Kitört a főzőshow-háború

2008.02.21. 21:22
A Tv2 már március 3-án bemutathatja új valóságshow-ját, amiben sztárok főznek egymásnak, csak hogy az RTL Klub főzőshow-ja meg ne előzze őket. Kiderül, hogy az RTL Klub is celebeket pakolt műsora első adásaiba, így most már tényleg teljesen ugyanolyan a két valóságshow. A formátum angol tulajdonosa hangsúlyozza, hogy az RTL-nek adta el a magyarországi jogokat, és úgy tudjuk, hogy hivatalos levélben perrel fenyegette meg a Tv2-t. A harc tovább folytatódik, a tét a délutáni műsorsáv.

A Hal a tortán és a Vacsoracsata harca tovább folytatódik egyelőre még a csak a képernyőkön kívül. A Tv2 és az RTL Klub műsora a megtévesztésig hasonlít egymásra, legalábbis, ami a szabályrendszert illeti. Mindkét műsor naponta jelentkező valóságshow, amiben öt játékos vendégeli meg egymást, főznek és sütnek, majd a hét végén pontozzák egymást. Mindkét műsor hétköznaponként jelentkezne közel azonos műsorsávban, a délutáni órákban. (Az RTL Klub műsora, a Vacsoracsata a műsorújságok szerint 16:25-kor a Balázs show helyén kerül majd adásba március 3-án, a Hal a tortán indulása még bizonytalan, addig úgy tudtuk, hogy március 10-én a Favorit helyén, vagyis hat óra körül jelentkezne).

A két show-ban csupán egyetlen eltérés van: a Hal a tortán sztárokra épít, míg a Vacsoracsatában hétköznapi emberek vendégelik meg egymást.

A német műsor

A Tv2 saját fejlesztésű műsorról beszél, amit hosszú hónapok előkészületei előztek meg, míg az RTL Klub azt mondja, hogy külföldről vásárolták a formátumot, aminek az angol Granada a tulajdonosa, és Angliában például Come Dine with Me címen fut a Channel 4-on, míg a német Voxon például The Perfect Dinner a neve. Az RTL Klub már január óta honlapján és reklámblokkjaiban is hirdeti a műsort, keresi a jelentkezőket, míg a Tv2 pár napja váratlanul jelentette be a show indulását.

Az angolok is beleszólnak

Az RTL Klub nem nyilatkozik hivatalosan az ügyről, de erőteljes kommunikációs munkába kezdett, míg a Tv2 elzárkózik minden kérdéstől. Annyi biztos, hogy a színen feltűnt, talán az RTL Klub kérésére, esetleg jövőbeli közép-európai üzletei védelmében a Granada is.

Úgy tudjuk, hogy a cég ma hivatalos levélben szólította fel a Tv2-t, hogy a szerintük formátumvédett show-ra túlságosan hasonlító programot ne tűzzék műsorukra, ellenkező esetben polgárim peres eljárást indítanak a csatorna ellen.

„Nem szeretném kommentálni az információit" - nyilatkozta az Indexnek Debbie Lawrence, a Granada Media sajtóosztályának munkatársa.

Debbie Lawrence annyit azért elárult, hogy tavaly a Tv2-vel is folytattak tárgyalásokat a formátum megvásárlásáról tavaly, de végül az RTL Klubnak adták el azt.

„Úgy gondoltuk, hogy az RTL Klubon sikeresebb lesz a produkció" - tette hozzá a Granada sajtómunkatársa.

Az Index úgy tudja, hogy azért került az RTL Klubra a program, mert a csatornával már előrehaladott tárgyalásokat folytatott az angol cég, amikor a Tv2 bejelentkezett, hogy érdekelné a műsor.

Csak ijesztgetnek?

Kérdés, hogy bepereli-e valójában a Granada a Tv2-t, hiszen a magyar jogrendszer és a bírói gyakorlat nem sok jót ígér, a bíróság általában a legkisebb eltérések esetében is el szokta utasítani a formátum gazdájának keresetét.

A Granada lehet hogy keményen fog fellépni, hogy így határozottnak tűnjön a számára még szinte ismeretlen közép-európai piacon, de az is lehet, hogy nem megy el a perig, hiszen ezzel Európa második legnagyobb médiavállalatát (vagyis megrendelőjét) a ProSiebenSat1-csoportot haragíthatná magára.

Egymásra licitálnak

Úgy tudjuk, hogy a Tv2 ennek ellenére nem állt el a show műsorra tűzésétől, sőt TV2-közeli informátoraink szerint a csatorna március 3-ára hozta előre váratlnaul a Hal a tortán indulását, ami rendkívüli műsorváltozással jár, hiszen a március 3-i hét programját tartalmazó műsorújságok már a nyomdában vannak, és holnap kerülnek a standokra. Ezekben viszont a Bostoni halottkémek című amerikai krimisorozat szerepel a Tények előtti műsorsávban.

Az RTL Klub is visszavág, hiszen úgy tudjuk, hogy rögtön az első héten különleges kiadással jelentkezik majd a Vacsoracsata. A show-ban az első öt epizódban nem hétköznapi emberek, hanem celebek szerepelnek majd. Ezt egyébként megengedi a formátum licence, hiszen a The Perfect Dinnerben is feltűnnek néha sztárok.

Úgy tudjuk, hogy az első részben többek közt Győzike felesége, Bea asszony, Sütő Enikő modell és Benkő Dániel lantművész és b-kategóriás botrányhős főz majd saját konyhájában.