Kinyírták a tévémacit

2012.04.11. 15:22
Az m2-n hétfőn debütált az új tévémaci, ami már számítógépezik és testvére is van. De az új macik félelmetesek, csúnyák és gagyik a rajongók szerint, sőt Bálint Ágnes örököse szerint ötlettelenek is.

A tévémacinak 21 ezer rajongója van a Facebookon, ők azonban egyöntetűen nem kérnek az MTVA új macijából. A kommentek között szinte csak elmarasztaló ítéletek vannak, az egyik hozzászóló azt írja: „Kérem vissza a nemzeti vagyonnak számító régi tv macit. Ez egy szar.”, egy másik pedig a 3D-s Vukhoz hasonlítja a produkciót.

Nem értik a cserét

A közmédia 19 év után lecserélte Foky Ottó bábtervező tévémaciját és hétfő délután óta a Fischer Ferenc animációs rendező által készített új verziót sugározza. Az új kisfilmben már nincs fogmosás, zuhanyzás és képeskönyv lapozgatás, sőt a régi macival együtt paprikajancsit is kidobták.

A történet szerint a macifiú hazaérkezik a focizásból, leül a számítógépéhez, ám húga mesét nézni csábítja, ezért helyet kér ő is a kanapén, és miután átöleli testvérét, a tévében a jól ismert Esti mese felirat helyett a Maci tévé szöveg villan fel. A záró részben a testvérek kikapcsolják a tévét, és lefekszenek a szőnyegre rajzolni.

Az MTVA az eddig hagyományt megtörve, 49 év után lecserélte a főcímzenét is – ami eredetileg a Dörmögő Dömötör című, az 1960-as évek elején készült rádióműsor dallama volt  -, az újat az Első Emeletből ismert Berkes Gábor írta.

A változás sok embert megviselt, a hozzászólók nem értik, hogy miért kellett egy ilyen „szánalmas próbálkozásra” lecserélni a régit. A felnőtt nézők nem értik a környezeti változásokat sem, úgy vélik, hogy megmaradt a nyolcvanas évekbeli hangulat, és csak a számítógép jeleníti meg a 21. századot. „Legalább egy ájpadja lenne, ha már modern, és fészbukkon csekkolná a mesét :)” – írja egyikük. A régi tévémaci rajongói már tiltakozó csoportot is indítottak a közösségi portálon Nem adjuk a TV Macit néven.

Többek szerint a lánymackó transzvesztitára hasonlít, másokat a mackók piros pozsgás arca zavar. A foltokat hol két szelet párizsihoz hasonlítják, hol pedig - a tévémaci népnevelő hatására utalva - a Fidesz logójában lévő narancshoz. De az is kiverte a biztosítékot a hozzászólóknál, hogy a mackók nem kapcsolják ki a számítógépet, nem pakolják el a játékaikat, és nem fekszenek le a mese után.

Az is többeknek feltűnt, hogy már nem mos fogat és „köp a maci” - a legendák szerint, amikor a szocializmusban nemzeti ünnep vagy november 7-e volt, nem lehetett olyan változatot leadni, amiben a maci köpött, nehogy a politikai vezetők magukra vegyék. De a "köpött a macinak" volt egy másik jelentése, nem véletlen, hogy egy kommentelőnek eszébe jutott, hogy azért kellett kinyírni a régi tévémacit, mert besúgó volt.

Megpenészedik a régi?

Foky Ottó
Foky Ottó
Fotó: Földi Imre

Az Index megkereste Foky Ottót, az előző tévémaci tervezőjét, ám a 85 éves rendezőnek eddig nem sikerült megnéznie az új verziót, de a váltás hírét így kommentálta: „Most mit csináljak, háborodjak fel? Ez a világ sora, megpenészedik a régi, csinálnak újat”.

A tévémaci kitalálója, Bálint Ágnes író egyik lánya, Németh Ágnes az Index kérdésére így fogalmazta meg véleményét: „ Külsejük szimpatikus, de semmi több, különösebb jellegzetesség, mint pl. szeretetreméltóság, vagányság, netán humor nincs bennük. A régi maci ’idol’ volt sok gyerek számára, akihez igazodni lehetett, aki néhány kevés, de a gyerekek életében fontos dologban vezette őket. A mostani két maci-gyerektől legfeljebb azt látják, hogy nekik is ki kellene harcolniuk a családban a számítógép használatot".

Németh Ágnes szerint a mackók tevékenysége "sem túl jellegzetes, és egy kicsit talán lassú és széteső is. Az eredeti maci fogat mosott - a végén a ’phű’ lenyűgözte a gyerekeket, ugyanúgy, mint az ágy végéből indított paplan alá bújás is. Ezek kedves, eredeti, humoros dolgok voltak – a mostani verzióban nincsenek azonnal megjegyezhető és szerethető gegek. A zene a „megszüntetve megőrzés’ jegyében macis, és mégis új. Ez teljesen rendben van. Nincs kétségem afelől, hogy a gyerekek ezt az új verziót is szeretni fogják, hiszen kedvesek. Ugyanakkor sajnálom, hogy az egész kissé túlzottan semlegesre, pasztellszínűre sikeredett”.

