Mediawave 2000 - csütörtök, péntek

"egy kissrác lufija fellázad ..."

A moziban az első ami feltűnik, hogy errefelé nagy divat a walkman - és ezt fennhangon még meg is jegyzem - amikor a büfébe lépve az ott tobzódó társaság felének a nyakában látok fekete szivacsborítással ellátott fejhallgatót. Az egyik lány halkan hívja fel rá a figyelmemet, hogy amit én walkman-nek néztem, az valójában tolmácsgép, ami egy-egy kínai vagy japán filmnél nem is jön annyira rosszul. A kis ketyerék egyébként roppant jól bírhatják a strapát, a nagyteremben ülve ugyanis 1-2 percenként lehet hallani, amint egyik-másik - a sokat átkozott gravitáció hatására - éles csattanással landol a padlón.

A termekből a vetítések alatt pillanatok alatt elfogy a levegő (annak ellenére, hogy a szervezők lelkiismeretesen próbálnak a filmblokkok között szellőztetni) és a fülledt meleg hatására a közönség nagy részének ruháján jelennek meg a méretes "brúszviliszes" izzadtságfoltok.

Ezt az apró kényelmetlenséget azonban jócskán ellensúlyozza a filmek színvonala, az animációs filmeket (a legnépszerűbbek a fesztiválon) a közönség például hangos tapsviharral jutalmazza, ezek közül is a legnagyobbal a Billy lufija címűt, ami az én személyes ranglistámon az első filmkocka után elvitte az animációs kategória fődíját: a nagyon egyszerűen megrajzolt történetben egy kissrác lufija fellázad és össze vissza veri fiatal gazdáját, sőt még ennél nagyobb gonoszságokra is vetemedik.

Ebben a kategóriában döbbenetes volt még az Un Juste című francia film hihetetlenül magas szintű technikai és művészi kivitelezése, mely jobb vizuális effektusokat tartalmazott, mint a legtöbb nagy költségvetésű Hollywood-i film, és szürrealitásban illetve nyomasztásban még a méltán hírhedt David Lynch filmet, a Dűnét (amire a film képi világa engem erősen emlékeztetett) is felülmúlja.

Egy-egy ilyen film után az embernek a szíve csak azért fáj, mert ezek a remekművek valószínűleg soha nem fognak eljutni a nagyközönséghez, hiszen csak a hasonló fesztiválokon lelhetők fel. Ennek kapcsán egyébként hosszas beszélgetésbe kezdtem Bede-Fazekas Zsolttal (a Mediawave amerikai képviselőjével) arról, hogy vajon a magyar televíziók miért nem vetik rá magukat ezekre a filmekre, amiket pedig valószínűleg ingyen (vagy röhejesen minimális összegekért) be tudnának szerezni, és legalább a monoszkópnál vagy a "hangyák háborújánál" biztosan érdekfeszítőbb műsorok összeállítására lennének alkalmasak.

Az általunk látott dokumentumfilmek közül feltétlenül említést érdemel a litván Buti (Lenni) című film, amely egy kórház újjáélesztési szobájában tanulmányozza az ember útját az életből a halálba, és amely tartalmaz egy döbbenetes felvételt egy haldokló nőről, aki halálos ágyán - iszonyatos fájdalmak között - az elhaló nyöszörgésből alig kivehető szavakkal búcsúzik lányától.

Jancsó Miklós - "heves vakuvillogás kíséretében"

A játékfilmes felhozatal is meglehetősen üt, lesz min agyalnia a zsűrinek. Sikerült megnéznem például a magyar Zárás című rövidfilmet, melyet annak idején Az Alkimista és a szűz előfilmjeként vetítettek a mozik, a magyar nagyjátékfilmek közül pedig Szőke András Helyfoglalását, Buzás Mihály Kis utazását, és az új Jancsó filmet az Anyád! A szúnyogokat. ( Északi szomszédainknál egyébként nagyon bejöhet Jancsó Miklós, ugyanis amikor a rendező kisétált a Lloyd moziból, néhány szlovák Mediawave látogató - heves vakuvillogás kíséretében - a hirtelen meglátott híresség körül szaladgálva lőtt el vagy két tekercs filmet fél perc alatt.)

A filmek után már-már egyértelmű végcélunk volt a zsinagóga, ahol az ember ( ha már annyira fáradt, hogy úgy érzi, nem képes befogadni az egyébként jobbnál jobb koncerteken hallható zenéket, és az épület előtti parkban kialakult evős-ivós, beszélgetős nyüzsgést választja inkább) egész érdekes információkhoz juthat. Például, hogy a vasárnap tartandó győri Kusturica koncerttel párhuzamosan Budapestre is meghirdették ugyanezt a programot, de a fővárosi koncertet a rendező és együttese már lemondta, így akit érdekel a dolog, az kénytelen lesz ellátogatni ide.

(kösz Csongor!)