További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Miközben a komoly politikai napilapok példányszáma fokozatosan csökken, és a Magyar Hírlap jobbra tolódásával a konzervatív színtéren sincs már sok hely, a megújuló Esti Hírlap komoly, polgári politikai napilap lesz, ráadásul kifejezetten a fővárosi olvasóknak szánják, pedig a lelkesen indított budapesti napilapok mind csúfos véget értek az utóbbi tíz évben. (Elég ha csak az Axel Springer kiadásában megjelent Reggel alig egyéves pályafutására gondolunk 2005-ben)
Komoly politika
A lap beharangozó sajtótájékoztatóján Füstös Zsolt, az Esti Hírlap főszerkesztője bemutatta az első próbaszámot, amiben még nem is voltak cikkek, csak címek. Az egyelőre tizenkét oldalon megjelenő, de a tervek szerint pár hónapon belül tizenhat oldalasra hízó újság címei alapján az Esti Hírlap komoly politikai napilap lesz, ahol a politikai-gazdaság hírek mellett elemzések és publicisztikák jelennek majd meg, és legfeljebb pár oldal jut a könnyedebb magazinosabb témáknak. Plusz egy oldal sport.
Az Esti Hírlap első, már cikkekkel is feltöltött mutatványszáma a tervek szerint október 23-án jelenik majd meg, és körülbelül egy hónappal később már minden nap olvashatjuk majd az újságot. A lap állítólag száz forintnál is olcsóbb lesz majd.
Az Esti Hírlap a hagyományokhoz híven délutáni napilap lesz, vagyis a dél körüli lapzárta után délután négykor jut majd el az utcákra. A tervek szerint a lapot rikkancsok terjesztik majd, annak ellenére, hogy jelenleg a kerületi önkormányzatok nem engedélyezik, hogy mozgóárusok járják az utcákat. A főszerkesztő szerint viszont már folynak a tárgyalások a rendeletek felülvizsgálatáról, így az Esti Hírlap megjelenésével újból feltűnhetnek a főcímeket rikoltozó árusok Budapesten.
"Nem jobb vagy baloldali, hanem polgári lapot szeretnénk létrehozni, ami kicsit felkavarja a magyar média állóvizét" - mondta el Füstös Zsolt, aki lapjával az ellen akar küzdeni, hogy Magyarország nem polgárosodik, hanem bulvárosodik.
Rejtőzködő tulajdonosok
A lap tulajdonosairól azonban nem akart beszélni a főszerkesztő, annyit árult el csupán, hogy külföldi pénzügyi befektetők pénzelik az Esti Hírlap újraalakulását, akik jelentős vállalatokkal rendelkeznek Magyarországon, de ez az első befektetésük a médiapiacon.
A tulajdonosok állítólag hosszútávon terveznek az Esti Hírlappal, és az első év végéig a veszteséget is hajlandóak finanszírozni. Az újság szerkesztősége húsz fős lesz, Füstös fiatalokat szeretne felvenni, de állítólag a laphoz akarnak csábítani majd pár húzónevet is. A tervek szerint a ma még bulvárportálként üzemelő estihirlap.hu is átalakul, itt lehet a lap megjelenése után például majd a szerkesztőségi blogot is olvasni.