Etikus akar lenni a Manager Magazin

2006.12.15. 14:39
Visszautasította a Budapesti Értéktőzsde díját a gazdasági havilap, mondván, nem fogad el semmit azoktól, akikről ír. Magyarországon a szakújságírókat gyakran jutalmazzák a minisztériumok, gazdasági lobbik és a pártok.

Nem fogadta el a Budapesti Értéktőzsde által minden évben odaítélt Tőzsdei Média Díjat a Manager Magazin szerkesztősége, mivel a lap főszerkesztője szerint az újság etikai kódexébe ütközne az elismeréssel járó plakett átvétele.

"Az újság etikai kódexe kimondja, hogy az újságíróknak tilos részt venniük olyan pályázatokon, díjakon, versenyeken amelyek hátterében magán vagy állami érdek áll, és amelyeknek tevékenységi köre akár a legtávolabbról is érintkezik a lap tartalmával" - nyilatkozta az esetről Mong Attila, a Manager Magazin főszerkesztője, aki gesztusával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg rengeteg olyan kisebb-nagyobb pénzjutalommal is járó újságírói díjat osztanak ki, amelyek vállatokhoz, lobbicsoportokhoz vagy éppen politikai pártokhoz köthetőek. Ezzel a díjat osztogatók azt a látszatot kelthetik az olvasókban, hogy az újságírók nem függetlenek azoktól, akikről írnak.

Csak kisplasztika lett volna

"A díj elfogadását azért sem tartottuk etikusnak, mert Vajda Éva tényfeltáró újságíró éppen idén, egy cikksorozatban leplezte le a budapesti tőzsdén jegyzett egyik legnagyobb cég, a Magyar Telekom montenegrói számlázási botrányát, és már nyáron leírta, hogy ez Straub Elek távozását vonhatja maga után" - tette hozzá Mong Attila, aki szerint udvarias visszautasítását a díjátadó résztvevői tudomásul vették, és talán érveit is megértették.

A Budapesti Értéktőzsde díja egyébként nem jár pénzjutalommal, csak egy kisplasztikát adtak volna át a szerkesztőség megjelent képviselőinek.

Miközben Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szinte minden jelentős sajtóorgánum szigorúan szabályozza, hogy újságírói milyen díjakat vehetnek át, illetve milyen pályázatokon indulhatnak, addig Magyarországon ez még nem szokás. Többek közt újságírói díjakat osztogat több minisztérium, így a honvédelmi tárca, a Belügyminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium is, de több, politikai pártokhoz köthető alapítvány is magas pénzjutalmat osztogat a neki kedves újságíróknak.