A kereskedelmi tévék legsötétebb pillanatai

2007.10.04. 18:40

1997 október 4-én indult a Tv2 műsora, ami még egy elégséges matematikaérettségivel is azt jelenti, hogy idén tíz éves az igazi kereskedelmi tévézés Magyarországon. (A Szív tv-t most inkább felejtsük el!) Persze örülhetnénk is, pezsgőt ihatnánk Jakupcsek Gabriella cipőjéből, meg konfettit dobálhatnánk Stohl András fejére, de mi már csak olyanok vagyunk, akiknek a pohár mindig félig üres, ezért ebből az alkalomból inkább összegyűjtöttük azokat a pillanatokat, amikor szégyelltük, hogy az a doboz ott áll a nappalink közepén. Klikkeljenek, szavazzanak, sőt voksoljanak, hogy megtudjuk, melyik volt a kereskedelmi tévék legszégyenteljesebb eseménye! Lehet, hogy egy-két emlékezetes pillanatot kifelejtettünk, de hát egyrészt mi sem ültünk mindig a tévé előtt, másrészt már készül a szavazás második fordulója, amiben azokat a jeleneteket gyűjtjük majd össze, amik inkább viccesek voltak, mint kínosak. És ne felejtsék, amelyik esemény a legtöbb pontot kapja, az lesz hivatalosan a kereskedelmi tévézés tíz évének legsötétebb pillanata.

A viharos tűzijáték botrányos közvetítése

Az hagyján, hogy a kereskedelmi tévék nem nézik a saját időjárás-jelentésüket, ezért 2006-ban váratlanul éri őket, hogy vihar vonul át augusztus 20-án este Budapesten. Még azt is megbocsáthatjuk, hogy csak vibráló kaleidoszkópot, meg szétfröccsenő színes pacákat mutatnak tűzijáték címen, de az már tényleg érthetetlen, hogy ha legalább fél tucat kamerával vannak a helyszínen, miért nem közvetítik az utóbbi évek legsúlyosabb magyarországi katasztrófáját? A breaking news helyett miért mennek ezerszer ismételt vígjátékok? És egyébként is, hogy lehet, hogy a Hír tv egyetlen kézi kamerával lenyomja az egész magyar médiát?

A Viva interjút csinál a miniszterelnökkel

Az ember óvatlanul a Vivára kapcsol, hogy hátha szembejön a You're Beautiful James Blunttól (igen, 2005-öt írunk), vagy legalább egy Back II Black-klip, erre nem Gyurcsány Ferenc szorong az Interaktív című műsor kanárisárga stúdiójában, és játssza a jófej miniszterelnököt?

Persze ekkor már dübörög a kampány, mintha csak Náksi és Brunner pakolná alá az alapokat, és már az első szavazók lelkéért folyik a küzdelem, de a Vivának még jelentős adókedvezményekért vagy a közszolgálati besorolásért sem kellett volna belemennie ilyesmibe. Legfeljebb, ha Gyurcsány cserébe legalizálja a kokaint, és államilag dotálja a zeneipari munkások adagját.

Ha kirázza a hideg, amikor technó helyett vörös burzsoát kap a képébe, szavazzon a Viva legsötétebb pillanatára!

Bánó a Zsanett-ügyről nyilatkoztat ki a Napkeltében

A Zsanett-ügy kihozta a tévésekből a hivatásos nemierőszak-szakértőt. Bánó Andrásnak is ki kellett fejtenie:, szerinte az nem életszerű, hogy amikor valakit hátulról megerőszakolnak, nem kukucskál abúzus közben hátra kíváncsian, és nem rögzíti fényképszerű élességgel a támadó arcát. Persze, Zsanettnek még szamárfület is kellett volna mutatnia, meg elkérnie a zsaru személyijét, fél kézzel, mert a másikkal közben fantomképet skiccel, nem? Ráadásul Bánónak sikerült elmondania a férfiszájból elereszthető legbornírtabb mondatok egyikét: "Én nem vagyok nő, csak úgy belegondoltam, hogy életszerűen azért csak megnézném, hogy ki az, aki döfköd engem hátulról, nem?" Emmán döfi.

