MTVA-vezér: Csak a jólneveltségem miatt nem vágok vissza!

2015.03.21. 08:53 Módosítva: 2015.03.21. 12:08
Tudta, hogy a Nemzeti Hírcsatorna első napjaiért nem letolás, hanem dicséret jár, mert hatalmas teljesítmény volt? A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Szabó László Zsolt szerint nem is röhögött rajtuk az egész magyar közvélemény, és szerinte világszínvonalú, amit csináltak. A Népszabadság interjúzott a közmédia-vezérrel, mi pedig most ezt szemlézzük.

Remek lehetett a hangulat a vezérigazgatói szobában, amikor a Népszabadság újságírói Szabó László Zsoltot a Nemzeti Hírtévéről faggatták, amit szépen mutat az interjút lezáró csörte:

Szabó László Zsolt: Én sem azt mondom a Népszabadságra, hogy az egykori kommunista Népszabadság utódja. Mi nem állami média vagyunk, hanem közszolgálati, ahogy azt a médiatörvény és az alkotmány előírja.
Népszabadság: Amíg egy hírhamisító az MTVA tartalomszolgáltatási igazgatója, addig ez nem közszolgálati média.

SzLZs: Csak a jólneveltségem miatt nem vágok vissza önöknek, hogy esetleg milyen kollégák dolgoznak más sajtótermékeknél, de ha önök így gondolják, lelkük rajta.

Az MTVA-vezér végig a mundér becsületét védi, és már csak a válaszaiból kiérezhető sértettségből is látszik, a Nemzeti Hírtévé elképesztő szakmai színvonaltalansága és bakiparádé-sorozata után ez nem egyszerű feladat.

Például már azt sem ismeri el, hogy mindenki rajtuk röhögött volna:

  • „Hála Istennek az internetes mémgyáraktól egészen eltérő véleményeket is kapunk. A közönségszolgálatunkhoz a kritikák mellett nagyon sok dicséret is érkezik, ami erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. (...) Nem az egész magyar sajtó és nem az egész magyar közvélemény viccelődik. Ráadásul a napi 18 órás műsorfolyamból azok a hibák, amiket önök oly nagy kedvvel nagyítanak fel, csak az adás töredékét jelentik. Persze ezeknek sem kellett volna megtörténniük.″

Hm, szóval mégiscsak voltak bizonyos hibák! De hát hol nincsenek? Szabó László Zsolt vissza is vág a Népszabadságnak, hiszen tuti, hogy ott sincs minden rendben:

  • „Nyilván az önök munkahelyén is volt hasonlóan nagy léptékű változás. Én csak azt kérem, hogy nézzenek magukba: akkor minden zökkenőmentesen működött?″ 

Jó, jó, de vajon ki tehet a hibákról? Szabó László Zsolt biztosan nem, vissza is utasítja a felvetést, amikor a Népszabadság rákérdez, hogy mikor mond le.

  • „Udvarias ember vagyok, tehát csak önök után! Viccet félretéve, nem gondolom, hogy le kellene mondanom. Miért gondolják ezt?″

Tehát Szabónak nem kell lemondania, de akkor vajon ki a felelős?

  • „A hibákat (...) nem a műsorvezetők követték el, ők remekül tették a dolgukat. A hibák a műsor lebonyolításában történtek. (...) Először kijavítjuk a hibákat,aztán levonjuk a tanulságokat. Ezért a munkáért azonban nem „letolás", hanem dicséret jár. Hatalmas teljesítmény volt.″

És hogy a csatorna átalakítása során eltűntek a nézők? Szabó érvelése szerint ez nem igaz, de őket egyébként sem a nézettség érdekli.

  • „Nem kudarc. Majd emelkedni fog. Adjunk időt a nézőknek, s legyünk türelmesek a készítőkkel szemben is. Az M1-et napi szinten többmillióan nézik, én ezt sikernek gondolom. (...) Nekünk nem nézettségi elvárásokat kell teljesítenünk, hanem azt a társadalmi megrendelést kell kiszolgálnunk, amely a médiatörvényen keresztül is jelentkezik: valamennyi magyar ember számára megfelelő információt szolgáltatni.″

Az újságírók rákérdeznek arra is, hogy egy sajtóközleményben az MTVA kozmetikázta (mit kozmetikázta, arc, mell- és fenékplasztikázta!) saját nézettségét: egy olyan számot hivatkoztak, hogy hányan nézik legalább egy percig a csatornát, ami a valóságban semmit nem mond a tényleges nézettségről. Mert a valóság az, hogy a nézők menekülnek. De SzLZs nem jön zavarba, simán tagad és megkerüli a kérdést.

  • „Cáfolom, hogy menekülnének a nézők a csatornáról. Az elmúlt hét során minden nap több millió ember nézte az M1-et. Közszolgálati feladatot teljesítünk, a célunk az, hogy minél több embert érjünk el. (...) Ez a műfaj nyilvánvalóan kevesebbeket érdekel. Ugyanakkor az európai hírcsatornákhoz képest még mindig magasabb a nézettség. (...) A többmilliós szám mögött valódi nézők vannak, mert a nézettségi adatokból kiszűrjük azokat, akik egy nap többször is a közszolgálati adókra kapcsolnak."

Az MTVA-vezér további remek válaszai, a teljesség igénye nélkül:

  • Büszke vagyok rá, hogy 25 éve az első komoly változás indult el a közmédiában.
  • Világszínvonalú, amit az angolokkal együtt megcsináltunk.
  • Itt is emberek dolgoznak, hibázhatnak ugyanúgy, ahogyan önöknél a munkatársak. 
  • Műsorvezetőink, riportereink felkészült, becsületes emberek, és gyakran alpári módon gyalázzák őket.
  • Dani (Papp Dániel - a szerk.) és a hírhamisítás egy külön történet. (...) Arról van bírósági ítélet – legyünk pontosak –, hogy tűrnie kell, ha azt mondják róla, hogy hírhamisító. Nem azt mondta ki a bíróság, hogy Dani hírhamisító, mert nem az.

Az interjúból egyébként az is kiderül, hogy néhány héten belül átalakul a Napi Gazdaság, a Simicska Lajossal történt szakítás után ez lehet a Magyar Nemzet helyett a kormányközeli politikai napilap. Közben a Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél is folyamatosan mondanak fel a munkatársak, és a köztévéhez, illetve a Napi Gazdasághoz szivárognak át. A lapot május végétől veheti át a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztője, Liszkay Gábor. A lap információi szerint az sem kizárt, hogy Liszkay meg is veszi a lapot.