Megkezdődött a Pongó-per

2003.09.23. 14:59
Hétmillió forintot követel a Big Brothert készítő Interaktív Kft. Pongótól, amiért az átigazolt a konkurens csatornához, és nyilatkozataival csorbította a produkció jó hírnevét.
A Fővárosi Bíróságon megkezdődött annak a polgári pernek a tárgyalása, amelyet a Big Brothert (BB) gyártó Interaktív Kft. indított az RTL Klub ellen tisztességtelen piaci magatartás, a sorozat Pongó néven ismertté vált szereplője - polgári nevén Lassan Zoltán - ellen pedig szerződésszegés miatt.

A felperes jogi képviselője arra hivatkozva kérte a kereskedelmi csatorna elmarasztalását, hogy az Pongó szerződéses vállalásai ismeretében "csábította át" őt magához. Kifejtette azon álláspontját is, hogy Pongó vállalásai - szemben az alperesek által elődadottakkal - nem a BB első sorozatának végéig, hanem a második szériát is magában foglaló "BB-projekt" befejeződéséig tartottak.

Alkotmányellenes szerződés?

A perbe hívott felek jogi képviselője úgy érvelt: a BB-szereplők szerződéseinek egyes pontjai ellentétesek az Alkotmánnyal, a jó erkölccsel, valamint az arányosság elvével, ezért a megállapodás szerintük érvénytelen. Ráadásul, mondta Pongó, aláírás előtt alig két percük volt a dokumentum tanulmányozására, noha ehhez szerinte legalább 2-3 órára lett volna szükség.

Megemlítette azt is, hogy a megállapodásból ő csak hónapokkal az aláírás után, saját kérésére kapott példányt.

A bíróság 15 napot adott az alpereseknek a köztük ez év elején létrejött szerződés becsatolására, ugyanakkor elutasította a BB-játékosok szerződésének aláírásával kapcsolatos tanúmeghallgatásokra tett javaslatokat; a következő tárgyalási napot december 9-ére tűzte ki.

A Big Brother jó hírneve

A BB-gyártó Interaktív Kft. jogi képviselője május közepén beszélt arról az MTI-nek, hogy szerződésének megszegése és a tv2 jó hírnevének csorbítása miatt kártérítési pert indított a cég a valóságshow Pongó néven ismertté vált szereplője, illetve tisztességtelen piaci magatartás miatt a Magyar RTL Televízió Rt. ellen.

Beleznay Zsolt akkor az MTI-nek elmondta: az egykori szereplőt hétmillió forintra perelik a szerződésében foglaltak megsértése miatt; ötmilliót azért követelnek Pongótól, mert megszegte azon vállalását, hogy a BB-projekt alatt máshol nem szerepel, kétszer egymilliót pedig azért, mert - a szerződésében foglaltak ellenére - nem az Interaktív Kft.-n keresztül vállalt fellépést.

Közölte, a kárösszeg növekedhet, amennyiben Pongó újabb nyilvános szerepléseket vállal, s hozzátette: álláspontjuk szerint a jó hírnév sérelmét a sajtóban a tv2-ről és a BB-ről tett nyilatkozataiban valósította meg Pongó. A jogi képviselő elmondta, a konkurens országos kereskedelmi csatornát működtető társaságot azért hívták perbe, mert álláspontjuk szerint annak tudnia kellett a Pongó szerződésében foglaltakról.

Szerintük ezt bizonyítja, hogy többször is úgy nyilatkoztak, amennyiben a BB egykori szereplőjének helyt kell állnia átszerződéséért, átvállalják ennek terheit. A BB volt szereplője február elején jelent meg az RTL Klubban; Kereszty Gábor, a tv2 vezérigazgatója akkor úgy nyilatkozott, valamilyen formában jogi elégtételt kívánnak szerezni.