Amikor a tévé leanyáz

Forrás: www.anettka.com

Nézem Anettkát. Vagyis nézném, de nincs a képernyőn. Férfihang beszél, élettársa az, aki valahol a kamerák mögött cigarettázik, ma ő a műsorvezető, ő a Pótanettka. A mélyen és kevésbé mélyen tisztelt tévénézők a képernyőn Anettka helyén csupán Anettka rózsaszín foteljét láthatják, a rendező sorrendben vágja be a fotelt nagytotálban, az előtte álló asztalra kitett mogyoróstálat teli mogyoróval, valamint valamelyik stúdióbeli reflektor közeli képét. A Budapest TV feltalálta a másfélszemélyes interaktív televíziózást, ahol - Pótanettkát idézve - kvittek a felek, a műsorvezető és a betelefonáló, mivel egyikük sem látja a másikat.

Megsértődés online

Anettka adás közben "megsértődött", ezért a Budapest TV-n futó szombat éjjeli műsora kellős közepén kivonult a kamerák látószögéből. Funkcióját ekkor az ott tartózkodó élettára, Pótanettka vette át. Pótanettka annyiból érdekes - televíziónézői szempontból -, hogy nem sajnálja osztani az igét. Miután lefikázta Szilágyi János régi rádióműsorát (Halló, itt vagyok), statáriumot intézett a néphez: vagy beszélnek a képernyőn látható fotelhez, vagy elmennek a búsba, az i-re pontot téve pedig nyíltan és egyszerűen lekurvaanyázott néhány nézőt.

A Szilágyigate ügy

A Szilágyi-fikázás apropója az untig ismert nézői kérdés volt, azaz hogy a telefonos kisasszony miért is nem kapcsolja ki a vulgáris kifejezéseket használó telefonálókat a műsorból az első csúnyátmondás után azonnal, mint ahogy tették és teszik azt más műsorokban, így például Szilágyi rádióműsorában. Erre válaszul Pótanettkától megtudtuk, hogy Szilágyiék a titkosszolgálatokat is megszégyenítő módszerekkel vetik alá a betelefonálókat egy K- vagy TY-típusú nemzetbiztonsági átvilágításnak, mielőtt szóhoz engednék. Emiatt - teljesen nyilvánvaló, remélem - Szilágyi gyáva és a Magyar Rádió egy nagy kupac gané, aminél csak a Budapest TV-től különböző tévéadók lehetnek igénytelenebbek és gerinctelenebbek. (Megjegyzés: egyébként Anettka azon van megdöbbenve, hogy "hogy lehet a XXI. században az év riportere egy olyan nő, mint Mónika".)

Rádiótelevízó a demokráciáért

A legszebb levezetés talán annak kérdésnek a nyilvánvalóan jelentékeny elméleti hátteret igénylő megválaszolása volt, hogy miféle interaktív tévéműsor az, ahol a műsorvezető nem látszik, illetve, hogy miben különbözik így a tévé a rádiótól.

Nos, a válasz nagyon egyszerű - így demokratikus a műsor. Pótanettka megfogalmazását használva, így vagyunk kvittek, mi, betelefonálók, és ők, a tévéműsorcsinálók. Mert ha Anettka nem láthatja a betelefonálókat, akkor a betelefonálók milyen jogon kívánják látni Anettkát? Tehát - és itt már én próbálom továbbvinni a gondolat selyemfonalát -, minden olyan élő tévéműsor, amibe be lehet telefonálni, kegyetlenül csorbítja a műsorvezetők legalapvetőbb emberi jogainak egyikét, a demokráciához való jogot. Egy példával élve: ha Ön, kedves olvasó, tévénézővé válik és betelefonál László atya éjjeli műsorába, akkor übermenschként tekinthet le a szerencsétlen barátra, akinek még az sem adatik meg, hogy ne látszódjék, miközben tévéműsorát vezeti.

A tévé leanyáz

Forrás: www.anettka.com

Ha megdobnak kővel, kúrd jól fejbe az illetőt! Főleg, ha ezt egy egész ország hallja! Ezt az íratlan szabályt is megtanulhattát mindazon nézők, akik - jobb híján - fültanúi voltak egy körülbelül 54-es intelligenciahányadossal rendelkező homo sapiens degradus primitive és Pótanettka párbeszédének. Akik láttak már Anettka-műsort, azok számára nem meglepő, ha valaki azért telefonál a műsorba, hogy jól leanyázza Anettkát, esetleg orálisan végrehajtott örömkielégítésre kérje fel, de olyat is láttam-hallottam már, hogy egy leszbi bige ráindult Anettkára. Ezért nem is fogtam gyanút az előbb említett illető, a Surmó Ember szónoklata kezdetén ("Szopjon le", "Véresre ba***nám" stb.), ám ezt rosszul tettem.

Surmó Ember a képernyőre követelte Anettkát, mondván hogy tőle szeretne kérdezni. Miután ezt Pótanettka többszöri próbálkozás ellenére is megtagadta, Surmó Ember megkérdezte, hogy mennyi Anettkánál egy óra. Pótanettka mérsékelte magát, és azt mondta, "Nagyon szép órája van Anettkának". Surmó Ember kifejtette hát, hogy ő bizony arra gondolt, mennyibe kerül Anettkánál egy óra dugás. Erre Pótanettka is dühbe gurult, és megkérte a Surmó Embert, hogy beszélje ezt meg az anyjával.

