Közszolgálat, közszégyen

Fut, robog a kicsi kocsi,
Rajta ül a Haragosi,
Din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
Leröpül a Haragosi,
Din don diridongó.
(Weöres Sándor)

Akármilyen kormány lesz a következő, a Magyar Televízióval kénytelen lesz kezdeni valamit. Törvényesen természetesen - vagy legalább remélhetően - nem lesz módja közvetlen személyi döntéseket hozni, ám a végrehajtó hatalom legfőbb testületeként ellenőriznie kell, hogy a közpénzből eltartott, közszolgálatra kötelezett intézmény hogyan működik. A jelenlegi kórkép szerint a gazdaszervezet kómában van, viszont igen virgonc paraziták gyülekeznek a gyomrában, most épp nemzeti lobogó alatt.

megcsodálhattuk, milyen nagy még a kisebbik tömeg is, ha összeszalad

A scifi-líra eszközeit félretéve, egyszerűen és magyarán ez annyit tesz, hogy az állami televízióban tolerált, sőt vélhetően bátorított műsortípus az, amely nyíltan, pofátlanul és egyoldalúan pártpropagandát folytat - mondjuk kulturális ajánló örvén. S itt nyomban szögezzük le: jelen írás egyáltalán nem kíván pártokról, gázáremelésről és torgyándúlásról szólni. Kizárólag arról, szükség lesz-e egy alapos fertőtlenítésre a tévében, melynek masszív veszteségeit nem egy párt, hanem az összes pártot, sőt a Pöttyös óvoda hallgatóit is képviselő magyar állam finanszírozza.

Most konkrétan az Éjjeli menedék című dologról van szó, az m1-en, 24 órával a kampánycsend előtt. Főszerkesztő és frontasszony Siklósi Beatrix, aki már A Hét mikrofonjánál bizonyította: közpénzből, köztévében is szemrebbenés nélkül szolgálja a Pártot, akár istenítélettel fenyegetve az osztályidegeneket. Műsorvezető az ugyanott jeleskedő Matúz Gábor - összeszopott élcsapat. Mindezek azonban még feledhetőek lehetnének, ha ez a két ember képes lenne összehozni egy kulturális műsort anélkül, hogy abban nyíltan reklámozzák bármely politikai pártot.

Lehet, csak az a baj, hogy meg sem próbálják. Hiszen az Éjjeli menedék tematikus gerincének eleve a múlt szombati tumultust választották, ahol - kissé bizarr gesztus - megcsodálhattuk, milyen nagy még a kisebbik tömeg is, ha összeszalad. És nem csak említésszerűen válik központi elemmé, mintegy érintőleg, hanem úgy, mintha a miniszterelnök azért hívta volna oda a híveit, hogy felolvashassa nekik szerelmes verseit, majd elénekelje a d-moll toccata jódli-átiratát. Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról: zenészek hatódnak bele a kamerába, hogy nekik milyen felemelő itt pártoskodni, sportolók kaffantják mikrofonba, mennyire jól érezték magukat amatőr politikusként - ó, az a férfias, karakán sportmorgás! Beatrix asszony pártsemlegesen kommentál: a liberális sajtó már őket sem átallotta kikezdeni, amiért el mertek menni.

a vitrinben felizzik a kései Antall-korszakból való miskakancsó

Persze kötődünk a kultúrához, amennyire ily körülményekbe gubancolódva lehet: politikus-interjú nincs a műsorban. Nem is szükséges: a kormányváltástól szűkölő művészek elmondják, Pataki Attila pedig - átugorva a Dáridóból egy kampánydal erejéig - elmutogatja, mi a lényeg. Ez a kampányrock különben is döbbenetes fogás egy kultúrműsorban: Pataki mellett Vikidál, Szikora és Balázs Péter is egy fura mondókát énekel, amely úgy kezdődik, hogy három és: "kitörő örömre lelj végre Magyarország!" - mindez We are the Worms-stílben előadva, hátul füst, középen statiszták, az első sorban pedig a vastagon dekorált rokkerek. Talán csak Fásy Ádám mulatójához fogható.

