Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Nemzeti Főadónak átkeresztelt Duna TV március 15-én mutatta be Rudolf Péter rendezését, és az első résznek még 435 000 nézője volt, ami a köztévén nagyon szép eredmény, bár ha a 18-49-es számokat megnéznénk, sírva fakadnánk, azaz a Kossuthkifli az idősebb korosztály sorozata, de ez így van jól, a 49 év feletti nézőknek is kell szórakoztató tartalom, sőt. A második részre viszont a nézettség jelentősen csökkent, már csak 267 000 nézője volt, a harmadikra pedig visszaesett 218 000-re. Aztán eltelt egy hét más már csak 156 000 nézőnél tartunk. 850 millióból.
Az Ének iskolája bezzeg nem került egymilliárd forintba, sőt, 850 millióba sem, mégis szeretik a nézők: a teljes lakosságban 1 212 443 nézője volt a TV2 vasárnapi cukiskodásának, amivel (ebben a korcsoportban, azaz 4+-ban) nyerte is a hetet. Kellett is a siker a TV2-nek, hiszen a 20 legnézettebb műsor közé csak két Tények jutott be a tehetségkutató mellé (a kereskedelmi korcsoportban azok sem, viszont az Ének iskolája mellé befutott a Szökőhév című romantikus vígjáték, szintén vasárnapról). Az RTL megint nyerte a hetet, az Éden Hotel harmadik évada egy 14,7-es eredményen kívül semmit nem tudott felmutatni a TV2-n, pedig még csak a műsor fele ment le.
További érdekességek:
- a Kasza! kedden este 13,9 százalékos közönségaránnyal futott, és nyerte is a sávját az RTL ellen - az egyedüli TV2-es műsorként főműsoridőben, 18-49-ben.
- a Duna TV legnézettebb műsora a kereskedelmi célcsoportban (18-49) a Szerencseszombat volt 89 ezer nézővel, második a 101 kiskutya a maga 88 ezerével. Egész héten, mármint.