Felmondott az Origo teljes filmrovata, összesen öt ember: Huszár András, Onozó Róbert, Papp Eszter, Soós Tamás, Varga Ferenc. A Facebookon jelentették be, hogy 2003 szeptembere óta egészen szerda estig nem jelent meg náluk egyetlen olyan cikk sem, amit ne vállalnának. „Szerdán este a tudtunkon kívül kikerült a rovatba egy »Kóla, popcorn és migránspropaganda« című cikk, aminek egyetlen betűjét sem vállaljuk, aminek a szellemisége tőlünk a lehető legtávolabb áll. Ezért nem tudunk mást tenni, mint egy emberként felállni" – írták. A cikket egyébként az a Bordács Bálint írta, akit fidelitasos politikus volt korábban, és szeptemberben egy másik volt fidelitasossal együtt került az Origóhoz.
Az Origo szerkesztősége a 2014-es főszerkesztőváltás óta lényegében kicserélődött, több tucat újságíró mondott fel. A filmrovat posztja szerint ők nagyon büszkék arra a rovatra, amit csináltak, úgy gondoltak rá, mint egy külön szigetre az újságon belül, „az elmúlt másfél évben végképp”. Hozzátették, hogy próbálták megóvni az integritásunkat, ezt szerdáig tudták megtenni.
Frissítés: Péntek délelőttre törölték a felmondásról szóló posztot Facebookról, de Twitteren továbbra is elérhető.
Szólj hozzá a cikkhez az Index Facebook-oldalán!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!