Legyen Ön is műsorvezető!

Ábel Anita

Ábel Anita mint színész gázos ügy. Úgy tűnik, most éppen a műsorvezető szerepében tetszeleg. De vajon rendezői koncepció volt-e, hogy ezúttal a rossz műsorvezetőt kell eljátszania? Érdektelen kérdéseket ehhez nem elég gyakran tesz fel, de a magatartásában és éneklő beszédében van valami erőltetett, tulajdonképpen ugyanolyan béna, mint anno a Szomszédokban. Ha természetesebben viselkedne, akkor egy-két év múlva vezethetne akár olyan színvonalon műsort, mint Balázsy Panna.

Stohl Andrásnak fixa ideája, hogy Anita cseszegetése - egy-egy nyelvbotlása, vagy egyéb tévedése miatt - érdekessé teszi a műsort, főleg ha ezt a cseszegetést kamaszos együgyűséggel műveli. Vajon mikor nyom már rágógumit Anita hajába? De úgy tűnik, ebbe a tévedésbe Csonka András is beleesik. Anita pedig az alkalmat lesi, mikor, s hogyan adhatná vissza nekik a kölcsönkenyeret. Ebből aztán kínos magánviták alakulnak ki, a meghívott vendég szeme láttára és látványos mellőzésével. Ezek azok a jelenetek, amikor a néző pironkodik a műsorvezetők helyett.

Máshogy alakul a műsor, ha Stohl András és Alföldy Róbert vezetik. Alföldy Róbert profi (csakúgy, mint Balázsy), a műsor pergő, a kérdései lényegre törőek. Igaz, nehéz mellette szóhoz jutni, Stohl mindvégig csak kapaszkodik, fut Alföldy után; néha ülőhelyzetet vált, sűrűn pillant jegyzeteibe (onnan remélve segítséget; vagy elfelejti időnként, hogy hol is van, s talán oda van írva), de szólni ritkán szól, s ilyenkor is: bár ne tette volna! Feltűnő, mennyire felkészületlen. Pedig ott vannak a papírok, amiket nem műsor közben kéne átfutni. Ám e műsorvezetők helyzetét az sem könnyíti meg, ha elolvassák a szerkesztő jegyzeteit; ilyenkor a szabatos megfogalmazással birkóznak. Láthatóan küszködik Stohl azzal a feladattal is, hogy itt egy számára teljesen közömbös és ismeretlen emberrel kell beszélgetnie. Haj, haj, ilyen ez a szakma!

Nehéz lehet élő műsort vezetni, tán maguk a műsorvezetők sem gondolták volna, hogy egyszer ilyesmire adják a fejüket, még most is meg-meglepődnek, mikor újból és újból adásba kerülnek. Felkapják a fejüket, kissé ijedten néznek körül, majd tekintetük megállapodik egy találomra kiválasztott kamerán - nem azon, amelyik veszi őket.

Nem, tényleg nem a jókedv, s a jó társaságban való önfeledt tréfálkozás ellen van kifogásom, hanem a kamera ellen. Ki kellene kapcsolni a kamerát. Ugyanis ha ilyesmi a nézők szeme láttára folyik, akkor nemcsak az eshetik meg, hogy a műsorvezetőket az utcán felismerve, jókívánságokkal ostromolják jóakaratú emberek, hanem neadj' isten az is, hogy valaki kritikát ír a műsorról.