Jól fizet-e a leszbikusság? - Csiszár.hu

A magyar irodalomban Turi Dani, a médiatörténelemben pedig Nagy Feró képviseli ezt a különös áramlatot: a legömbölyített, másodpercre kiszámolt műanyagvilágban a természetes, őszinte csetlés-botlás nemcsak szimpátiát, hanem elismerést is kivált. Aztán a siker folytatni akarja önmagát, az őszinteségből szerkesztési elv (sőt: policy) lesz. A józan paraszti ész visszamegy kapálni, árnyékát és vélt esszenciáját: a közönségességet hagyva a stúdióban. Népdal és magyarnóta.

Csiszár Jenő

A Csiszár.hu című éjjeli beszélgetősdi Jenő alakján kívül interaktivitásával tüntet: e-mailben, telefonon és SMS-ben is be lehet úgymond kapcsolódni a beszélgetésbe. Az SMS-ek és e-mailek persze - papírforma szerint - épp annyi értelemről tesznek tanúbizonyságot, mint a balesetek körül a kamerába integető apuka arca. "Jók a nők, Jenő", "muti a cicit" és hasonló épületes gondolatok pattogzanak ki a virrasztók buta kobakjaiból - de legalább annyi kiderül belőlük, hogy a műsor valóban élő. (A tv2 tudvalevőleg szabadosan kezeli az "élő" közvetítés fogalmát, ahogy ezt a szerencsére már letűnt Gesztiméternél tapasztalhattuk.)

Jenő most állati eredeti ötlettel rukkolt ki, amit aztán sikerült állatiasan megvalósítania. Beszélgetőtársa két leszbikus plázacica volt, visszafogott értelmi és vitakészséggel, ám tetszetős külsővel (standardizált érték). Nyilvánvalóan először szerepeltek nemhogy tévében, de nagyobb társaság előtt is; de nem is ezért voltak jelen. A fajsúlyos médiaszemélyiségek műsoraiban amúgy is inkább érdekes állatkaként és a showman díszleteként jelennek meg a vendégek, de erre Fábry Sándor jobb példa. Cicus és Kiscsibe (!) mint leszbikus nő, de semmiképp sem mint ember került Csiszár kamerája elé.

A homoszexualitás kedvelt témája a biznisztévének, de nem azért, mert a tévék vezetősége egytől egyig melegekből áll. És nem is azért, mert így szeretnék felhívni a figyelmet a kisebbségek nehéz helyzetére meg az intolerancia elleni harcra. Csupán azért, mert az valami egzotikus, a többség számára talán kissé bűnös, épp ezért izgalmas... egyszóval: populáris, érdekes dolog. A leszbicizmus meg még sokkal jobb, hiszen az egyben nők mutogatására is alkalmat ad. - Hogyan kell női mellet csókolni? - teszi fel a ravasz kérdést Csiszár, és sikeresen rá is veszi alanyait - mert ezek nem partnerek, hanem alárendelt bábok - arra, hogy bemutassák. Kisvártatva leszbipetting keletkezik a stúdióban, de hát ezt el is várjuk. Minek meghívni két leszbikust, ha nem szeretkeznek a kamerák előtt, nem igaz?

Alkalmat ad továbbá a leszbitéma az ismert világegyetem legostobább kérdéseinek felvetésére. "Igazi leszbik vagytok, vagy csak játsszátok? Hiányzik-e a fasz? Jól fizet-e a leszbikusság?" - Csiszár egyáltalán nem sajnálja a svungot, megkérdez mindent, ami csak egy szabadnapos, talajrészeg biciklitolvajnak eszébe juthat. Nem is ez a baj. Létezik ez a szellemiség (bár ezt inkább egy l-lel írják), lehet így műsort készíteni. Csakhogy nyilvánvaló, hogy Csiszár készült a beszélgetésre, és ebbe a felkészülésbe a legalapvetőbb információk beszerzése sem fért bele. Amit ettől a két szőkeségtől próbált megtudni - nagyrészt hasztalanul -, azt egy könnyed netszörföléssel előkereshette volna, és akkor nem kell olyan könnyfakasztóan hagymaszagú, primitív kérdésekkel előállani, hogy hiányzik-e egy leszbikus nőnek a hímtag, illetve mit tud a partnere, amit ő (a férfiideál) nem tud.

