Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBolgár hamis látszatot keltett
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen terjedelmes helyreigazítás közlésére kötelezte a Klub Rádiót a Megbeszéljük című műsorban március 19-én elhangzottak miatt.
Bolgár György névtelen betelefonálója valótlanul híresztelte, hogy a tavaly őszi zavargások során a Rebisz egyik kiemelőcsoportja által őrizetbe vett és agyba-főbe vert, később csoportosan, felfegyverkezve elkövetettt hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsított Kruchina fivérek a Fradi szűk magjához tartozó huligánbanda tagjai, hogy Kruchina Károly március 15-én az Operaház előtt barikádot épített volna, hogy a dobálással kapcsolatos élményeiket mesélték volna, hogy ausztrál tanúkat hozattak volna az ártatlanságuk igazolására, hogy Morvai Krisztinával körbefutották volna a tévéstúdiókat, és így tovább.
Bolgár György műsorvezetőnek a betelefonáló állításaira tett azon megjegyzése, hogy a korábbi eseményeket a betelefonáló által elmondottak más megvilágításba helyezik, olyan hamis látszatott keltett, hogy a Kruchina testvérek mégis bűncselekményt követtek el.
A Klub Rádió a névtelen telefonáló egyetlen dehonesztáló, a Kruchina fiúk szavahihetőségét kétségbevonó állítását sem tudta bizonyítani az eljárás során, és azt a védekezést sem fogadta el a bíróság, hogy a műsorvezető csak véleményezte a hallgató által elmondottakat, nem fogalmazott meg tényállítást. A rádió nem idézte tanúként a betelefonálót, akinek a személyazonosságát nyilvánvalóan ismerik, hiszen miután Bolgárnál érdeklődtünk utána, egy magántelefonszámról, nevét és elérhetőségét titokban tartva az Indexnél is bejelentkezett, tovább ragozva a rádióban elhangzottakat.
A Klub Rádió arra is hivatkozott a perben, hogy a Megbeszéljük című műsort még egyetlen alkalommal sem kötelezték sajtó-helyreigazításra.