Csukás István író az Indexnek elmondta, hogy egyelőre nem látta az új tévémaci-filmet, csak képeket látott róla, de ezek alapján szerinte az alkotópáros bátran folytatta a Foky Ottó-féle hagyományokat. "Örülök neki, hogy új változat jött létre, ez egy aranyos, kedves dolog, boldog vagyok, hogy valakinek eszébe jutott ez a kezdeményezés" - mondta, és hozzátette, örül, hogy egyre több gyerekműsor van a tévében.

Az MTVA szerint a tévémaci nem önálló mesefigura, a főcím elkészítését nem pályáztatta meg a köztévé, de az alkotók szakmai körökben elismert szakemberek. Az MTVA hosszan beszélt nekünk az új tévémaciról, amit itt olvashat.

Elbújt a sarokba pityeregni

Az Index hevenyészett tesztjén egy ötéves kisfiú és egy hatéves kislány reakciójára voltunk kíváncsiak. Frédi először a neten látta az új tévémacit, majd közölte, hogy "ezek nem aranyosak". Szerinte ebben a jelenetben egy apuka és a kislánya látható, mivel csak egy apuka lehet olyan, hogy miután hazaér, azonnal leül a gépéhez, a testvérek-magyarázatot nehezen fogadta el. Amikor azonban már nemcsak a gépen, hanem a tévében is ezt az új verziót látta, akkor elbújt a sarokba pityeregni. Ekkor esett le neki, hogy ez igazi és most már mindig így lesz.

Annát azonban nem viselték meg a változások. Ő szinte csak a neten meg DVD-n néz mesét, és ugyan látott már régi tévémacit, de nem annyiszor, hogy a szívéhez nőjjön. Szerinte az új filmben a kislány meg a nyuszi aranyos, de a fiúmaci furcsa, és ezzel a maga részéről le is zárta az ügyet.

Hol fiú volt, hol lány

A mediakutato.hu tanulmánya szerint az első tévémaci 49 évvel ezelőtt, 1963. április 15-én mutatkozott be a Magyar Televízióban. Bálint Ágnes nemcsak ötletgazdája volt a kezdeményezésnek, hanem a forgatókönyvírója is. A készítők – a tervező Lengyel Zsolt és a kivitelező-animátor Köber Tibor – A Bábszínházban és Pannónia filmstúdióban dolgoztak.

Öt évvel később, 1968-ban tervezték újra a tévémacit, akkor találták ki, hogy többféle módon zárják le a történetet. Az addig fiúnak tartott maci ekkor kapott hajat és pöttyös hálóinget is. Emiatt sok kritikát kaptak a nézőktől, melyekre Bálint Ágnes a Rádió és Televízió újságban azt reagálta, hogy „annak idején én is fiúnak képzeltem el, csíkos pizsamában. A férfias ruhadarabot annak idején a rendező vetette el, attól félvén, hogy a nadrágszár elfedi a mackó esetlen mozgásának esetleges báját”. Az alkotók egyébként nemtelennek akarták bemutatni a macit, hogy a gyerekek maguknak dönthessék el, milyen nemű mackót szeretnének látni a tévében.

A macit a váltás után 13 évig „nem bántották”, mígnem a színes tévék térhódítására reagálva 1981-ben cserélték le újra, Koch Aurél tervező és Tóth A. Pál operatőr-rendező közreműködésével. Újra pizsamát és új társat, egy csutkababát kapott, lecserélték a lakása berendezését, de ez a verzió ismeretlen okokból csak két évig maradhatott képernyőn. A mediakutato.hu szerint kópia ebből a változatból nem maradt fenn, de a Móra Ferenc Könyvkiadó Én vagyok a tévé-maci című könyve képanyagául a főcím kikockázott képei szolgálnak.

A negyedik - és hétfőig az utolsó - tévémaci kidolgozására a Mirr-murr, a Makk Marci, a Misimókus, az Ugrifüles és a Brekkencs tervezőjét, Foky Ottót kérték fel, aki jelentősen megújította a mackó figuráját. A tévémaci 1982-ben bemutatott változatának világosabb színe lett és visszakapta a paprikajancsiját is, aki már nemcsak baba volt, hanem életre is kelt. Ebből a változatból minden hétköznapra külön verzió készült, de járt egy-egy történet karácsonyra vagy húsvétra is, utóbbiban feltűnt Foky Ottó jónéhány teremtménye.

1998-ban az MTV levette a műsorról a tévémacit, mivel az akkori programigazgató elavultnak tartotta, de akkora volt a felháborodás, hogy fél év múlva visszakerült az m2-re. 2000-ben pedig a maci - elsőként a magyar bábok közül - még személyi igazolványt is kapott.

Pár éve a Music TV Az igazi MTV néven reklámkampányt indított, amiben a tévémaci történetét felnőttekre dolgozta át. Az ő mackójuk például füvet szív, kokainnal mos fogat, és két nővel fekszik az ágyba. A felnőtteknél azonban még ez a verzió is jobb visszhangot váltott ki, mint a közszolgálati újítása.