Fekete Pákót majdnem agyonlövik

Lehet, hogy Afrikában néhol mindennaposak a kivégzések, de ettől még nem kéne letesztelni szerencsétlen fekete csávót, mennyira szarja össze magát, ha pisztolyt nyomnak a fejéhez. Fekete Pákó persze az univerzális és mindenkor bevethető balek, akit bárki, bármivel, bármikor, bárhol meg tud szívatni, mert olyan komolyan veszi a legképtelenebb átveréseket is. A Kész átverés kamusztorijában a titkosszolgálat beszállítja Jáksót meg Pákót egy pincébe, mert rosszalkodtak, Jáksót agyon is lövik ott helyben. Pákó pedig a halálfélelemtől szó szerint reszketve várta, mikor kerül rá a sor. Oké, hule, hule a mi Pákónk, mindent bevesz, amit elé tolnak, de agyonlövéssel fenyegetni az ágrólszakadt didikirályt: taplóság.

Frei bérgyilkost kiált

A magyar kereskedelmi tévézésben kevesen alkottak ércnél maradandóbbat, de Frei Tamás acélmagos lőszerrel írta be magát a történelembe. A Dosszié 2001 áprilisi adásában, még az RTL-en, A Riporter egy orosz bérgyilkossal csevegve azt találta kérdezni, ugyan mennyiért nyírná ki Orbán Viktort, aki akkoriban épp a nemzet tényleges miniszterelnöke volt. Egyébként egymilliót mondott a marcona zsoldos. Na, erre beindult a hallali, hogy meg akarják gyilkolni a Mi Miniszterelnökünket, gyakorlatilag hadiállapot van, elképesztő. Kisvártatva Juszt László megunta a kormánypártok hisztijét, telefonált kettőt, aztán kiment Moszkvába, és leleplezte, hogy Frei egy bolti eladót bérelt fel, hogy előadja a bérgyilkost. Máig csodálat és rejtély tárgya, hogyan találta meg Juszt a moszkvai éjszakában ezt az embert. Eszméletlen ciki volt, Frei Tamáson röhögött az egész ország, és nemcsak mert lebukott egy béna trükkel. Hanem mert nem volt nehéz úgy érteni a kérdését, hogy Frei akkora perverz, akinek untalan az jár az eszében, hogyan irthatná ki Orbán Viktort. Pedig csak elszaladt vele a ló.

Le is szaladt egy időre a képernyőről, hogy aztán a Tv2-n térjen vissza. A botrány jót tett neki, ideig-óráig megkomolyodott, elhagyta a debil effekteket, valamint erőt vett rajta a nemzetépítő szenvedély, és mostanában nagy lelkesedéssel mutogat külföldi országokat, ahol minden jobban megy, mint nálunk.

Friderikusz maratoni interjúja Gyurcsánnyal

Rendszeresen előfordul, hogy valamelyik tévében jó alaposan benyalnak egy politikusnak, aztán adnak pár baráti csókot mindkét farpofájára, de azért az médiatörténeti eseménynek számított, amikor Friderikusz Sándor az ATV-n egy álló héten át, minden este ott hevert Gyurgyány Ferenc lába előtt, miközben a miniszterelnök a reformcsomagot magyarázta. Mondd még, Ferenc, olyan édesen cseng minden szavad! Ha nem bírja, hogy a tévé politikusok hangosbeszélőjévé változik, és közben még kéjesen nyögdécsel is, ide kell szavaznia!

Havas Henrik beszól egy éhségsztrájkoló tanárnőnek

Azért tegye fel a kezét, akinek nem esett jól, amikor Havas Henrik néhanap beszólt valamelyik idióta celebnek? Mondjuk, feltett egy keresztkérdést Anettkának a sztratoszféráról, vagy Kiszel Tündét faggatta a szemöldökéről.

Mert hát Havas Henrik nem akkor vált ellenszenvessé, amikor olyanokat cseszegetett, akik akár egy hordó penészes pacalban is megmártóztak volna, ha ezzel bekerülhetnek a tévébe, hanem amikor védtelen, egyszerű embereknek szólt be csak azért, mert ő a Tanár úr, aki csípőből osztogatja a karót. Egyes, leülhet.

Például, amikor az iskolabezárások miatt éhségsztrájkoló tanárnőnek azt mondta, hogy amúgy is ráfér egy kis fogyókúra, aztán a felháborodott Claudiának elmagyarázta, hogy egy profi riporternek szinte kötelessége, hogy tapló legyen. Ha még ez sem hergelte fel annyira, hogy jó nagyot bökjön, emlékezzen vissza, hogy a szerencsétlen tanárnőtől fogcsikorgatva bocsánatot kért, meghívta vacsorázni, majd az egészből bulvárriportot forgattatott az Aktívval.

