Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Péntek délben kisebb botrány alakult ki az előző éjszaka elnémított Music FM irodájánál, ahol biztonsági őrök akadályozták meg, hogy a rádió munkatársai elvihessék a személyes holmijaikat, értesült a Media1.
A portál értesülése szerint az áramot lekapcsolták, a belépőkártyákat letiltották, a bejutni kívánó, illetve a bent tartózkodó rádiósokat is biztonsági őrök vezették ki, így azok nem tudták elszállítani a technikai berendezéseket sem.
Sokáig a rádió programigazgató-vezérigazgatója, Kiss Anikó sem jutott be az irodába, majd végül biztonsági őrök kíséretében mégis felengedték, így személyesen is megtapasztalhatta, hogy az irodában már nincsen áram, valamint a zárat is lecserélték.
Mi az éjszaka, a rádió lekapcsolásakor csak felvettük a kabátunkat, elmentünk egy étterembe, és minden mást ott hagytunk, beleértve a személyes tárgyainkat is. Nem gondoltuk volna, hogy Magyarországon ilyesmi is előfordulhat, hogy nem juthatunk vissza a saját dolgainkért, és így megaláznak bennünket
– mondta Kiss Anikó, akinek az áram lekapcsolása miatt okkal tart az adatvesztéstől. Jelenleg még a redőnyöket sem tuják felhúzni, mert ahhoz is áramra lenne szükség.
Kiss a Media1-nek elmondta: a Music FM rádiót működtető Prodo Voice Studio Zrt. a GTC nevű irodaházzal abban állapodott meg, hogy a rádió sugárzása február 7-ig folyamatos lesz, majd a munkatársak egy része még néhány hétig marad, és csütörtök után kerítenek sort a technikai berendezések elszállítására is.
Kiss Anikó szerint 10 millió forint körüli óvadékuk, azaz 3 havi bérleti díjuk van letétben a Váci úti GTC irodaház üzemeltetőjénél. A rádió elnémítása miatt a Music FM hallgatói szombat estére tüntetést szerveztek a Médiatanács Ostrom utcai épülete elé.
Kiss Anikó így búcsúzott a hallgatóktól és a kollégáktól:
Sajnos búcsúznunk kell. 7 csodálatos év után csütörtökön éjfélkor elhallgat a Music Fm. Az utolsó pillanatig bíztunk abban, hogy ez elkerülhető, hiszen tudtuk, a Music Fm rengeteg hallgatónak jelentett biztos pontot a mindennapokban. Együtt ébredtünk, együtt autóztunk, együtt buliztunk és sokszor együtt sírtunk. Evidens volt, hogy vagyunk egymásnak, mi nektek, ti nekünk
- közölte hétfő délután a rádió a Facebook-oldalán, miután novemberben az Index is megírta, hogy az NMHH nem hosszabbítja meg a Music FM (és a Sláger FM) frekvenciaengedélyét.
A hivatalos indoklás szerint: "a szolgáltató több alkalommal súlyosan vétett a gyermekek védelmére vonatkozó szabályok ellen, adatszolgáltatási kötelezettségét több ízben megsértette és médiaszolgáltatási díjtartozása is volt kérelme előterjesztésekor."
A médiaszolgáltatási díj mellett a Music FM súlyos tízmilliókkal tartozott az EJI-nek, azaz az Előadói Jogvédő Irodának, és nem, ez nem a 2016 márciusi cikkünk felmelegítése, hanem egyszerű tényközlés: a rádió 2015 óta nem fizetett jogdíjat. És hogy miért? A Music FM rádió 2016-os álláspontja szerint "nincs olyan kiadó vagy előadó, akinek a képviseletére a MAHASZ vagy az EJI jogosult lenne".
Az EJI-nek információink szerint 60 millió forinttal tartoznak, amit eszük ágában nem volt kifizetni.
A Music FM egyébként országosan a negyedik leghallgatottabb rádió volt, napi 525 ezer hallgatóval. A 2012-ben alapított kereskedelmi rádió Simicska Lajos érdekkörébe tartozott, tavaly került át Nyerges Zsolthoz abban a körben, amelyikben az Orbán Viktort legeciző oligarcha minden médiaérdekeltségétől megszabadult.