Egyes programok már május végétől hallhatók, így vasárnap indult a Klubrádión a Dupla Légzsák Virággal, Rádió Petrával és Szabolcs Tokától Bokáiggal. Május 27-én, hétfőn kezdi vezetni a Kívánságműsort minden hétköznap 18-tól 19 óráig Géza Hétköznapis.
A rádiósok folytatják az Est.Fm-ről ismert Internethíradó, Büntető mozidélután, Izlésrendőrség, Hal's Angels műsorokat, valamint a Programajánlót. Az Est.Fm-től már 2001 folyamán távozott korábbi főszerkesztő, Pálinkás Szűcs Róbert is újra jelentkezik keddenként az Addig jó, amíg Kádár él című produkciójával. Mint Géza Hétköznapis az Indexnek elmondta, az End.Fm-eseknek is nevezett csapat júniustól minden este hat órától kezdve veszi át a terepet a Klubrádión. Esténként Infra Gandhi vezető DJ határozza meg a rádió zenei arculatát, így a hallgatók a régi hangulattal találkozhatnak majd.
A Klubrádió vezetése arra kérte az ex-Est.Fm-eseket, hogy mindenben ugyanazt adják, mint az előző munkahelyükön. Bár a Klubrádión vannak közéleti programok, ők a jövőben sem fognak politizálni. A rádió vezetőinek megbízásából közreműködnek a honlap megújításában is. Valószínűleg minden műsornak saját topikja lesz, és nagyfokú interaktivitásra törekszenek a műsorkészítők, hasonlóan a Pesti Est Rádióhoz.
A Klubrádió nagyban támogatja új munkatársait, többek közt hozzájárult önálló irodájuk létrehozásához. Saját szlogent is kaptak: az esti műsorsávban csak ők mondhatják be, - kis Est.Fm utánérzéssel - hogy a hallgató a Zebrádiót hallja, az adó kabalazebrájára utalva.