Megszólalnak még "a polgársággal szimpatizáló nemesek" (sic!), "amíg megszólalhatnak" - huhú, arisztokraták, LSD-flashback: a múmia visszatér, a vitrinben sejtelmesen felizzik a frissen leporolt, a kései Antall-korszakból való miskakancsó. Csurka László elmond egy bankellenes verset, dönget a Honfoglalás filmzenéje ezerrel, s mindenkit szeretettel meghívnak a holnapi kormánykampánykoncertre. A műsorvezető pedig azzal búcsúzik: az urnáknál nemcsak sokan leszünk, de elegen. Így néz ki egy kulturális háttérműsor ma, a közszolgálati Magyar Televízióban. A kihalt utcákon üres zacsekgyulákat zörget a szél.

nemcsak láthatóvá válik a hatalmi seggben tocsogó nyelv, de ki is öltik büszkén

Most pedig akkor térjünk a teendőkre. Először ejtsünk szót arról az elterjedt vélekedésről, hogy az MTV állásfoglalását a két nagy kereskedelmi tévé "liberális" irányultsága indokolja, így képez az állam ellensúlyt, kiegyensúlyozva a rettenetes médiaviszonyokat. (Amelyek bizonyos értelemben persze tényleg rettenetesek.) Hát, kedves nézők, tisztelt hölgyeim és uraim, ez piszkosul nem így van ám. A közmédiumnak - teljesen függetlenül a "viszonyoktól" - azon kell lennie, hogy megmutassa, milyen a pártatlan, elfogulatlan tájékoztatás. Közkeletű képpel: nem ám a döglött birka lenni a gémeskút túlnansó végin, hanem bizony az árboc, avagy vellásfa, améken az egész szerkezet nyugszik.

Ennek rém egyszerű az oka: míg a kereskedelmi tévé célközönségét a profit - közvetlenül pedig a tulajdonos határozza meg, a köztévé tulajdonosai mi mindannyian vagyunk: nem történhet meg, hogy mindenki pénzéből egyoldalú pártnyalogatást fizessünk. Ebből következően természetesen de facto sikkasztást követ el az a politikai szervezet, amely közpénzből népszerűsítteti önmagát. Eddig ugyebár banalitás.

A másik, ha már: ezek a szerencsétlen senkik még ahhoz is bénák, ahhoz is tehetségtelenek, hogy eredményesen manipuláljanak. Az első szótól az utolsóig süt a műsorból, mennyire szeretnék megmondani, hova is szavazzon a kultúrára kíváncsi néző: nemcsak láthatóvá válik a hatalmi seggben tocsogó nyelv, hanem ki is öltik ránk büszkén, valami istenverte küldetéssel: ugye milyen jól áll ez a mélybarna?

a nyilvános kokároláson kívül semmit sem nyújtanak

Jól áll, Beatrix, és neked, Gábor, még jobban. Egy bibi van csak vele: a nevemben is nyalsz. A világon semmi bajom nem lesz azzal, ha ez a két polgár a választások után kap egy műsort az ATV-n, amelynek az elején elmondják: ez itt a Kokárda Show, a jobboldali propaganda szórakoztató revüje. Az sem fog zavarni, ha e műsornak átütő sikere lesz, milliárdokat kaszál a reklámbevételeiből, s a chipsekből kicsiny, de hitelesen olajos fényű műanyag matúzok potyognak: gyűjtsd össze mind! Félreértés ne essék: nem azért kell távozniuk, mert kokárdások, hanem mert a nyilvános kokároláson (valami ilyesmi lehet az igei forma) kívül semmit sem nyújtanak. Ennek a pozíciónak kell megszűnnie a tévében: a hivatásos agitátorénak.

A legfontosabb, hogy ennek akkor is be kell következnie, ha nem lesz kormányváltás. Csak így kezdhető meg a nemes küzdelem, amelyben az állami televízió visszaszerzi hitelét, s nem azzal kapcsolnak majd oda a nézői, hogy "lássuk, mit hazudtok". Addig viszont fölösleges az effajta kísérlet; csak arra jó, hogy égesse magát a megrendelő. A fröccsöntött szobabicikliket árusító teleshopokon kívül nincs olyan valamirevaló vállalat, amely ilyen nyomorúságos, szájbarágós és gejl reklámért hajlandó lenne fizetni. Elég nyomasztó lenne, ha a pártjaink megelégednének vele.