Jimmy temetése az RTL Klubon

Dusicza Ferenc, az RTL Klub vallásügyi tudósítója három órán át suttogott áhítatban ázva, miközben a gyászmenet végighaladt Csepel szürke, mocskos hólétől lucskos utcáin. Mindezt azért, mert egy erőteljesen ritkuló, bár göndör fürjeit büszkén viselő, részeg műdalénekes véletlenül fejbe lőtte magát. Az RTL Klub Dianát akart csinálni Jimmyből, még Schmuck Andort is bevetették az ügy érdekében. (Az egykori politikus a barátok nevében búcsúztatta a Királyt). A tévécsatorna mentségéül azért annyit fel lehet hozni, hogy akkoriban még a Dáridó és a Koóstoló népe voltunk, a BKV pedig a tömeg miatt mentesítő járatokat indított a csepeli temetőbe.

Merlini kilövi magát a semmibe a Viasat3-on

A műsor, ami tönkretette David Merlini egyetlen trükkjét. Azt, hogy képes halálosan komolyan venni saját magát.

Miután ugyebár Magyarország első számú (egyedül van, nem nehéz) szabadulóművésze összeveszett az RTL Klubbal, a Viasat3-hoz szegődött, ahol is 2005 szeptemberében egy rakétával kilőtte magát a nagy büdös semmibe. A produkciót még a kamerák is csak nagyon messziről közvetíthették, így a műsor csak egy apró pukkanásból meg egy vizes Merliniből állt. Akinek persze el kellett hinnünk, hogy egyesen az űr felé száguldó rakétából szabadulva érkezett a Dunába. De tényleg.

Az amúgy sem túl lenyűgöző trükköt ráadásul végleg hazavágták a Viasat3 műsorvezetői, akik alig bírták ki, hogy ne röhögjék körbe a vízből kikecmeregve nagyon komolyan, összevont szemöldökkel ziháló Merlinit.

Napsugár élő adásban veszti el a szüzességét

Az igaz, hogy BB Évi szeretkezett először élő adásban, de Anettkának semmibe sem került ezt a teljesítményt csípőből überoenie. Anettka persze nem a saját, hanem a Kőszegi Napsugár nevű leányzó szűzhártyáját vitte a vásárra, sőt ajánlotta fel közcélú hasznosításra. Napsugár leszbikus leány volt, aki saját bevallása szerint még nem volt férfival, és úgy döntött, Anettka műsorában vet véget ennek az állapotnak. Anettka Nagy Ő-szerű valóságshow-t rendezett, egy vetélkedőt, amelynek fődíja: egyenes adásban megdugni Napsugárt. Meg is lett dugva.

Okinak kurvát szerez az RTL Klub

Az Oki, a fingós kurvapecér kalandjai a Való Világban című aktához hozzátűzhetjük a magyar médiatörténelem legviccesebb mondatát is : "Nem vizsgáltuk, hogy Irén prostituált-e." A történet rövid, velős, és térdig tocsoghatunk a szaftban. Oki bekanosodott a Villában, az RTL Klub meg pusztán emberbaráti szeretetből nőt szerzett neki. Hogy hogyan szerezték, az persze ködös, a csatorna szerint egy telefonszámon lehetett önként jelentkezni, és nem vizsgálták a jelentkezők előéletét. Ellenben a prostikat jól ismerő állampolgárok szerint Irén, a vörös démon hivatásos örömlány volt, és sokan arra tippelnek, hogy a Való Világ stábja hajtotta fel és fizette meg, hogy Okinak ne legyen már annyira szar az élete, és hogy pár nézővel több kapcsoljon az RTL-re.

Orbán megszivatja Svábyt

Pályája csúcsán Sváby András olyan kínos interjút hozott össze Orbán Viktorral, hogy a néző arca égett a műsorvezetőé helyett. Vegyük hozzá, hogy Svábynak Orbán feje lett volna a nagy skalp, az ellenséges törzsfőnök szépen preparált trófeája, ki lehetett volna akasztani az iroda falára a szamurájkard mellé. De nem jött össze. A rossz tanuló felel. A producer látványosan ideges volt, mint aki csak az utolsó két tételből készült, hátha azt húzza a vizsgán. Olyan baromságokat kérdezett, mintha egy diáklap harcos újságírója lenne, Orbán magas labdáit meg képtelen volt lecsapni.

Lassú, mazochista élvezettel nyújtott öntökönszúrását apróbb mutatványokkal tette még humorosabbá. A lapozgatós poént azért sütötte el, mert az interjúalany váratlanul visszakérdezett, milyen szakértőkre hivatkozik a szerkesztő úr. A válasz hosszú papírzörgés volt, Sváby az idézetet kereste, közben Orbán szabadon elfoglalhatta magát. Ráadásul a Napló műsorvezetője a következő mondattal zárta az iszonyatos önszopatást: "Lehet, hogy elszokott tőle, de ezek kemény kérdések voltak."