Surmó Ember a következő fordulóban közölte, hogy őt Anettka kétezerért sz**ta le, és egyébként is Pótanettka egy köcsög geci, és az egész társulat elmehet a kurva édes anyjába. Pótanettka, méltó ellenfélnek bizonyulván, egyszerűen és élő közvetítésben visszaanyázta a betelefonálót, és többször arra szólította fel, hogy bassza meg ő a saját édesanyját. Körülbelül három percig élőben köcsögözték egymást és anyáztak orrba-szájba.

Hol a határ?

A fenti, vulgáris, közönség előtt elkövetve pedig pártállástól, életkortól és intelligenciától függetlenül mindenképp megengedhetetlen szavak, mondatok, párbeszédek így hangzottak el a Budapest TV-n (ha nem durvábban) 2002 március 9-én, a 3. évezred és a XXI. század előszobájának aranyszegélyű küszöbén. Nem tudom, nem vagyok prűd és nem szoktam visszafogni magam ha bepöccenek, sőt, bevallom, pár napja véletlenül hangosan elkáromkodtam magam a villamoson. De legalább szégyellem! Viszont felháborítónak tartom, egy műsorvezető (még ha csak önjelölten is lett az) ilyen kifejezésekkel éljen és illesse a betelefonálót, bármennyire primitív, esetleg részeg vagy egyszerűen bunkó is az, és ráadásul büszkén fel is vállalja tettét (mármint nem a telefonáló).

Nyilvánvalóan a cél a minél nagyobb nézettség és a hírrovatokban való folyamatos szereplés, amit ez a jegyzet is csak elősegít - de mégis, könyörgöm, mindenáron? Mindenáron szükség van erre? Hol van vajon az a határ, amit ORTT-től és minden egyébtől függően ÖNKÉNT meg kellene húzni és soha át nem lépni a médiában?

Forrás: www.anettka.com

Az Anettka-műsort részemről az sem mentené fel a vétség alól, ha Pótanettka hirtelen felindultságára hivatkozna valaki, mivel ült ott a stúdióban valaki, aki a telefonokat kezelte és bizonyára előfordult ott egy hangmérnök és egy rendező is. Akiknek a megfelelő pillanatban illett volna lehúzni egy hangerőszabályzó potmétert és beadni a habzó szájba egy kis zenét, vagy legalább egy szocreál monoszkópot.

Különben dühbe jövünk

Surmó Ember telefonja után egyébként Pótanettka megtáltosodott, és kegyelmet nem ismerve kötött bele minden telefonba. Egy hatvan éves nénikére, aki azt adásba kerülést követően csak 3 másodperccel később tudott megszólalni, azzal köszöntött, hogy "Légzési problémákkal küzd?", a műsor létjogosultságát és célját intelligens módon firtató kérdezőket pedig "Jó éjszakát"-tal vetette ki a vonalból, ha éppen olyat kérdeztek, amire nem tudott válaszolni.

Csak az remélhetett néhány mondatnál is többre elegendő időt Pótanettkától, aki Anettkával szimpatizált, esetleg sajnálta, hogy megsértődött és nincs a képernyőn. De ezek az emberek sem maradtak kötözködés, fikázás és lealázás nélkül, merthogy Pótanettka többször közölte, hogy Anettka itt van, törökülésben ül a stúdió sarkában és röhög, többek között "Önön is, tisztelt asszonyom".

Ha már belementem a témába, álljon itt az Anettka-műsorok ars poeticája (szintén az élettárs szájából véve ki az igét). Anettka azért csinál műsorokat, mert ehhez van kedve. Anettkát erre senki nem kötelezi, és ha van kedve, beül a kamera elé, ha nincs, akkor meg nem. Bármit lehet tőle kérdezni, de bárhogyan reagál, a bunkó emberek szemében mindig feketebárány marad. Ha van rajta sapka, azért, ha nincs, akkor azért. Szegény nyuszi...

Kockázatok és mellékhatások

Már csak adalék, hogy a civilizált érintkezés határán átszáguldó műsorvezető hány ember lelkét kavarta fel. Engem csak megbotránkoztatott, de betelefonált egy idősb hölgy is, aki elmondta, hogy az elhangzottak miatt már nyugtatót is vett be, és ezentúl sosem megy majd ki az utcára, valamint minden 20 és 30 év közötti férfi degenerált.

Anettka és kedves Élettárs! Ismerjük magukat, sztárok, híresek, és ha kell, nézzük is a műsorukat, csak egyre kérem Önöket: Az Isten szerelmére, húzzanak egy vonalat a normalitás és abnormalitás határán, és azt ne lépjék át. És ezt addig tegyék meg, amíg egy szerencsétlen hülye magyart be nem visz a mentő az intenzívre a műsorban eléhangzottak utóhatásaként. Látják, hülye az átlagember, könnyen kárt tesz magában. Vigyázzanak ránk!