekezdését súlyosan megsértve retorziókkal élnek a vezetők azokkal szemben, akik megtagadják a szerkesztői és újságírói szabadságot, illetve a törvényi normákat sértő utasítások végrehajtását.
A kialakult félelemmmel teli légkörben, a folymatban lévő csoportos
létszámcsökkentések közepette a közmédia dolgozóinak jelentős része nem mer ellentmondani a törvénysértő írásbeli és szóbeli utasításoknak, akik ezt megtették, azok közül sokakat nem munkakörük és szerződésük szerinti beosztásokban foglalkoztatnak, vagy munkaviszonyukat megszüntették átalakításra hivatkozva".