Petra Anettka fényképére maszturbál

A produkció minden egyes pontján végigmehetünk: beteg, beteg és nagyon beteg. A legrémesebb álmainkban se tudnánk kiagyalni olyat, hogy ez a szőrmebundás csaj maszturbálást imitáljon Anettka fotójára. Ehhez Anettka kell, és az ő barátai.

A festett vörös hajú, lila szemhéjú, enyhén lófejű, lottyadt mellű Petra a legutolsó állatpornós színésznőnél is rosszabbul játssza meg magát. Kicsit olyan, mintha elmebetegek erotikus műsort csinálhattak volna terápiás céllal, és az eredményt szigorúan zárt körű vetítéseken a doktor urak hümmögve és fejcsóválva kiértékelnék. Aztán finomítanának a gyógyszeradagokon.

Pintér Dezső köztársasági elnököt játszik

A kertévék nagy utat tettek meg mostanáig, a történelmi ökörséget ők sem tagadhatták meg egyik napról a másikra. A TV2-n például a csatorna indulásától egészen 2004-ig megtekinthető volt a kései szocializmus imbolyogva hülyeségeket beszélő, kontraszelektált figurája, a megyei párttitkár. A szerepet a tévé elnöke, Pintér Dezső játszotta el minden szilveszterkor, illetve olykor nemzeti ünnepen is. Ilyenkor pezsgőspohárral kezében szózatot intézett a néphez. Afféle helyiérdekű köztársasági elnök gyanánt. Vagy inkább mint az utolsó kommunista házelnök, Stadinger István. Az egyébként nyilván felvilágosult, élénk humorú üzletember bizonyára tréfából személyesítette meg a saját korlátairól és helyéről megfeledkezett funkcionáriust, hogy így emlékeztessen mindenkit a kádárizmus nyomasztó butaságára. Pintér Dezső 2004-ben vált meg a TV2 elnöki posztjától, az újévet akkortól Sváby Andrással és barátaival ünnepelhettük, de az már a hülyeségnek egy egészen más, vidám, korszerű arca. Volt.

Renato megdugja Évit

Tegyük a szívünkre a kezünket, vagy egy kicsit lejjebb, és ismerjük be, hogy mindenki várta, hogy a Big Boetherben valaki a vetkőzésnél és a részegen csöcsrázásnál végre kicsit tovább menjen. Na persze, azt nem sejtettük, hogy Évi, a kaposvári csaposlány pornós bemutatkozó filmje ilyen élmény lesz. A begerjedt lány először Tarának panaszolta, hogy nagyon ki van éhezve egy hosszú parasztkolbászra, de előbb a "do it yourself" módszerrel próbálkozott. És miután a kézimunka nem segített, megkérte a helyi latinbika-imitátort, Renátót, hogy lássa már el, léci, a baját. Renátó rögtön igent mondott, csak előbb lerakta a gityóját. Persze a 18-as karikás románc, hogy, hogy nem pont arra a hétfőre esett, amikor a szomszédban a Való Világ elindult. Évi nyuszis baszópapucsa azóta a kereskedelmi tévézés óvodai jele lett, Évi pedig az első magyar nő, aki élő adásban szeretkezett, még az ORTT is díjazta a Tv2 és Évi közös produkcióját: a csatornának fél órára fel kellett függesztenie adását 2005. július 2-án.

Stohl András belekönnyezik a kamerába

A Való Világ első szériájának vége felé Oki lányának kórházi kezelésére rímelve az RTL Klub az egyik kiszavazó show-ból jótékonysági sms-szavazást rendezett, a bevételekből pedig becsszóra lélegeztetőgépeket vásároltak.

Nem meglepő, a magyar média már akkor is lélegeztetőgépben számolt szinte mindent a jótékonyságtól a korrupcióig (azóta a vizitdíj lett a váltószám), de azért azon még a legelszántabb demagógok is elképedtek, amikor Stohl „Hihetetlen itt az izgalom” András könnyeivel küszködve belenézett a kamerába, és saját családját kérlelte: küldjenek már pár sms-t a szegény beteg kisgyerekeknek, hogy akkor Oki vagy Leslie, Leslie vagy Oki.

Ha gyűlöli a Teréz anyának sminkelt médiát, nyomjon ide egy jó nagyot!