Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A Mediaworkshöz szerződött a Class FM volt vezérigazgatója

2016.11.23. 14:58
Túri Árpád júniusig dolgozott a hétvégén elnémított rádiónál, hétfő óta ő a Népszabadságot megszüntető Mediaworks értékesítési és marketingigazgatója.

November 21. óta Túri Árpád a nemrég egy Mészáros Lőrinchez több szálon kötődő cég által felvásárolt és a Népszabadságot egyik napról a másikra megszüntető Mediaworks értékesítési és marketingigazgatója - derült ki a kiadó által kiadott közleményből.

Túri Árpád 1996-ban kezdett a médiában dolgozni a Westel Pressnél, majd hat éven keresztül a Rádió 1 programkészítője volt. 2006-tól a Sláger rádió munkatársa lett, ahol kereskedelmi igazgatóként, majd 2009-ben a Danubius Rádió kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

2010-ben került a Class FM-hez kereskedelmi igazgatóként, majd 2011-től ő volt vezérigazgató, 2016 júniusáig. Túri röviddel azután távozott a cégtől, hogy a Class FM-et eladták a Sláger Rádió Zrt.-nek és a Marquard Média Hungarynek, a Sláger Rádió tulajdonosainak és az őket képviselő Michael McNuttnak. A rádiót működtető Advenio Zrt. addig Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonában volt.

Ne maradjon le semmiről!