A homoszexualitás kedvelt témája a biznisztévének

Még könnyebb lett volna a szakma etikájára vonatkozó alapelvek megismerése. Elsőként talán fel kéne ismerni, hogy a médiasztárok között a politikai (és etikai) korrektség nyilvános áthágása olyasfajta vetélkedéssé kezd fajulni, mint a városszéli vagánygyerekeknél a gyorsulási verseny meg a kukák felborogatása béemiksz kerékpárral. Mennyiért ölné meg a miniszterelnököt? Mire jó ez az egész buziság? Vajon várható-e sekélyinterjú Strasbourgba készülő romákkal, amelyben megpróbálják lekaparni róluk a festéket? Pedig erkölcstelenséggel és nagyferósággal feltűnést kelteni nem kunszt (és most véletlenül sem "művészet" értelmében használom a szót). Böfögni a templomban sem teljesítmény: a haverok hátbaveregetése után csak a szégyen marad. Provokálni jó móka kétségtelenül, akár médiakritikát is okozhat egy-egy zajosabb csapás a kőbaltával - de a kritikus az olyan, hogy ugrik mindenre, ami kicsit is büdös.

Hogy Pesty László hogyan és minek került a műsorba, azt inkább ne akarjuk megfejteni; tény, hogy így lett igazán kínos a helyzet. Csiszár valószínűleg vonzódik a káoszhoz - és ez szimpatikus filozófia -, csak nem mindig sikerül legalább annyira kézben tartania, hogy a produkció vezethető maradjon, és ne folyjon szét követhetetlen, és ezért értéktelen véleménypürévé. A kiváló riporter (mármint Pesty, mert Csiszár nem riporter) ebben a szereposztásban - ami itt a szereposztás hiányát jelenti - nem volt képes megőrizni hidegvérét. Arcpirító stílusban igyekezett kommunikálni a lányokkal ("nézd, szívem"), nyilván az előzmények, Csiszár paleolitikus csevegésének hatása alatt. Nem menthető, ahogy szamarat csinált a magas lóból, de érdemeire való tekintettel erről ennyit.

De tegyük fel, hogy csak késő volt. Éjjel egy óra körül a legelszántabb polgárjogi harcosnak is kicsúszhat a száján egy-egy darabka birodalmi álom; írjuk a faragatlanságot az álmosság számlájára. Próbáljuk elhinni, hogy Jenő megint csak túl őszinte volt, kicsit el-elszólta magát. Nem így van, de legyünk jóindulatúak. Egyvalami akkor sem nézhető el. Ebben az országban valószínűleg több ezer olyan leszbikus nő van, akik ki tudják, ki tudnák fejteni a véleményüket úgy, hogy közben ne lehessen rajtuk öblösen röhögni, vagy legalábbis ne kelljen. Köztük van elég olyan is, aki ezt a kamera előtt is megtenné. Ebben az esetben a Csiszár.hu igazi, jelentős és emlékezetes fegyvertényt tudhatna magáénak, Jenő emelt fővel bújhatna ágyba a műsora után, és annak a tényleg értékes és üde egyenességnek, amit képvisel, adhatna valami tartalmat. És akkor nem kellene csak az üres bőrt táncoltatni hétről hétre, nem kellene az odamondás erőltetésével olyan mélyre süllyednie, hogy barlangászokkal kelljen keresni egész hétvégén. Igaz, azok az okos nők nem vetkőznének le, s így elmaradna a szexjelenet. Lelkileg viszont talán többet mutatnának felöltözve, mint két butuska barbibaba pucéron.

Ennek persze két lényeges feltétele lenne. Csiszárnak el kellene viselnie, hogy nem nevezheti őket büntetlenül libának, ahogy most tette. Le kéne mondani a teljes dominanciáról, és ez showmankörökben néha nehéz.

Ja, és ideje célközönséget cserélni, Jenő.