Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAndy Vajnához kerül a TV2
Még a héten bejelentik a TV2 újabb tulajdonosváltását, a vevő pedig a kormányzati körökben jól mozgó Andy Vajna lett, írja a Figyelő. A lap úgy tudja, hogy a szerződést már aláírták, és ezt két hónapos tárgyalássorozat előzte meg.
A kontraktust a csatornát másfél éve megszerző menedzserek, Simon Zsolt és Yvonne Dederick is ellátják kézjegyükkel
– írja az újság, amely úgy tudja, hogy Vajna a jelenlegi tulajdonosok valamennyi tartozását átveszi és meg is téríti. A tranzakció értéke több mint 20 milliárd forint lehet.
A szerződés aláírása nem jelent azonnali átvételt, ám Vajna az év végéig minden bizonnyal átveszi a TV2 vezetését. A Hvg.hu mindeközben úgy tudja, hogy Simon és Dederick nagy bejelentésre készült az elmúlt két hétben, amelynek témája minden bizonnyal a tulajdonosváltás lesz.
Vajna csatorna iránti érdeklődése nem előzmény nélküli, korábban a Vs.hu szellőztette meg, hogy a tulajdonában álló Magyar Broadcasting Co. Kft. szándéknyilatkozatot fogalmazott meg a TV2 Média Csoport Kft. megvásárlására.
Vajna nem azért tévézne, mert annyira megjött a kedve ehhez a médiumhoz, hanem azért, mert a Fidesznek nagyon kell egy olyan csatorna, ami amellett, hogy szervilisen közvetíti a politikai üzenetet, és nem kérdőjelezi meg azok értelmét és valóságtartalmát, még nézett is
– írtuk egy korábbi, mélyebb összefoglalónkban, de szeptemberben arról is cikkeztünk, hogy Vajna talán a rádiós piacot is beveszi az egykori Roxy Rádióhoz és a Dokk nevű szórakozóhelyhez is köthető Bakai Mátyással.